V. Ifjúsági Honvédelmi Tábor – 2017. június 18-28. Velence

2017-02-10

V. Ifjúsági Honvédelmi Tábor – 2017. június 18-28. Velence

A tábor szervezője a
Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete,
valamint együttműködő a
Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely.

A tábor fő célja, hogy a nyári vakációt olyan élményekkel tegye gazdagabbá, melyek a hadtörténelemhez és a honvédelemhez kapcsolódnak, segítik az egyéni fejlődést és a közösség erősödését, tartalmas és színvonalas programokat és önfeledt nyaralást biztosítanak.
A táborunkba 10 – 15 év közötti gyermekeket, fiatalokat – lányokat és fiúkat egyaránt – várunk. A tábor programjai úgy kerülnek összeállításra, hogy azok semmiféle előképzést, különleges fizikai felkészülést nem igényelnek, de a résztvevők átlagos, a korosztályuknak megfelelő fizikai terhelésre számítsanak. Continue reading „V. Ifjúsági Honvédelmi Tábor – 2017. június 18-28. Velence”

Egy energikus, lényeglátó ember a színházból

2017-01-29

Egy energikus, lényeglátó ember a színházból

Matuz János ír, rendez, közösségben, a közösségért él

Székesfehérváron új sorozat kezdődött a Nyitrai úti Közösségi Házban. A HTBK által szervezett programon, havonta, a hónap utolsó keddjén az estét kóruszene, vagy vers indítja, ezután minden alkalommal váltakozva a városban élő, dolgozó művész, sportoló, közéleti ember váltogatja egymást Kinn, padon, 45, 50 percben.

A talk show beszélgetések során a jelenlévők megismerhetik a kedvelt, a hírekből, a színpadon vagy a pályán megismert személyt – mint embert. Continue reading „Egy energikus, lényeglátó ember a színházból”

„MINDENÜNK E ZÁSZLÓ” – hadtörténelmi, honvédelmi témájú, nemzetközi gyermekrajzpályázat

2017-01-28

„MINDENÜNK E ZÁSZLÓ” – hadtörténelmi, honvédelmi témájú, nemzetközi gyermekrajzpályázat

„MINDENÜNK E ZÁSZLÓ”

a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete,
valamint a nagyváradi Tanoda Egyesület
hadtörténelmi, honvédelmi témájú, nemzetközi gyermekrajzpályázata

2017.

Continue reading „„MINDENÜNK E ZÁSZLÓ” – hadtörténelmi, honvédelmi témájú, nemzetközi gyermekrajzpályázat”

MEGHÍVÓ – „Kinn, – padon”

2017-01-18

MEGHÍVÓ – „Kinn, – padon”

MEGHÍVÓ

2017.01.24. kedd 18 órára,
a Honvédség és Társadalom Baráti Kör
és a Markó S. Mária Emlékalapítvány
szervezésében tartott estre, mely alkalommal,

„Kinn, – padon”
A Székesfehérvári Vörösmarty Színház
igazgatója Dr. Szikora János
és
intendánsa Dr. Matuz János
vallanak munkájukról és a színészi hivatásról.
A vendégeket vallatja: Silye Sándor újságíró

HELYSZÍN:
a Nyitrai úti Közösségi Ház
(Székesfehérvár, Nyitrai út 13.)

Az alkalom nyilvános és díjtalanul látogatható.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Ma régi barátunkat látogattuk meg…

2016-12-17

Ma régi barátunkat látogattuk meg…

December 16-án délután Kollár Endre tagtársammal a HTBK Székesfehérvári Szervezete régi tagját kerestük fel otthonában.

Bányai László református lelkész akinek mi a sukorói kapcsolatot köszönhetjük 87 évesen is kitűnő szellemi erőben van, nagy örömmel fogadott bennünket.
Nagy szeretettel mesélt két évtizedes kapcsolatunk emlékeiről, a HTBK Titkárságban a közös munka során szerzett élményeiről, és kedvesen idézte a szervezetünk történetét feldolgozó könyvünk részleteit is.
Felkértük, hogy 2017. szeptemberében a sukorói haditanács 169. évfordulós megemlékezésén legyen az egyik szónok, és a 20. találkozón emlékeztessen az első rendezvényen Általa megfogalmazott célunkra!
Találkozónk végén áldást kért a baráti körünk minden tagjára, kívánva áldott karácsonyt és nagyon eredményes békés újesztendőt!

Szöveg: Görög István
Fotó: Bányainé és Kollár Endre

Imádság, főhajtás és emlékezés

2016-11-14

Imádság, főhajtás és emlékezés

11.11-kor 11 helyszínen gyúltak gyertyák a városban a harcban elesett katonákért

2016. november 11. (péntek) – Sírkertekben, emléktábláknál, köztéri szobroknál ma délelőtt egyszerre emlékeztek a harctéren elesett katonákra. A Krajczáros Alapítvány hat évvel ezelőtt útjára indított kezdeményezése nyomán a flashmob akcióhoz mára már több százan csatlakoztak, köztük külföldiek is. A Szentlélek katonatemetőben – ahol a megemlékezésen részt vett Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője és Molnár Tamás tanácsnok is – Böjte Csaba ferences rendi szerzetes mondott beszédet. Continue reading „Imádság, főhajtás és emlékezés”