HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE
– Közhasznú szervezet –
8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: +36/22 311- 255 www.htbkszfvar.hu
HÁTTÉRANYAG
a 2021. március 18-i elnökségi üléshez
Az előző elnökségi ülés óta eltelt időszakban elvégzett feladatok tapasztalatai
2021. február 2. – 2021. március 18.
2021. február 2. – Az Elnökségi ülésen tagságunk egy fővel nőtt, majd áttekintettük a tagdíjfizetés helyzetét, a 2020-as évben végzett önkéntes munkát, az előző Elnökségi ülés óta eltelt időszakban elvégzett és a következő időszak feladatait, azok költségvetésével együtt. Megvitattuk a 2021. év tervezésének és költségvetésének lehetséges főbb elemeit. A bizonytalan kilátások miatt a következő ülésre halasztottuk a Közgyűlés előkészítésének lehetséges feladatait. Szintén nem hallgattuk meg a Felügyelő Bizottság 2020-as évi pénzügyi ellenőrzésének tapasztalatait. Utóbbit is a következő ülésre tervezzük.
2021. február 2. A Nemzeti Örökség Intézete éves konferenciája az idei évben online formában folyt. A résztvevő 100 intézmény képviselői fontos kérdéseket tárgyaltak. Az egyik vezérelőadó Szabó István úr, a HM honvédelmi államtitkára volt, aki előadásában kiemelte Baráti Körünk által a Katonai Emlékparkban végzett honvédelmi nevelés jelentőségét és eredményeit.
2021. február 9. – Nagy veszteség ért bennünket. Életének 99. évében elhunyt vitéz Smohay Ferenc magyarkirályi zászlós (tartalékos főhadnagy), Doni veterán, a székesfehérvári magyar királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezred utolsó élő tisztje és ismert utolsó élő katonája. Smohay Ferenc érettségi után karpaszományosként vonult be a tartalékos parancsnoki képzésre. 1942. november 4-én a magyar 2. hadsereg kötelékében alakulatával elvonult az orosz frontra. Itt kapta zászlósi előléptetését.
A Doni szakaszon az 1943. január 12-én bekövetkezett áttörést követően január 27-ig, a visszavonulásra kapott parancsig védték állásaikat. A véres veszteséggel járó visszavonulás során, február 1-én esett hadifogságba, ahonnan a több komoly betegséget is átvészelve 1945. február 28-án tért haza. A rendszerváltást követően aktív résztvevője volt a januári doni megemlékezéseknek, volt alakulata ezrednapi ünnepségeinek és minden honvédelemmel kapcsolatos városi rendezvénynek. Korát meghazudtoló aktivitással vett részt a feladatok végrehajtásában. Sok fiatalnak mesélte el élményeit, és adott példát kitartásból, áldozatvállalásból és hazaszeretetből. Baráti Körünknek 2000-től volt tagja. Szervezetünkön kívül tagja volt egy sor egyesületnek. Emlékét kegyelettel megőrizzük.
2021. február 8. – Még 3 hét sem telt el az idei, Kárpát-medencei gyermekrajzpályázatunk meghirdetése óta, s máris megérkeztek az első pályamunkák. A Penészleki Általános Iskola diákjai a felhívásunk II. kategóriájára, az on-line változatra küldtek pályamunkákat.
2021. február 11. – A Katonai Emlékparkban került sor arra a szakmai megbeszélésre, amelyen a Honvédelmi Minisztériumot Szabó István honvédelmi államtitkár úr képviselte.
A rendezvény során bemutattuk a Katonai Emlékpark széleskörű feladatrendszerét. A résztvevők összefoglalót hallhattak a park létrehozásában és programkínálata gazdagításában kiemelkedő szerepet vállaló Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete – KEMPP érdekében végzett – tevékenységéről. Államtitkár úr elismeréssel szólt a Katonai Emlékparkban folyó munkáról és Szervezetünk kiemelkedő tevékenységéről. A visszatért téli hideg ellenére is egy jó hangulatú séta keretében megtekintettük a legutóbbi fejlesztéseket, köztük a legjelentősebbet, a teljesen átépített lövészárkot.
