Szervezetünk pályázatot hirdetett a középiskolás fiatalok részére. A tét nagy volt, hiszen a győztes pályamű készítője tagja lesz annak a csapatnak, amely május 23-25 között Brüsszelbe, a NATO központba utazik. A győztes, és utazó Aczélvári Ruben Dominik, a Tóparti Gimnázium tanulója tanulója lett, és bizonyára nagy élményekkel térhet majd haza.
Az alábbiakban a legjobb három pályaművet olvashatják.
Aczélvári Ruben Dominik
NATO – Jelen, múlt, vagy jövő?
Globalizálódó világunkban sokat hallani a politikai-katonai szervezetről, a NATO-ról. Mindennapjaink része lett, sokszor látjuk e nevet a híradóban, halljuk a rádióban, vagy olvassuk az újságban, az interneten. De sokak számára kérdés lehet, hogy mi célból is jött létre, hogyan szolgál minket, vagy egyáltalán az, szükséges e fenntartása? Erre igyekszem keresni most a választ.
A North Atlantic Treaty Organisation egyike a legrégebbi, máig fennálló szövetségi rendszernek a Földön. A „nyugati” országok 1949-ben alapították, a II. világháborút követő zavaros időkben, próbálva ellensúlyozni a Szovjetunió növekvő befolyását a kelet-európai régióban. Eredeti szerepkörét a hidegháború időszakában végezte, próbálva katonailag és gazdaságilag az ellen fölé kerekedni. Az idő múltával a szervezet feladatai folyamatosan változtak. A szövetség többször avatkozott be más országok belügyeibe, amint azok szomszédjaikat veszélyeztették, a védelemre szorulók oldalán, emellett a világ több pontján békefenntartó szerepet vállalt. Modern hadsereg nem vehette fel vele a versenyt, tekintve, a Föld legnagyobb fegyverarzenáljával rendelkezik a mai napig, köszönhetően a világ vezető katonai hatalma, az Egyesült Államok részvételének.
Az idő haladtával, a technika robbanásszerű fejlődésével a hadviselés formája, módszere is változik. Napjainkban, amikor új ellenségek törnek a modern világra, árnyékként mozogva, láthatatlanul osonva, öngyilkos akciókkal európai állampolgárok életét veszélyeztetve, kérdéses egy ilyen széleskörű szövetség cselekvőképessége. Akkor, amikor párizsi és brüsszeli családok gyászolják fiaikat és lányaikat, az ellenség nem tankokkal és repülőkkel támad, hanem az emberek között elvegyülve bújik meg, nyílt kérdéssé lett: vajon a pajzs, a NATO, amit megannyi éven át létrehoztak, meg tud védeni minket ettől a fenyegetéstől, vagy keresni kell az alkalmazkodás új formáit?
Az alkalmazkodáshoz szerves változások kellenek. Egy ilyen szervezet, mint a NATO, képes megteremteni a szükséges körülményeket, de a kérdés az, vajon akarja-e? Amennyiben a válasz igen, e szervezet lehet az őrangyal, ám ha nem, léte érdektelenné válhat. A választ a jövő adhatja meg. Vajon az Egyesült Államok egykori Szovjetunió-ellenes koalíciója meg tud óvni minket a jelenben is, vagy ha nem, tud-e alkalmazkodni egy új kor új hadviseléséhez? Esetleg egy szorosabb, európai társulás képes lenne erre? A válasz a jövőben keresendő, de a választás a mienk.
Nagy Luca
Magyar szerepvállalás a 90-es évekbeli délszláv háborúban
Már a cím is elárulja, hogy miről fog szólni a cikkem, azonban azt nem, hogy miért pont ezt a témát választottam. Egyre inkább erősödik bennem az érzés: a fiatalság nagyon keveset tud a magyar katonaságról, arról, hogy mekkora szerepet vállalnak a magyar katonák a külföldi missziókban. És ezért érzem úgy, hogy egy régebbi példával, talán közelebb tudom hozni ezt a témát, és ezzel együtt a napjainkban zajló háborúkat, amik rávilágítanak a béke és a békefenntartó szervezetek – mint például a NATO – fontosságára.
