Matuz János ír, rendez, közösségben, a közösségért él
Székesfehérváron új sorozat kezdődött a Nyitrai úti Közösségi Házban. A HTBK által szervezett programon, havonta, a hónap utolsó keddjén az estét kóruszene, vagy vers indítja, ezután minden alkalommal váltakozva a városban élő, dolgozó művész, sportoló, közéleti ember váltogatja egymást Kinn, padon, 45, 50 percben.
A talk show beszélgetések során a jelenlévők megismerhetik a kedvelt, a hírekből, a színpadon vagy a pályán megismert személyt – mint embert.
Az első alkalommal Színház az egész világ, amely világban nem minden ember színész, de minden színész ember jelmondattal várták Szikora Jánost, a Vörösmarty Színház igazgatóját és Matuz Jánost, a színház művészeti intendánsát. Az igazgató urat a váratlanul közbe jött betegség nem engedte a dobogóra, de Matuz János jött, látott, győzött. Hihetetlen intenzitásával, remek mondanivalójával, lényeglátásával, lehengerlő gondolataival a színházról, a mindennapokról. Matuz János író, rendező, fordító, forgatókönyvíró, dramaturg, rendező, kóruslapító, énekes – mint mondta, más baja nincs.
Emellett magyar, német szakos tanár, de elvégezte a Színház és Filmművészeti Főiskolát is, ráadásul hat nyelven beszél. Hallhattuk: a művészek némelyike bohém, de alapvetően komoly, hivatásukat imádó, hivatásuknak élő emberek. A színésznőkről hallható legendák, miszerint egy, egy bemutató után a cipőikből pezsgőt lehetett inni nagy mulatságok közepette, alap nélküli, mert a színésznők mosnak, takarítanak, gyereket nevelnek, amikor nincsenek a színházban. Szikora Jánossal – akiről nagyon szépen beszélt – még Szolnokon ismerkedtek meg, és ott alakult ki a szakmai és emberi barátságuk.
Szikora János a fehérvári társulat új igazgatójaként öt éve hívta Székesfehérvárra a másik Jánost, az óta itt él családjával, és nagyon kedveli Fejér székhelyét, történelmi, sajátos légkörét, bár a szolnoki otthona is megvan még. A kérdésre, mi szerint nem lett volna jobb, ha egy szobában ülve könyveket, forgatókönyveket ír elmondta: buta volt, mert az első filmforgatókönyve nagy siker lett, sok befutott, vagy éppen fiatal, ígéretes pálya előtt álló rendező kérte írjon újakat, de a sok felkérés között végül nem tudott dönteni, és később már senki nem hívta. Hiába, a sok bába között a gyerek…
De semmi baj, mert jó neki a szoba írói magánya helyett az életet jelentő színház nyüzsgése. Azt is elmondta, soha volt benne a zöld szemű szörny által sugallt kérdés, hogy miért ő? és miért nem én?, de miért is, hiszen jól érezte, érzi magát a munkájában, és neki ez elég. Az Amicus énekegyüttes kapcsán közölte, Szolnokon alakította meg a kórust, a feleségét is a kórusban ismerte meg. Népszerűek voltak e honban, sőt, a világot is járták, de József Attila a „a távolságot, mint üveggolyót” lehet, hogy megkapta, de a távolság ez esetben a kórustagokat elválasztotta, nincs is már meg a társaság. De az is szerepet játszhatott a szétválásban a távolság mellett, hogy az évek során lírai tenorból szomorú baritonná változott, és e minőségében már nem kért magából. Ám továbbra is nagyon szeret énekelni, sőt, darabot is a fülével rendez, a kezdetekben hátat fordít mindenkinek, és arra figyel, a torkokban mennyire vannak rendben a hangok.
Matuz János hazatalált Fehérváron, de nagy kérdés, hogy itthon marad vagy sem: lejárt az öt évük Szikora Jánossal, és bár pályáznak az újabb ciklusra, de a döntés már nem rajtuk múlik…
szöveg Silye Sándor
Fotó: Görög István