VII. Emlékparki Nyár programsorozat – július 12-i programjai
2019-07-03
2019-07-03
2019-06-25
Június 28-án, pénteken 18 órakor “Szuronnyal, ecsettel” címmel nyílik kiállítás az Emlékparkban, majd 19 órától a Kaposvár Helyőrségi Zenekar térzenéjével folytatódnak a programok.
A rendezvény ingyenes!
2019-06-18
Az Emlékparki Nyár programsorozat 2019. június 22-augusztus 10. között 7. alkalommal nyújt könnyed, nyáresti kikapcsolódást a Katonai Emlékparkban.
Élő hagyomány immár 2013 óta a Honvédség és Társadalom Baráti Kör által megkezdett sorozat. Akkor a Kárpát-medencei gyerekek részére hirdettek rajzpályázatot, amely tematikusan szólt a magyar identitásról, egy történelmi eseményről. Most, a hetedik alkalommal meghirdetett pályázat témája a „Süvegemen nemzetiszín rózsa” volt, kiállították és díjazták a diákok által készített műveket a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
Tisztújító közgyűlést tartott a Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) székesfehérvári szervezete. Az idén 25 éves fennállását ünneplő szervezet éves közgyűlésén a tagság megválasztotta új tisztségviselőit.
A NATO alapításának 70. és Magyarország szövetséghez való csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete Húsz éve szövetségben, barátságban címmel ismeretterjesztő konferenciát rendezett székesfehérvári pedagógusok, civil szervezetek és diákok számára a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2019-04-11
A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete 2019. évi Közgyűlését 2019. április 23-án (kedden) 15,30 órakor – határozatképtelenség esetén – 2019. április 23-án (kedden) 16,00 órakor tartja.
Helye: Polgármesteri Hivatal Díszterem, 8000, Székesfehérvár, Városház tér 1.
Hagyományőrzők közreműködésével a történelemkönyv egyes fejezetei megelevenednek a pákozdi Katonai Emlékparkban 2019. április 13-án. Az eseményen megismerkedhetnek a látogatók a magyar hadtörténelem jelentős eseményeivel hagyományőrzők közreműködésével. Bemutatásra kerülnek a II. világháború katonáinak háborús mindennapjai, sőt a látogatók ennek részeseivé is válhatnak.
ISKOLÁK CSATÁJA – a Honvédelmi Sportszövetség, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely, és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete közös programja 2019. április 6-án.
A szervezési elveknek megfelelően, a második alkalommal megrendezett programon is több környékbeli járás tanintézményét, illetve azok 40 fős diákcsapatait fogadtuk. Csákvár, Csór, Székesfehérvár és Pákozd diákjai vettek részt a programban, melynek egyik – talán a legmeghatározóbb – elemeként össze is mérték ügyességüket.
Bár a reggeli órákban még kicsi eső áztatta a pákozdi Mészeg-hegyet, s az annak tetején lévő Katonai Emlékparkot, de a program kezdetére még a nap is kisütött, s így minden feltétele adott volt egy jó versenynek.