Tolcsvay Béla énekmondó volt a Katonai Emlékpark vendége Pákozdon, július utolsó napján. A Kossuth díjas, de övé a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztje, a Magyar Érdemrend középkeresztje is, miként a Fejér Megyei Príma-díj is. A Szép szerelmem, Magyarország előadói estjének a címe sokatmondó volt. Miként az este is, a nagyszerű felépítésével, dalaival, prózájával egyaránt.
Tolcsvay Béla elmerült a magyar múltban, a magyar nyelv szépségében, és együtt lubickolt vele a hallgatósága is. Antanténusz, Szórakaténusz, bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske szólt a régi magyar kiszámolósdi, és gyermekdal, amely sokszor köszönt vissza az est során. Mint láthattuk, hallhattuk, az antanténusz a sumér idők maradványa, igaz, van, aki azt vallja, nem sumér, hanem latin eredetű, de tény, az idők során nagyon is magyarrá lett. Béla váltogatta a három, egyaránt 12 húros, nagyon szépen zengő gitárját, és a legegyszerűbb, de mégis összetett hangszert, az emberi énekhangot. Csak úgy egymagában, kíséret nélkül beleénekelte a nemcsak a meleg fűtötte estébe a Székelyföldön hallott és tanult dalokat, elmesélve a pici székely házban – mint kiderült – medvék között töltött feledhetetlen estéit. Gitárja segítségével felidézte régi nagy slágereit, amelyeket saját zenekara, a Tolcsvay trió, a Fonográf és a KITT, illetve Koncz Zsuzsa, Kovács Kati ismertettek meg a világgal.
Antanténusz, Szórakaténusz, bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske. Béla kijelentette: ő még szótagolva tanult olvasni, ami azért fontos, mert rájöhetett a magyar szavak jelentésére, összetettségére, szépségére. Hiába, bölcs ő, hiszen bölcsőben született. A Kőszívű ember fiai záró dalával ért véget az est, amit persze követett még két ráadás. Láthattuk, hallhattuk: Béla, az énekmondó dalszerző, szövegíró, színész, énekes, sokoldalú zenész. És magyar, de hát az estje is hangsúlyosan erről szólt.
Megtudtuk, milyen is az ő szép szerelme, Magyarország.
Ami nemcsak az övé, de mindannyiunké is…!
/:Silye Sándor:/