2014. július 6 – 12./16. Zánka
A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete,
valamint a
Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely
ebben az évben is megrendezi a nyári honvédelmi táborát.
A III. Ifjúsági Honvédelmi Tábor helyszíne ismét Zánka, ahol ideális körülmények között, és a programjainknak kiválóan megfelelő feltételekkel tudjuk megrendezni a gyermektábort.
Az Ifjúsági Honvédelmi Tábor fő célja, hogy a nyári, vízparti táborozás örömeinek maradéktalan biztosítása mellett, ismereteket közvetítsünk nemzetünk hadtörténelméről, bemutassuk a hon védelméért szolgált és szolgáló katonák tevékenységét, erősítsük a résztvevő gyermekek közösségi érzését, izgalmas és érdekes programokkal segítsük fejlődésüket, szórakozásukat.
A táborba szeretettel várunk minden olyan 10-16 éves fiatalt, aki vállalja a honvédelmi tábor katonai feladatait, szereti az egészséges, sportos életmódot, és egy fegyelmezett közösség tagja kíván lenni.
Ebben az évben lehetőséget kívánunk biztosítani a Szülőknek, hogy választhassanak a tábor időtartamát – s természetesen ezzel együtt a költséget – illetően. Ennek megfelelően a táborunkat úgy szervezzük meg, hogy a kezdőnap
2014. július 6.
s a tábor vége – az Önök döntése szerint – július 12. vagy július 16.
Természetesen a tábor programját úgy alakítjuk, hogy a rövidebb (7nap/6 éjszaka) időtartam is magába foglaljon minden érdekes, izgalmas programelemet, illetve a 11nap/10 éjszaka időtartamú rendezvényünk is a tábor végéig tartalmas és programokkal telített legyen.
A tábor költsége:
– a július 6-12. ( 7 nap / 6 éjszaka) időtartam: 33.600 Ft
– a július 6-16. (11 nap/ 10 éjszaka) időtartam: 49.500 Ft.
A költség tartalmazza a napi háromszori étkezést, a szállás díját, valamint a tábor valamennyi programjának költségét és az azok magas színvonalú megrendezéséhez szükséges feltételeket.
A jelentkezés és a részvétel feltételei, valamint a jelentkezési lap
május 23-tól lesz elérhető.