A NATO egyik nagyszabású kezdeményezése a Partnerség a békéért ( Partnership for Peace), amelyet 1994 januárjában a Brüsszelben tartott csúcsértekezleten jelentettek be. Magyarország gyakorlati együttműködése a NATO-val a Békepartnerség program következtében magasabb szintre emelkedett. Hazánk az elsők között volt, akik 1994 februárjában csatlakoztak a programhoz, amely a hangsúlyt a katonai együttműködésre, a partnerországok érdekeinek figyelembevételére fordította. Amikor az NATO megkezdte az ENSZ-embargó (meghatározott árucikkek kivitelének tilalma bizonyos államba, vagy államokba.) ellenőrzését az Adriai-tengeren 1992-ben, azzal egy időben megkezdődött a nemzetközi szervezet szerepvállalása Boszniában és Hercegovinában. A szervezet tevékenysége három irányra összpontosult: a békefolyamatok támogatása, a segélynyújtás, valamint a konfliktus más országokra való átterjedésének megakadályozása.
A békefenntartó beavatkozásokban Magyarország már a kezdetekben részt vett, bár ekkor még nem volt NATO tagország, de már csatlakozott a Partnerség a békéért mozgalomhoz. A szövetség repülőgépei 1992 októberétől járőröztek a boszniai repülési tilalom ellenőrzése érdekében. A repüléseket – Magyarország engedélyével – a magyar légtérben végezték. 1995. december 9-én érkeztek Taszárra (Somogy megye) a NATO boszniai békefenntartó missziójában (IFOR) résztvevő első amerikai katonák. December 10-től megkezdődött az amerikai csapatok Boszniába és Hercegovinába telepítése hazánkon keresztül. 1995 decemberében a NATO azzal a segítségkéréssel fordult a magyar kormányhoz, hogy a délszláv béke megteremtése érdekében legfeljebb 500 főből álló önálló magyar katonai szervezettel támogassa az IFOR-t. Ennek következtében jött létre a Magyar Műszaki Kontingens, melynek katonái 1996 februárjáról októberig műszaki felderítést hajtottak végre Boszniában és Hercegovinában, megjavítottak 16 vasúti hidat, valamint rendbe hozták a lerombolt útszakaszokat. A Magyarországon átvonuló amerikai katonák felvonulása 1996 február 14-én fejeződött be. Ez idő alatt több mint 11 000 gép- és harcjármű, 400 vasúti szerelvény és 30 000 katona vonult át hazánkon.
Bódis Viktor
Én és a NATO
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete körül napjainkban igen kiéleződött véleményeket hallhatunk. Egyesek szerint biztonságérzetet ad a hétköznapi emberek számára, de a konspiratív személyiségek szerint éppen ez a (hamis) biztonságérzet az eszköze annak a békés megszállásnak, amit a tagállamok asszimilálódásában (közös nyelv, amerikai csapatok állomásoztatása) véltek felfedezni. Véleménye majdnem mindenkinek van, de a feladatnak megfelelően nézzük az enyémet.
Kialakulásakor a NATO több volt, mint az orosz szuperhatalom elleni kifinomult fegyver a hidegháború idején. A második világháborúval járó gazdasági megroppanás, ami elsősorban a nagyobb országokat (USA, Egyesült Királyság, Oroszország stb.) érintette, meggyengültebbé, sebezhetővé tette, így szükségessé vált egy szövetség kialakítása. A másik oldalról, a kisebb országokat tekintve viszont a háború hatalmas áldozatokkal járt, illetve konkrétan az országunknak mai napig sem sikerült egy önállóan ütőképes honvédelmet kiépítenie, így nekünk – a többi kisebb országhoz hasonlóan – erősítésre volt/van szükségünk, így ennek a mindkét oldali szükségességnek az eredménye a NATO. Igaz, hogy az Egyesült Államok elsősorban a Szovjetunió térhódítása ellen használta fel a szövetséget, de most a hidegháború papíralapon való megszűnésével úgy tűnik az újabb helyzettel is szembe tudott nézi a szervezet. Még mindig képes fennmaradni, és a kialakított elvek szerint működni. Külön kiemelést érdemel szerintem a szervezet figyelmessége. Mint fentebb említettem, a Magyar Honvédség nem túl versenyképes, így például az afganisztáni akciókban ennek megfelelően csapataink főként logisztikai és egészségügyi feladatokat láttak el. Igenis szükségességét érzem a szervezetnek, hisz az országok közötti ilyen típusú kollaboráció napjainkban a Magyar Honvédség fejlődésének a kulcsa. Ideértem azt a számtalan tudásanyagot és eszközt, amikre szert tehetett honvédségünk a NATO által. A szervezet történelmének idősíkja jelszavakban tehát: szükségesség, elrettentés, védelem, és mindenekfelett a Szabadság.
Ez szerintem a NATO.