#WeAreNATO
2017-12-05
2017-12-05
2017-11-13
Október utolsó hétvégéjén ismét útra kelt a HTBK társulata, hogy Pécsen, Siklóson, Villányban és Mohácson tett tanulmányi útján ismerkedjen meg országunk déli vidékével, a tudni valókkal. A vártnál valamivel kevesebben – 26 fő – indultunk közösséget is kovácsoló utunkra. Szombaton reggel előbb Pécs felé vettük az irányt, a Mecsek fővárosában 3 órát töltöttünk el együtt és külön. Voltak, akiket elbűvöltek a múzeumok (pl. Vasarely), egy másik csapat a dzsámi érdekességeit tekintette meg.
Continue reading “Mohács, ami nem vész, avagy két nap örömei délen”
2017-10-25
A nagyváradi Tanoda Egyesület és a székesfehérvári Honvédség és Társadalom Baráti Kör szervezésében október 19-én, csütörtökön 17 órától 1956-ról nyílt kiállítás a vár civil házában.
A teljes cikket az erdon.ro weblapon tudják megtekinteni.
2017-10-18
Székesfehérváron, a Városháza Dísztermében rendezték meg a Hazafias, honvédelmi nevelés konferenciát.
Karsai Béla, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezetének az elnöke nyitotta meg a II.konferenciát. Petrin Laszló, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója elmondta: az általanos kulturának része a honvédség kultúrája. Continue reading “A hazafiság iskolája konferencián láttuk, hallottuk”
2017-09-26
Tisztelt Baráti Köri Tagtárs!
2017. szeptember 29-én 10 órakor
a Katonai Emlékpark Pákozd- Nemzeti Emlékhelyen emlékezünk
néhai Dr. Gyuricza Béla vezérezredesre
szervezetünk alapító és Örökös Elnökére.
Emlékbeszédet mond:
Prof Dr. Horváth Pál nyá. dandártábornok.
Kérem egy szál virággal Ön is emlékezzen!
Tisztelettel: Dr. Karsai Béla elnök
2017-09-24
A VIII. Honvédfesztivál az év egyik eseménye Pákozdon, Fejérben.
Szeptember 23-án, szombaton reggel a Katonai Emlékpark, a Nemzeti Emlékhely területén kezdődött a VIII. Honvédfesztivál ünnepség sorozata. A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete huszadik alkalommal emlékezett a pákozd-sukorói csata évfordulójára. Continue reading “Arcok, harcok, csaták, megemlékezés, ima, tisztelgés a hősök előtt”
Honvédség és társadalom, a barátság jegyében Szentesen rendezték meg a HTBK 16. országos találkozóját
Szeptember 15-17 között rendezték meg Szentesen a Honvédség és Társadalom Baráti Körök 16. országos találkozóját. A jelenlévőket két helyen szállásolták el, a nagyobbik rész Csongrádon, a Tisza Hotelben, a kisebbség Szentesen, az Antal-tavi fogadóban lakott. Az utóbbiak jobban jártak… Continue reading “HTBK. 16 országos találkozó”
2017-09-10
Kedves Tagtársunk!
A szeptember vége kimagasló jelentőségű időszak a Baráti Körünk életében, hiszen napjainkra a Honvédfesztivál országosan ismert és elismert rendezvénnyé vált, melynek megszervezése komoly erőfeszítést igényel a civil szervezetünktől és tagjainktól. Continue reading “VIII. Honvédfesztivál – programok”