2021. február 19. – Nagy veszteség ért bennünket. Elhunyt Szelekovszky Ernő, a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje és sok igen magas kitüntetés birtokosa, a Honvédség és Társadalom Baráti Közösségek Országos Szövetsége elnöke.
Három diplomával a zsebében, hosszú utat járt be a tanári pályától a Honvédelmi Minisztériumban főosztályvezetői beosztásig. Bábáskodott a HTBK megalakításánál, melynek a csúcsáig jutott. Baráti Körünkkel igen jó viszonyt ápolt, rendezvényeinket rendszeresen látogatta, erősítette eredményeinket. A nyár végén még személyesen is találkozhattunk vele. Szívügyének tekintette a baráti körök határon kívüli, magyar lakta területeken történő szervezését is. Szelekovszky Ernőt a HTBK Országos Szövetsége és az 1945-56 közötti magyar Politikai Elitéltek Közössége saját halottjának tekinti.
2021. február 19. – Meghalt Sárközi Zoltán volt nagyváradi önkormányzati képviselő, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Nagyváradi Regionális Irodájának a vezetője, számos civil szervezet tagja és civil megmozdulás kezdeményezője.
Szoros, komoly kapcsolatot ápolt Baráti Körünkkel. Tevékenyen részt vett műemlékeink és emlékhelyeink védelmében. Neki köszönhető a széles körű együttműködés a 4. gúla újjáépítésére, de konferenciákat, könyvbemutatókat, tanulmányutakat is szervezett a doberdói fennsíkra, illetve Isonzóra. Azokat az emlékhelyeket helyezte előtérbe, amelyekhez kötődése volt a nagyváradi 4. honvéd gyalogezrednek, valamint a 20-as honvéd gyaloghadosztálynak. Utóbbi részt vett az isonzói fronton 1915-ben, majd 1917-ben, a San Gabriele hegyen zajló védelmi harcokban.
2021. február 19. –Megkezdődött a Katonai Emlékpark régebbi épületének tetőfelújítása, melynek során a gerendák cseréje mellett vastag szigetelés is kerül a cserepek alá, ami lehetővé teszi a jövőben az épület nyári hűtését és téli fűtését.
2021. február – Az ez évi gyermekrajzpályázatunk széleskörű megismertetését és a lehetőség bemutatását több média is fontosnak tartja és segíti. Ennek szellemében a Fehérvár Televízió, a Vörösmarty Rádió, valamint Rádió 1 is bővebb terjedelemben számolt be a lehetőségről.
2021. február 27. – Újabb veszteség ért bennünket. Tragikus hírtelenséggel elhunyt Berencsi Attila a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Szövetsége alelnöke. Berencsi Attila több mint két évtizede a Baráti Köri mozgalom aktív szereplője, a határon túli magyar civil szervezetek támogatója, számos kiemelkedő akció ötletadója és szervezője volt. Neki is köszönhetően menekült meg és épült újjá a bodvai Gábor Áron ágyúöntő kohója, és készülhetett el számos köztéri emlékmű, menekülhetett meg sok száz külhoni egykori magyar sír.
2021. március 2. – Egyszerre három postai csomag is érkezett, melyekben a rajzpályázat I. kategóriájára érkeztek pályamunkák, s ezzel megkezdődött a papíralapon beadott alkotások befogadása is. Külön örvendetes, hogy az egyik küldemény a Délvidékről érkezett. reméljük, hogy a határidő végéig még nagyon sok pályamunka fog érkezni.
2021. március 4. – A Reformátusok Lapja nagy terjedelmű cikket készített az 1848. szeptember 29-i pákozd-sukorói csatáról, s ahhoz kapcsolódóan a Katonai Emlékparkról, valamint Baráti Körünk tevékenységéről, benne kiemelten a Honvédfesztiválról. A tudósítás a márciusi lapszámban lesz olvasható.
2021. március 15. – A Katonai Emlékpark kényszerű zárva tartása mellett, nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódva Dr. Görög István és Oláh László koszorút helyezett el az Obeliszk tövénél, tisztelegve az 1848. március 15-i forradalom, annak ismert és ismeretlen hősei előtt.