A HTBK Székesfehérvári Szervezete újabb „nyomot” hagy maga után, melyhez kapcsolódóan egy busznyi tagtársunk indult négynapos kegyeleti útra. Az I. világháború 100. évfordulója tiszteletére újjáépített Negyedik gúláról, illetve az ahhoz kapcsolódó összefogásról már többször beszámoltunk, most az eredményről, a gúla ünnepélyes avatásáról és az ahhoz kapcsolódó Baráti köri szervezőmunkáról és közreműködésről írhatunk.
A szlovéniai Nova Gorica melletti hegyoldal száz évvel ezelőtt véres harcok helyszíne volt, ahol még a nagy háború során, a magyar katonák emlékére a négy gúla egyikét felépítették. Az elmúlt évszázad az emlékművet elemésztette, de az utókor tisztelgő emlékezete erősebb a talajeróziónál és a Baráti Körünk által elindított széleskörű összefogással a gúla újjáépült.
A HTBK Székesfehérvári Szervezete negyven tagja a május 28-án útba indult Olaszországba és Szlovéniába, hogy felkeresse az első nagy világégés magyar vonatkozású emlékhelyeit és méltósággal tisztelegjen a katonahősök emléke előtt. A kegyeleti út másik célja pedig az, hogy a résztvevők a helyszínen segítsék a gúla-avató ünnepség szervezését és lebonyolítását. Voltak, akik ásványvizet, szőlőcukrot osztottak a hegy magaslatára kaptatóknak, voltak, akik a forgalomirányításban és parkolásban segítettek, sokan pedig a különböző dekorációkat, hangosító eszközöket cipelték és üzemeltették. Ezek voltak azok a háttérmunkák, melyek nem látványosak, de a hiányuk hatással lett volna az egész ünnepségre.
Az avatóünnepség méltóságteljességét az egykor ott harcolt székesfehérvári, nagyváradi, budapesti és debreceni katonák kitartását és hősiességét hangsúlyozó, illetve az utókor széleskörű összefogását kiemelő beszédek emelték. Vargha Tamás államtitkár úr és Biró Rozália szenátor asszony avató gondolatait a szlovén vezérkar főnök-helyettesének beszéde és az egyházak képviselőinek imája követte. Az újjáépített gúlát körbevevő koszorúk és virágok bizonyították: az utókor tisztelettel emlékezik.
A május 29-i program nem ért véget a gúla-avatással, hanem néhány kilométerrel távolabb, Visintini település szélén, a Magyar Kápolnánál folytatódott. Az ugyancsak a Baráti Körünk részvételével felépített (pontosabban az első világháborúban majdnem teljesen felépített, de be nem fejezett) kápolna öt esztendővel ezelőtt készült el, s erre is emlékezett a nagyszámú közönség. László Tibor tagtársunk emlékező gondolatai és imája a doberdói-isonzói harcok hőseiről szóltak.
A Baráti Kör kegyeleti emléktúráján tovább erősödtek a nemzetközi kapcsolataink, és újabb hadtörténelmi emlék, nyom maradt utánunk.
