Állampolgársági eskütétel Pákozdon

2012-06-29

Állampolgársági eskütétel Pákozdon

A Himnusz és a Székely Himnusz eléneklésével kezdődött az az ünnepélyes állampolgársági eskü, melyet a Gyergyói medencében élő magyarok egy csoportja Pákozdon a Katonai Emlékparkban tett június 16-án. A ceremónát követően átadták azt a székelykaput, melyet ajándékba hoztak a gyergyói magyarok, sőt magyar állampolgárságuk megszerzésének emlékere fát is ülettek az emlékparkban.

Forrás és teljes cikk ITT.

Alapkőletétel Nagyváradon

2012-06-04

Alapkőletétel Nagyváradon

A világháborús magyar hősök hamarosan elkészülő emlékművének ünnepélyes alapkőletételére május 31-én került sor Nagyváradon, melyen Oláh László, titkár képviselte a civil szervezetünket. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az alapkőletétel a közös történelmi múlton alapuló együttes szándék megerősítése, mely egyszerre jelent kötelességet, lehetőséget és feladatot, melyben az évek óta tartó szoros, baráti kapcsolat alapján a civil szervezetünk is részt kíván vállalni.

Az alapkő mellett – mely ez év őszére alakul emlékművé – székesfehérvári II. világháborús hagyományőrzők álltak díszőrséget és több mint száz nagyváradi magyar tette tiszteletét.

Fehérvári küldöttség tisztelgett Doberdónál

Fehérvári küldöttség tisztelgett Doberdónál

Az olaszországi Goriziából, az “Isonzó Baráti Kör” Kulturális Szövetség küldött meghívót közös tisztelgésre, fennállásának 20. évének megünneplésére a Honvédség és Társadalom Baráti Körhöz. A megemlékezésen a városból Székesfehérvár önkormányzatát Róth Péter alpolgármester, dr. Görög István nyá. ezredes, HTBK alelnök, a Krajczáros Alapítványt Németh István nyá. ezredes, kuratóriumi elnök képviselte.

forrás és teljes cikk itt: szekesfehervar.hu

Hadisír gondozási akció-immár második éve

2012-05-24

Hadisír gondozási akció-immár második éve

Tagtársunk Jobbágy Antal nyugállományú ezredes úr javaslatára és a szervezetünk kezdeményezésére az elmúlt évben megkezdődött a városunkban található, napjainkra már gondozatlanná vált katonasírok ápolása, mely tevékenység egyre szélesebbé válik. Ezt nagyon jól mutatta a résztvevő katonák és civil szervezeteket képviselő önkéntesek száma is, hiszen valóságos tömeg jelent meg a délelőtti kezdéskor.

Sok katonasír vált szebbé és gondozottá, de egy olyan gazdag hadtörténelmű városban, mint Székesfehérvár, ez így is van rendben. A HTBK tagjai, az általunk szervezett MIlitary-Klub fiataljai jó érzéssel helyeztek el egy -egy szál virágot a rendbe tett sírokra, tisztelegve az elődeink, a katonahősök emléke előtt.

Élő történelem-Baráti Körünk szervezésében

2012-04-19

Élő történelem-Baráti Körünk szervezésében

A mostani programunk a világháborúk lövészárokharcait volt hivatott megjeleníteni, oly módon, hogy a látogatók testközelből, szemléletes és látványos formában találkozhassanak a katonaélet lövészárkokhoz kötődő eseményeivel, a védelmi rendszerben töltött mindennapokkal, a kiképzésekkel, a korszak fegyvereivel, egyenruháival, felszereléseivel. Continue reading “Élő történelem-Baráti Körünk szervezésében”

Virágvasárnapi zenés áhitat

2012-03-29

Virágvasárnapi zenés áhitat

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és Baráti Körünk tisztelettel meghív mindenkit a 2012. április 1-jén 16 órakor megrendezésre kerülő Virágvasárnapi Zenés Áhítatra. Helyszín a Budai úti Református templom, az áhítat szolgálatát Jákob János dandártábornok a HM Protestáns Tábori Lelkész Szolgálat püspöke végzi. Közreműködik: Székesfehérvár Helyőrség Zenekara, vezényel Ruff Tamás százados karmester.

A belépés díjtalan.

A plakát ITT megtekinthető.

KEMPP márciusi program

2012-02-29

KEMPP márciusi program

Március 10-én kettős évfordulót ünnepelnek a parkban: hazánk 1999. március 12-én csatlakozott az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetéhez, két évvel ezelőtt pedig e napon került felavatásra az emlékpark.
10 órától katonafestők kiállításának megnyitójára kerül sor, majd bemutatják a baráti körünk által – a NATO Főtitkárság támogatásával – kiadott “Mi a NATO?” című kiadványt is.

Március 14-én “Márciusi ifjak a Katonai Emlékparkban” címmel tartanak megemlékezést az 1848. március 15-i forradalom eseményeire emlékezve.