„KI GÉPEN SZÁLL FÖLÉBE…”

Kárpát-medencei, hadtörténelmi, gyermekrajzpályázat

ON-LINE


Az online rajzpályázat eredményei és pályamunkái megtekinthetők ITT!


FELHÍVÁS

Kedves Gyerekek, Fiatalok!

Tisztelt Szülők és Pedagógusok!

Mindenekelőtt köszönjük annak a több mint ezer diáknak és felkészítőiknek, akik ebben az évben is csatlakoztak a kezdeményezésünkhöz, s a már elkészített és a szervezőknek leadott alkotásaikkal részt vesznek a „Ki gépen száll fölébe…” című, VIII. Kárpát-medencei, hadtörténelmi gyermekrajzpályázaton. A beérkezett alkotások feldolgozása és értékelése már folyamatban van, s azon nem is kívánunk változtatni, csak a májusra és júniusra tervezett kiállításokat csúsztatjuk későbbi időpontokra.

A korona vírus, illetve az ellene való védekezésként életbelépett szabályzók kicsit módosítják a rajzpályázatunkat is, de szeretnénk úgy alakítani, hogy az újabb lehetőséget biztosítson a magyar nemzet hadtörténelme alaposabb megismerésére, a történelmi ismeretek gazdagítására, valamint az otthon töltendő napok hasznossá és érdekesebbé tételére. Mindezek érdekében a szervezők az idei rajzpályázat újszerű, on-line folytatását teszik lehetővé, hirdetik meg.

Ezzel az új lehetőséggel egy kiegészítő pályázatot indítunk el, melynek sem a címe, sem a feldolgozható témák köre nem változik, de igazodva a lehetőségekhez, az alkotásokat csak digitális formában tudjuk fogadni. Az on-line pályázat alkotásait külön fogjuk értékelni és díjazni, melyhez a szervezők újabb anyagi forrásokat biztosítanak. Természetesen azok is készíthetnek újabb alkotásokat, akik már eredeti formában adtak le pályamunkákat.

Kérjük, hogy minél többen éljenek ezzel a lehetőséggel, s a kényszerű szünetet használják ki arra, hogy újabb alkotómunkával és az ahhoz szükséges előzetes ismeretgyűjtéssel is közelebb kerüljenek a magyar hadtörténelemhez, s részeseivé váljanak annak a kezdeményezésünknek, melyhez az elmúlt nyolc sikeres pályázat során már több mint tízezren csatlakoztak a Kárpát-medence minden szegletéből!

Ebben az évben – a korábbi és a most meghirdetett, on-line pályázatban
is – Radnóti Miklós, „Nem tudhatom” című költeménye egyik sorát
választottuk címként. „Ki gépen száll fölébe…” – szól az 1944-ben
született vers legismertebb sora, s egyben a pályázat címe.

A költemény a II. világháború időszakában született, de a magyarságtudatot erősítő gondolatvilága a távoli múltba is visszatekint. A vers egyszerre láttatja föntről a hazánkat, illetve lentről az eget. A rajzpályázatunk, illetve a most induló on-line változata címválasztásával arra kínálunk lehetőséget, hogy az alkotókedvű fiatalok a nemzetünk hadtörténelme bármely ismert vagy kevéssé ismert eseményére visszapillantsanak, akár a földön, akár a levegőben történt katonai eseményeknek állítsanak emléket.

Ebben az évben több kerek évforduló is segítheti a témaválasztást, hiszen 400 éve született Zrínyi Miklós, a híres költő és hadvezér, 110 éves a magyar katonai repülés, 75 éve fejeződött be a második világháború. 40 évvel ezelőtt hajtotta végre űrrepülését Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, aki örömmel vállalta a rajzpályázatunk fővédnökségét is. De ahogy az előző években, úgy ezúttal sem kötelező az alkotásoknak az évfordulókhoz kapcsolódnia, az alkotók szabadon vállalkozhatnak a magyar nemzet nagyon gazdag hadtörténelméből bármely esemény, helyszín, illetve ismert vagy ismeretlen katona megjelenítésére.

Az előző években, valamint a januárban meghirdetett pályázatunkra összesen több mint 10.000 diák ragadott rajzszereket és a Kárpát-medence szinte minden tájáról küldtek pályamunkákat. A szervezők annak reményében indítják el ezt az on-line pályázati lehetőséget és kiegészítő felhívását, hogy ez méltó folytatása lesz a 2013 óta rendszeres és sikeres pályázatainknak, és ezúttal is sokan bizonyítják, hogy nem merülhet feledésbe a magyar hadtörténelem.

A pályázatunk fő célja, hogy népszerűsítsük nemzetünk hadtörténelmét, lehetőséget teremtsünk az egyéni pályamunkák elkészítésére, s az ahhoz kapcsolódó történelmi kalandozásokra, felfedezésekre és az otthoni alkotás sikereire.

