HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE
– Közhasznú szervezet –
8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22 -311-255 www.htbkszfvar.hu
HÁTTÉRANYAG
a 2019. április 10-i elnökségi üléshez
Az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak áttekintése
2019. február 18. – 2019. április 10.
2019. február 18. – Elnökségi ülés, melynek kiemelt napirendje a Közgyűlés előkészítése volt, valamint két fő – Pintér András és Fehér Andor – tagfelvétele is megtörtént.
2019. február 20. – Az elmúlt hat év gyermekrajzpályázatait bemutató kiállításunk – az idei pályázatunk beharangozásaként – a Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola és a Ciszterci Gimnázium után, az István Király Általános Iskolában is bemutatásra került, ahol az iskola diákjai ezúttal is ünnepi műsorral köszöntötték a kiállításunkat.
2019. február 26. – „Fecsegő”
Vendégünk volt DR. LOMNICI
ZOLTÁN, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke
és SZUNAI MIKLÓS, a Tanács főtitkára, az Ökoház feltalálója, vezérigazgatója,
akiket pályafutásukról kérdezett Silye Sándor újságíró.
Az elhangzott bevezető gondolatok a János ev. 14:6. verse alapján a következők
voltak: Tamás kérdése ez volt: „
honnan tudnánk akkor az utat?
2019. február 26. – Az idei rajzpályázatunkat beharangozó kiállítási „körutazásunk” utolsó állomása a Kossuth Lajos Általános Iskola volt, ahol az ünneplőbe öltözött, közel 500 tanuló vett részt a programon, melynek keretében az Öreghegy két képviselője, Östör Annamária és Horváth Miklós Csaba is köszöntötte a diákokat, akik színes műsorral, dallal és tánccal segítették a Kárpát-medencei rajzpályázatunk megismertetését.
2019. március 4. – A NATO kiállításunk bontása Budapesten az Arany János Gimnáziumban és áttelepítése Érdre, az Érdi Szakképzési Centrum helyi szakgimnáziumába, ahol a kiállítást Pergel Antal úr, a Szakképzési Centrum főigazgatója és Oláh László Ifjúsági Tagozatvezető nyitotta meg.
2019. március 9. – A Katonai Emlékpark X. évada ünnepélyes megnyitása, melyen részt vett és köszöntő beszédet mondott Dr. Benkő Tibor úr, Magyarország honvédelmi minisztere, valamint Tessely Zoltán úr, a térség országgyűlési képviselője. Az évadnyitó keretében, Dr. Vezekényi Csaba úr, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára méltatta és nyitotta meg a Sajner Gyula FEB elnök úr által megtervezett legújabb kiállításunkat, mely a NATO megalakulása 70. és hazánk NATO tagsága 20. évfordulója előtt tiszteleg.
2019. március 11-12-13-14. Megkezdődött a Hazafiság Iskolája tavaszi időszaka, melynek keretében több iskola a Honvédelmi Sportszövetség által kiírt pályázat támogatásával érkezhetett a Katonai Emlékparkba.
11-én és 12-én a Veszprémi Báthory István Általános Iskola 228, illetve 145 fővel vett részt a programban. Emellett 12-én még a Budapesti Szabó Magda Általános Iskola 60 tanulója, illetve 13-án az Óbudai Általános Iskola 140 tanulója vett részt a programban. 14-én is két iskola, egy Pilisvörösvári 64 fővel, valamint egy budapesti iskola 162 fővel érkezett a Katonai Emlékparkba.
2019. március 15. Szervezetünk rendezésében a Katonai Emlékparkban ünnepi műsort adott Kákics zenekar, ahol toborzó táncokat is tanulhattak a gyermekek.
2019. március 18. – Erre a hétre is több Hazafiság Iskolája program jutott. Ezen a napon a Bugát Szakgimnázium 114 tanulója érkezett.
2019. március 19. – Az Ifjúsági Tagozat négy tagja – Geguss Ákos, Juhász Zoltán, Oláh László és Szegleti Tamás – a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában tartott rendhagyó történelemórákat, mely a tanárok és diákok visszajelzései alapján nagyon érdekesek, hasznosak voltak.
