Hadtörténelmi napközis tábor – 2015

2015-06-10

Hadtörténelmi napközis tábor – 2015


A Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely, valamint

a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete,
hadtörténelmünk népszerűsítése, a fiatalok nyári szünidejének tartalmas és élményekkel teli eltöltése érdekében – 10-15 év közötti gyermekeknek – napközis tábort szervez.

IDŐPONTOK:
Június 29. (hétfő) – július 04. (szombat)
Július 06. (hétfő) – július 11. (szombat)

A tábor hétfőtől szombatig tart. Hétfőtől péntekig a táborvezetőség tagjai a székesfehérvári Autóbusz állomáson, a 7.40-kor és a 8.30-kor induló autóbuszoknál várják a tábor résztvevőit, s onnan együtt mennek a Katonai Emlékparkba, majd a nap végén, kb. 17 órára érkeznek vissza. A menetrendszerinti autóbuszokon a menetjegyet a minden táborozó saját maga váltja meg.

Az első nap kivételével lehetőséget teremtünk arra is, hogy a vállalkozó kedvű, és kellő felkészültséggel rendelkező táborozók – a táborvezetőség tagjai vezetésével – kerékpárral tegyék meg az utat Pákozdra és vissza. Ezzel a lehetőséggel azok élhetnek, akik a KRESZ előírásainak megfelelően felszerelt kerékpárral és a szükséges kerékpáros tapasztalattal rendelkeznek. A kerékpáros csoportok – keddtől péntekig – 8.00-kor, az Obi Áruház bejárata elől indulnak, s oda érkeznek vissza.

A táborba érkezés módját minden esetben a tábor vezetője egyezteti a résztvevőkkel, illetve a Szülőkkel.

A napközis tábor programjában szerepel:
csapatépítés,
egyéni képességfejlesztés,
hadtörténelmi foglalkozások,
jurta építés,
katonai kiképzés (fegyverismeret, alaki kiképzés…),
kommunikáció elméleti és gyakorlati foglalkozások,
kirándulás, strandolás, játékok és vetélkedők.

A tábor részletes programját az időjárásra való tekintettel, valamint a pedagógiai módszerek hatékonysága érdekében a Táborvezető határozza meg, s abban megfelelő arányban szerepelnek a fő célban meghatározott elemek.

A tábor zárónapján (szombaton) a táborlakók, a Katonai Emlékparkban bemutatják a Szüleiknek és vendégeiknek az egy hét alatt elsajátított ismereteket, s Ők vezetik körbe a Katonai Emlékpark kiállításain a vendégeiket, számot adva a nemzetünk hadtörténelmével kapcsolatban megismertekről.

A zárónapra a Táborozók a Szüleikkel együtt érkeznek.

A Táborozók által meghívottaknak erre a napra kedvezményes (400 Ft/fő) belépőjegyet, valamint a személygépjárművel érkezőknek ingyenes parkolási lehetőséget biztosítunk.

A résztvevők számára teljes körű felügyeletet, tartalmas táborprogramot, szakemberek általi irányítást, valamint tízórait, meleg ebédet és uzsonnát biztosítunk.

A tábor költsége: 25.200 Ft / hét
Az ár magába foglalja a programok teljes költségét, hétfőtől péntekig a tízórai, meleg ebéd és uzsonna ellátást, a napi KEMPP belépőt, a strandbelépőt (egy alkalom), a táborpólót és egyéb ajándékokat.

A tábor maximális létszáma 30 fő. Jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk.

A jelentkezés rendje:
A mellékelt jelentkezési lap kitöltése és annak eljuttatása a kempp@kempp.hu címre. A jelentkezést a KEMPP munkatársai fogadják és annak elfogadását 24 órán belül visszaigazolják. A jelentkezés a visszaigazolással, valamint a részvételi díj befizetésével válik érvényessé.

Kérjük, hogy a részvételi díjat a HTBK Székesfehérvári Szervezete részére, a
11736116-20140452-00000000 (OTP) számlaszámra átutalni szíveskedjenek.

A napközis tábor szervezői az előkészítés időszakában a Szülőkkel elsődlegesen e-mailben tartják a kapcsolatot.

Amennyiben a Résztvevők és Szüleik együttműködnek a megvalósításban, akkor a tábor programját egy éjszakai gyalogtúrával is gazdagítjuk, mely a költséget nem növeli. Ennek a pontosítása a tábor kezdőnapján történik meg.

Szeretettel várunk mindenkit, aki történelemből jobb jegyet szeretne,
izgalmas, érdekes és hasznos programra vágyik,
s örömmel lenne részese a napközis tábornak Pákozdon!