Közgyűlés 2020 – lezárása

Tisztelt Tagság!

A közgyűlés tartása nélküli határozathozatali eljárás lezárult. A szavazásra nyitva álló határidő 2020. május 8-án 16.00 órakor letelt, az ezt követően beérkező szavazatok a szavazás eredményébe már nem számítanak bele.

A szavazatszámlálást a Jelölő Bizottság tagjai a mai napon végrehajtották és a mellékelt jegyzőkönyvben rögzítették, amely alapján az Elnökség a szavazás eredményét az alábbiak szerint állapította meg.

A teljes taglétszámra (168 fő) vetítve a szavazás eredményességének feltétele, hogy a beérkezett érvényes szavazatok száma az egyes határozati javaslatok tekintetében elérje a 85 szavazatot. A szavazatok száma az egyes határozati javaslatok vonatkozásában a következőképpen alakult.

1/2020 számú határozati javaslat: Az Elnökség által előterjesztett, a szervezet 2019. évi munkájáról szóló beszámolót a közzétett tartalommal elfogadom.

Igen: 111 db; Nem: 1 db; Tartózkodás: 0 db; Érvénytelen: 0 db.

A szavazás eredményes, a határozati javaslat elfogadásra került.

2/2020 számú határozati javaslat: Az Elnökség által előterjesztett, a szervezet 2019. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját és közhasznúsági mellékletét a közzétett tartalommal, az alábbi összegekkel elfogadom:

  • 94.810.865,- Ft mérleg fő összeg;
  • 27.297.887,- Ft bevétel;
  • 25.938.117,- Ft kiadás;
  • 1.357.998,- Ft adózás előtti eredmény.

Igen: 111 db; Nem: 1 db; Tartózkodás: 0 db; Érvénytelen: 0 db.

A szavazás eredményes, a határozati javaslat elfogadásra került.

3/2020 számú határozati javaslat: Az Elnökség által előterjesztett, a szervezet 2020-2021. évi cselekvési tervét a közzétett tartalommal elfogadom.

Igen: 111 db; Nem: 1 db; Tartózkodás: 0 db; Érvénytelen: 0 db.

A szavazás eredményes, a határozati javaslat elfogadásra került.

4/2020 számú határozati javaslat: Az Elnökség által előterjesztett, a szervezet 2020. évi költségvetési tervét a közzétett tartalommal, az alábbi tervezett összegekkel elfogadom:

  • 14.460.010,- Ft bevétel;
  • 14.379.700,- Ft kiadás;
  • 80.310,- Ft eredmény.

Igen: 111 db; Nem: 1 db; Tartózkodás: 0 db; Érvénytelen: 0 db.

A szavazás eredményes, a határozati javaslat elfogadásra került.

Az Elnökség köszönetét fejezi ki a Tagság felé a szavazásban kifejtett aktivitása és nagyarányú támogatása iránt, valamint külön köszöni a Jelölő Bizottság részéről Lévai Miklós, Kovács László és Kovácsné Kozma Katalin munkáját.

Székesfehérvár, 2020. május 11.

Tisztelettel:

a Baráti Kör Elnöksége

Jegyzőkönyv szavazatszámlálásról elérhető ITT!