Háború számokkal

2024-09-25

Háború számokkal

Szerencsére sokkal békésebb tudósítás következik, mint amit a cím sugall, bár a sok szám az igaz. Nézzük előbb a matematikai tényeket:

A tizenötödik Honvédfesztivál

második napján

ezer ággal sütő napfényben

huszonöt fokban

száztizenhárom lelkes diák küzdött

a pákozd-sukorói csata százhetvenhatodik évfordulóján.

Ha a számokat eseményekké, érzésekké és élményekké formáljuk, akkor pedig az alábbiról szólhatunk:

Már sok-sok éve a Honvédfesztiválok állandó eleme a Számháború, országos hadijáték, melyre ebben az évben Nagyvázsonyból, Érdről és Sárisápról érkeztek lelkes diákcsapatok. A 113 fiatal a Mészeg-hegy csodás földrajzi környezetében, jól megszervezett vetélkedésben mérhette össze rátermettségét, ügyességét és egy kicsit a szerencséjét is. A két szembenálló csapat tagjai a játék végén fáradtan, izzadtan, de mosolygósan és az élményeiket lelkesen mesélve jöttek ki az erdőből.

A Katonai Emlékpark nem csak a számháború játéknak adott helyszínt és biztosított ideális feltételeket, hanem több hadtörténelmi ismerettel is segítette az iskolákban folyó oktatást, a nemzetünk történelme szélesebb körű megismerését és megszerettetését.

A részvevő fiatalok elsőként az 1848/49-es szabadságharc „harczalaki” mozzanatait sajátították el fapuskákkal a kézben, megtekinthették a Pákozd-sukorói csata múzeumát és az eredeti lövészárkot, majd pedig a huszárság történetével ismerkedve elsajátították a „huszárvágást” is és kipróbálhatták a kézigránátdobást.

Tartalmas és izgalmas volt a Honvédfesztivál második napja, s hisszük, hogy hasonlóak lesznek a továbbiak is! Találkozzunk a Honvédfesztivál legkiemelkedőbb eseményein, szeptember 28-án a „Csatatéri sokadalmon és a csatabemutatón, illetve 29-én az ünnepi megemlékezésen!