Fehérvár katonáinak köszöntése, emlékezetes nappal

2017-05-24

Fehérvár katonáinak köszöntése, emlékezetes nappal

Hosszú délutánja volt május 18-án a Honvédség és Társadalom Baráti Kör tagjainak. Aznap közgyűlés volt, de előtte már Simicskó István Honvédelmi miniszter tartott előadást a Megyeháza dísztermében a meghívottaknak. A Díszterem után ismét díszterembe invitálták a HTBK tagjait, a Városháza adott otthont a közgyűlésnek. A Dr. Karsai Béla által vezetett programban a jelen lévők meghallgatták a kötelező évértékelő, a pénzügy, a Felügyelő Bizottság beszámolóját, a 2017-es esztendő cselekvő és pénzügyi terveit.

Az elnökség tagságáról az előrelépés miatt lemondott dr. Ladányi István helyett dr. Bukli Ádámot választották be az elnökségbe, ahol jogászként teszi majd a dolgát. Kovács László és Németh István munkáját köszönték meg elismeréssel. Ezt követően a meghívottak a Vörösmarty Színház felé vették az irányt, ahol felejthetetlen estén láthatták, miként köszönti Székesfehérvár a katonáit.

A több mint húsz éves hagyománynak megfelelően Székesfehérvár Önkormányzata idén is nagyszabású gálaestre hívta a helyőrségben szolgáló katonákat, és köszönte áldozatos munkájukat. Akkor és ott átadták a Sipos Gyula-díjat, amit idén Dr. Benkő Tibor vezérezredesnek, a Honvéd Vezérkar főnökének ítéltek oda, valamint a Gyuricza Béla altábornagy emlékére alapított emlékgyűrűt, melyet ebben az évben Móra József szentesi aktivista vehetett át. A rendezvényen köszöntőt mondott dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere, dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, valamint Huszár János altábornagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka.

Az este lenyűgöző művészi élményéről a Honvéd Művészegyüttes, a Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar, Fehér Adrienn és Varga Miklós gondoskodott. A táncosok programja elsöprő lendülettel látványos bő félórával kápráztatta el a nézőket, miként Szabó Dániel virtuóz cimbalom szólója is különlegességet jelentett. A táncosok záró jelenete az I. Világháború hős magyar katonáira emlékezett szépséges, művészi ihletésű percekkel. A Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán koreográfiája bizony torkokat szorongatott a nagyon is emberi lírájával.

Az utolsó blokkban a Ruff Tamás vezényelte katonazenekar bizonyította, hogy valamennyi műfajban kiváló produkcióra képesek. Fehér Adrienn és Varga Miklós éneke lenyűgözött, de a zenekar tagja, Vajda Ferenc énekével partnere volt a legjobbaknak.

Nagyszerű este volt, remek programmal. A 10 éves Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság, és Székesfehérvár katonáinak felemelő, emlékezetes köszöntője.