A világháborús magyar hősök hamarosan elkészülő emlékművének ünnepélyes alapkőletételére május 31-én került sor Nagyváradon, melyen Oláh László, titkár képviselte a civil szervezetünket. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az alapkőletétel a közös történelmi múlton alapuló együttes szándék megerősítése, mely egyszerre jelent kötelességet, lehetőséget és feladatot, melyben az évek óta tartó szoros, baráti kapcsolat alapján a civil szervezetünk is részt kíván vállalni.
Az alapkő mellett mely ez év őszére alakul emlékművé székesfehérvári II. világháborús hagyományőrzők álltak díszőrséget és több mint száz nagyváradi magyar tette tiszteletét.