2016-10-25

Fotó: www.szfvar.katolikus.hu

November 2-án, Halottak napján 15 órakor Pákozdon a mészeg-hegyi Don-kanyar Emlékkápolnánál Spányi Antal megyés püspök emlékmisét celebrál a II. világháború során, a Don-kanyarban elesett hősökért.

A megholtakra való emlékezéskor, a temetőlátogatáskor a keresztények hite szerint a sírban csupán szeretteik földi maradványai nyugszanak, akik a végső feltámadást várják, s akiknek lelke a Szentírás szavai szerint már Isten kezében van. (Bölcs 3,1), Ezért a halottak tiszteletének és az értük való imádságnak legmegfelelőbb és leghatékonyabb eszköze a hit, a remény és a szeretet cselekedeteinek felajánlása. Az eucharisztikus áldozattal egyesülve az élők közbenjárnak a holtak örök üdvösségéért átélve velük a legteljesebb közösséget és remélve a viszontlátást, a valamikori találkozást.

A katolikus tanítás szerint, hogy bűneink ne akadályozzanak majd meg minket Isten színről-színre látásától, fontos a gyónás, – mentesség minden bűntől,- annak kifejezésére, hogy az Egyház bűnbocsátó hatalma által akar megbékélni a lélek Istennel. Szükséges a szentáldozás, és ima úgy, mint a Miatyánk és az Üdvözlégy a Szentatya szándékaira, valamint a Halottak napja környékén a temetőlátogatás.

A 2016-os Honvédfesztivál programjai – ahogy mások látták

2016-09-29

A 2016-os Honvédfesztivál programjai – ahogy mások látták

Általános iskolások honvédelmi csapatversenye

NATO az iskolatáskában – országos pedagógiai konferencia

Csatatéri sokadalom

Egy nap a honvédelemért

Hazafiság Iskolája évadnyitó

VII. Honvédfesztivál

2016-09-19

VII. Honvédfesztivál

Az idén is megrendezésre kerülő – immár a hetedik – Honvédfesztivál programjait az alábbi képen láthatják.

image description

Összefoglaló a IV. Ifjúsági Honvédelmi Táborról

2016-07-26

Összefoglaló a IV. Ifjúsági Honvédelmi Táborról

ÖSSZEFOGLALÓ
A IV. IFJÚSÁGI HONVÉDELMI TÁBORRÓL
2016. június 24-30. – Velence

A három, Zánkán megrendezett Ifjúsági Honvédelmi Tábort követően, egy év kihagyással, új helyszínen, más keretek között rendeztük meg a Baráti Körünk negyedik honvédelmi táborát. Bár a helyszín és a résztvevők száma jelentősen változott, a tábor szervezésének alapgondolata változatlan volt, vagyis olyan hadtörténelmi, honvédelmi programot kívántunk biztosítani a résztvevőknek, mely a vakációzás maradéktalan örömeivel együtt, élményekkel teli táborozást jelentett.

A cikk folytatása ide kattintva elérhető.

SZOMBATON AZIMUTOLÓ!

2016-07-13

SZOMBATON AZIMUTOLÓ!

Ha kicsit hűvösebb az idő az sem akadály… gyere és szórakozz a KEMPP-be!

Utam Brüsszelbe – avagy két nap a NATO vendégeként

Utam Brüsszelbe – avagy két nap a NATO vendégeként

2016_05_NATO_latogatas

2016. május 24-25-én abban a szerencsében lehetett részem, hogy a Honvédség és Társadalom Baráti Kör által meghirdetett újságcikkíró pályázat győzteseként egy magyar küldöttséggel az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete, a NATO vendégszeretetét élvezhettem Belgiumban. Külön fejezném ki hálámat a szervezet tagjainak, akiknek köszönhetően eljuthattam ide. Az itt eltöltött néhány nap maradandó örök emlékként fog elkísérni pályafutásom következő időszakában. Utazásom élményeit szeretném összefoglalni néhány gondolatban. Continue reading “Utam Brüsszelbe – avagy két nap a NATO vendégeként”

Magyarnak lenni katonaként, civilként

Magyarnak lenni katonaként, civilként

Két kiállítással és két hangversennyel elkezdődött a nyár a Katonai Emlékparkban Pákozdon. „Tüzesen sütött le a nyári nap sugára” mindkét alkalommal, minként a Múzeumok éjszakája rendezvényen is, de akik eljöttek, állták a meleget derekasan. Mert megérte. A Fehérvári és a Kaposvár Helyőrségi zenekarok programja élmény volt azoknak, akik kedvelik a katonazene műfaját, és azoknak is, akik nem hívei annak, mert a kedvükre szólhattak a rock, pop, jazz átdolgozások. Műélményként szórakoztatóak voltak, szórakozáskánt művészeti élményt nyújtottak.

Continue reading “Magyarnak lenni katonaként, civilként”