Pályamunkák fotóinak beküldése: 2020. május 30-ig.

 Egy alkotó több pályamunkát is beküldhet, de a díjazásnál csak a legjobbat vesszük figyelembe.

A 8-16 éves fiataloknak szóló on-line képzőművészeti pályázat kiírásával lehetőséget kívánunk biztosítani a vállalkozó kedvűeknek arra, hogy az otthon töltött időszakban is figyelmet kapjon a nemzetünk hadtörténelme, a honvédelem, a magyar katona, s ehhez kapcsolódjon az alkotás öröme.

A pályázatunknak ez alkalommal sincsenek szűk formai keretei, hiszen a szándékunk továbbra is az, hogy a fiatalok minél kreatívabb, ötletesebb és korosztályukhoz illeszkedő formában és módszerrel jelenítsék meg a hazáját védő magyar katonát, a tevékenységéhez kapcsolódó eseményeket, helyszíneket, majd az alkotásaikat lefotózva elküldjék az alábbi e-mail címre:        rajzpalyazat.htbk@gmail.com

A szervezők és a pályázók közötti kapcsolattartás E-mailen keresztül történik.  

Ennek érdekében kérjük, hogy pályamunka fotóinak beküldői (alkotók vagy szüleik) a pályamunkáról készült digitális fotó E-mail-ban történő elküldésével együtt, ugyanabban az üzenetben szíveskedjenek feltüntetni az

  • alkotó nevét
  • életkorát
  • települését.

Díjazás:

Az alkotás mellé, a történelmi kalandozás és felfedezés örömét kiegészítve, természetesen más díjazást is biztosítunk nyertes pályázóinknak, sőt nem csak nekik. Valamennyi alkotó, aki eljuttatja a megadott e-mai címre (rajzpalyazat.htbk@gmail.com) a pályamunka digitális fotóját, válaszüzenetünkben egy egyedi tervezésű emléklap képét kapja meg. A legjobb alkotásokat pedig, a szakértőkből álló zsűri javaslata alapján, tárgyjutalomban részesítjük, melyeket postai úton küldünk el, melyhez majd a díjazási kiértesítővel együtt a postázási címre vonatkozó kérdést is küldjük.

Jogi kitétel:

A pályázók – illetve szüleik, képviselőik – a pályamunka benyújtásával egyben ahhoz is hozzájárulnak, hogy a pályamunkáikat a szervezők a jövőben digitális felületeken, kiállításokon, honlapokon és kiadványokban szabadon felhasználhassák. A pályamunka benyújtása automatikusan a jogi kitétel elfogadását és az alkotás mindennemű jogáról történő lemondást jelenti.

A pályázók a pályamunka beadásával együtt hozzájárulnak ahhoz, hogy a szervezők képviseletében, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete a pályamunkák beazonosítása érdekében megadott személyes adatokat, a pályázattal kapcsolatos tevékenység során nyilvántarthassa.

A Szervezők vállalják, hogy az így kapott személyes adatokat más részére nem adják át.

Az E-mail-ban történő körüzenetek során mások címei nem lesznek láthatóak.

KÉRJÜK

  • a Gyerekeket, Fiatalokat, hogy aktivitásukkal segítsék a pályázat eredményességét, egyben a magyar hadtörténelem megelevenítését,
  • a Szülőket, hogy támogassák, segítsék gyermekeiket, legyen téma a családokban a nemzetünk történelme, a honvédelem,
  • a Pedagógusokat, hogy a diákjaik tájékoztatásával segítsék a pályázatunkat, a társadalmilag fontos céljaink elérését,
  • és kérünk Mindenkit, hogy ha egyetért a kezdeményezésünkkel és lehetősége van támogatni azt, akkor tegye meg!

Köszönjük!

Mit kell tennetek?

  • kalandozzatok a magyar hadtörténelemben, ismerjétek meg a fontos eseményeket, kimagasló személyeket, érdekes helyszíneket;
  • válasszátok ki a számotokra fontos, érdekes, izgalmas témát és szabadon választott alkotási technikával készítsétek el a pályamunkátokat;
  • jó minőségben (akár mobiltelefonnal) fotózzátok le az elkészült alkotásotokat;
  • legkésőbb május 30-ig küldjétek el a rajzpalyazat.htbk@gmail.com címre, úgy, hogy az üzenetben a neveteket, életkorotokat és településeteket is megadjátok.

A továbbiakról válaszüzenetben értesítjük a pályázókat.  Izgalmas kutatómunkát és élményekkel teli alkotómunkát kívánunk!

Ha megismeritek és lerajzoljátok, megelevenedik a hadtörténelmünk!

Örömteli és eredményes alkotást kívánunk!

Szervezők:

a 25 éves Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete

a 10 éves Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely

a Nagyváradi Tanoda Egyesület