„AZ ÉN VÁRAM – AZ ÉN HAZÁM” – hadtörténelmi, honvédelmi témájú, nemzetközi gyermekrajzpályázat

2015-11-30

„AZ ÉN VÁRAM – AZ ÉN HAZÁM” – hadtörténelmi, honvédelmi témájú, nemzetközi gyermekrajzpályázat

Az eredetileg másként hangzó szólás betűinek, szavainak megcserélésével kívánunk lehetőséget teremteni az alkotókedvű gyermekeknek, fiataloknak a nemzetünk hadtörténelmében fontos szerepet játszó várak, az ott zajlott események, valamint a várakért küzdő ismert és ismeretlen hősök megismerésére, és az alkotásaikban történő megjelenítésére.

A várak végigkísérik hadtörténelmünket, romos vagy felújított állapotukban jelen vannak mindennapjainkban, emléküket településneveink, címereink, hőseiket utcaneveink is őrzik, és számtalan érdekes, izgalmas történet zajlott falaik között.

Az elmúlt három évben általunk meghirdetett rajzpályázatokra kimagasló számban jelentkeztek fiatalok. A 2013. évi „Szent Korona védelmében” elnevezésűre négy ország, kétszáz alkotója nevezett, 2014-ben, a „Szent László, a lovagkirály” című felhívásunkra hazánkból és több határon túli területekről összesen több mint ezer gyermekrajz érkezett, s 2015-ben pedig közel négyszázan segítettek az „Ólomkatona” megelevenítésében. Az alkotásokból nagyszabású kiállításokat rendeztünk Nagyváradon és Székesfehérváron, s valamennyi alkotást megtekinthetővé tettük a honlapunkon.

A jelen pályázatunk fő célja, hogy népszerűsítsük nemzetünk hadtörténelmét, lehetőséget teremtsünk az egyéni és közösségi alkotásra, s a pályázathoz kapcsolódó rendezvényekkel erősítsük a különböző közösségek, területek, városok kapcsolatát.

Letölthető anyagok:
Felhívás
Plakát
A rajzpályázat teljes leírása

A rajzpályázat fővédnöke: Dr. Cser-Palkovics András úr,
Székesfehérvár polgármestere, a rendező civil szervezet tiszteletbeli elnöke

Kedves Gyerekek, Fiatalok!
Kérjük, hadtörténelmi, katonai témájú alkotásaitokkal segítsétek, hogy
újra élettel telhessenek meg a várak!

HA LERAJZOLJÁTOK,
MEGELEVENEDNEK A VÁRFALAK!

A rajzpályázat és a kapcsolódó rendezvények magas színvonalú szervezése érdekében, ismét széleskörű összefogás alakult ki, melyben vezető szerepet vállalnak:

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE

KATONAI EMLÉKPARK PÁKOZD – NEMZETI EMLÉKHELY

TANODA EGYESÜLET, NAGYVÁRAD

Szakmai támogató a DINNYÉSI VÁRPARK