Az „ÓLOMKATONA” nemzetközi gyermekrajzpályázat – Ünnepélyes eredményhirdetése és kiállítás megnyitó

2015-05-13

Az „ÓLOMKATONA” nemzetközi gyermekrajzpályázat – Ünnepélyes eredményhirdetése és kiállítás megnyitó

Nagyvárad, 2015. május 7.

A HTBK Székesfehérvári Szervezete által meghirdetett és lebonyolított gyermekrajzpályázat ebben az évben is nemzetközivé szélesedett, sőt kétszeresen is. Egyrészt azért, mert a négy szervező közül egy székesfehérvári, kettő nagyváradi, és egy pedig pákozdi, másrészt pedig azért, mert a gyermeki alkotások a történelmi Magyarország sok-sok területéről érkeztek. Összesen 377 pályamunka érkezett, mely azt jelenti, hogy – tekintettel a csoportos alkotási lehetőségre – több mint négyszáz gyermek, sok család és iskolai közösség foglalkozott nemzetünk hadtörténelmével.

Az ólomkatona, mint a gyermekek egyik kedvenc játéka, hitelesen közvetíti a különböző korok katonáinak világát, s pozitív emberi tulajdonságokkal rendelkezve segíti a nevelést.

A HTBK Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely, a nagyváradi Tanoda Egyesület, valamint a Pro Liberta Egyesület összefogásával meghirdetett pályázatra több mint harminc településről érkeztek gyermekrajzok, s a legtöbb Székesfehérvárról és Nagyváradról. Ennek megfelelően az ünnepélyes eredményhirdetések és a csodás gyermeki alkotásokat bemutató kiállítások is elsődlegesen, ebben a két városban kerültek és kerülnek megrendezésre.
2015. május 7-én, Nagyváradon a gyermekpalota impozáns épületében került sor az első eredményhirdetésre és kiállításra. A sok érdeklődőt vonzott rendezvényen jelen volt Biró Rozália szenátor asszony, Huszár István úr, Nagyvárad alpolgármestere, Deák Lajosné székesfehérvári képviselő, Dr. Görög István úr a HTBK első-alelnöke és a KEMPP ügyvezetője, valamint Kecse Gabriella, a nagyváradi Tanoda Egyesület elnöke.

Az eredményhirdetés során mintegy hetven díj került kiosztásra, s a legjobbak „Aranyceruza-díjat” kaptak. A kiállítás közel kétszáz gyermekrajzot tesz láthatóvá, s mutatja be, hogy a legfiatalabbak miként gondolkodnak a honvédelemről, a katonákról, a nemzetünk védelméről, s miként jelenítik ezt meg rajzaikban.

A nagyváradi kiállítás május 26-ig lesz látható, s azt követően a kiállítás Székesfehérvárra költözik, ahol június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján, a Szent István Művelődési Házban kerülnek bemutatásra, s akkor lesz az eredményhirdetés második rendezvénye is, melynek keretében ugyancsak közel hetven elismerés átadására kerül sor. A székesfehérvári rendezvényen a díjakat excellenciás Spányi Antal megyéspüspök úr, valamint Dr. Cser-Palkovics András polgármester úr adják át.