Emléktáblát állítanak az erdélyi fronton elesett fehérvári katonák sírhelyénél
A megemlékezés kezdetén Östör Dániel a Ciszterci Szent István Gimnázium diákja Takács Imre költeményét szavalta el.
Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere beszédében utalta arra, hogy a város harangjai is zúgnak azért a 159 mártírhalált halt fiatalemberért, akik 64 éve életüket áldozták a hazáért. A férfiak közül valamennyien Gyergyószentmiklós határában fejezték be földi pályafutásukat.
A polgármester hangsúlyozta, hogy a város több szervezettel is összefogást kezdeményezett annak érdekében hogy a Székesfehérvári 3. Szent István gyalogezred katonáiról kegyelettel szólhassanak, akiknek emlékét a korabeli hatalom 50 éves némaságra kárhoztatta. Hosszú évtizedeken át tiltott dolognak számított a hősök nyughelyére emlékezni, a sírjaikra még csak virágot elhelyezni is. Édesapák, Édesanyák, gyermekek csak a szívükben őrizhették emléküket. Most, hogy az emléktáblát hamarosan elhelyezik a tömegsír fölé, az erdélyi lankák mellett lehetőség nyílik végre méltóképpen megadni a „végtisztességet a mártíroknak.
Az emlékmű felszentelési ünnepségének további részében Lackner Pál dandártábornok, evangélikus tábori püspök, és Spányi Antal a Székesfehérvári Római Katolikus Egyházmegye főpásztora áldotta meg a magyar koronás címerrel ékesített emléktáblát, Richter Ferenc kőfaragó mester munkáját.
A megemlékezés nyitányaként a Székesfehérvári Helyőrség 43. Híradó ezredének katonazenekara a Himnuszt, zárásként pedig a Takarodót szólaltatta meg.
Az emléktáblát 2008. május 18-án avatták fel Gyergyószentmiklós határában a hősi halált halt katonák sírhelyénél.
Szűcs Gábor