2019. március 20-21. – A Hazafiság Iskolája program keretében, 20-án érdi tanulók 50 fős csoportja érkezett Pákozdra, majd másnap, 21-én pedig 91 diák Hajdúböszörményből.
2019. március 22. – Oláh László tagozatvezető nyitotta meg Fröschl Mónika képzőművész kiállítását az Öreghegyi Művelődési Házban. Mónika az elmúlt évben és ebben az évben is szerepet vállalt a rajzpályázatunk zsűrizésében.
2019. március 23. – A „KEMPP titkai vetélkedő” megrendezése a Katonai Emlékparkban a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával.
2019. március 23. – A Barát Körünk alapító és örökös elnöke, Dr. Gyuricza Béla ezen a napon lett volna 80 esztendős, de sajnos már 20 éve nincs közöttünk. Rá emlékezett a Baráti Körünk a családjával és az egykori katonatársaival együtt a Katonai Emlékparkban található emléktáblájánál, valamint a sírjánál.
2019. március 23. – Már hagyományosnak nevezhető, hogy a Baráti Körünk közreműködik a Tarsoly Egyesület által szervezett EU-s vetélkedőben. Ezúttal is így történt, s a „Hétköznapok Európája” vetélkedő NATO témájú fordulóját Sajner Gyula úr állította össze és Oláh László vezette le, míg a Raptor ügyességi feladatot pedig Szegleti Tamás és Geguss Ákos irányította.
2019. március 25. – Kihelyezett Hazafiság Iskolája programot rendeztünk Baracson, a Széchenyi Zsigmond Általános Iskola valamennyi tanulójának.
2019. március 26. – A rajzpályázatunkhoz kötődő szép hagyománnyá vált, hogy nagyváradi és székesfehérvári diákok közösen alkotnak pályamunkákat, s így történt ez alkalommal is, amikor a két testvériskola, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola és a székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói közösen rajzoltak a Székesfehérvári Helyőrségtörténeti Kiállítás termeiben.
2019.március 26. – A Honvédség és Társadalom Baráti Kör és a Markó S. Mária Emlékalapítvány szervezésében tartott esten vendégünk volt DR. FÜLÖP GYULA régész, a Szent István Király Múzeum volt igazgatója.
Az elhangzott bevezető gondolatok a vendégünkkel való beszélgetés előtt, alapvetésként a Zsolt 77: 1-13 alapján az volt, hogy minden korban megvolt a régmúlt eseményeinek ismeretére és az abból levonható tanulságokra való törekvés…
2019. március 26-27. – A Hazafiság Iskolája program keretében bakonyrédei (60 fő) és békéssámsoni (30 fő) diákok látogattak a Katonai Emlékparkba.
2019. március 30. – Az ifjúság hazafias, honvédelmi nevelése, a hadtörténelem népszerűsítése és a katonai jellegű sportágak széleskörű megismertetése érdekében háromoldalú együttműködési szerződés megkötésére került sor a Katonai Emlékparkban. A Honvédelmi Sportszövetség, a Katonai Emlékpark és a Baráti Körünk együttműködése stabil alapot nyújthat a nemes célok megvalósításához.
Ugyanezen a napon, már az együttműködés jegyében került megrendezésre az Iskolák csatája elnevezésű program, melyen 4 iskola, összesen 160 diákja vehetett részt. Az első alkalommal megrendezett program összetett versenyét a lajoskomáromi diákok nyerték meg a baracsi, a zichyújfalui és iváncsai tanulók előtt.
2019. április 4. – Ebben az évben is, a NATO támogatásával öt városban rendezünk olyan programot, mely segíti a pedagógusokat és diákokat egyaránt a NATO-val kapcsolatos ismeretek gazdagításában, aktualizálásában és rendszerezésében. Ennek a sorozatnak az első állomása Székesfehérvár volt, ahol a Szent István Művelődési Ház termei és udvara adott helyszínt a konferenciának, a bemutatóknak és a gyakorlati programelemeknek.
2019. április 6. – Megrendezésre került az Iskolák csatája második fordulója, melynek keretében a pákozdi iskola tanulói végeztek az első helyen, s ezzel együtt az összesített versenyben jelenleg a harmadik helyen állnak. Ezen a napon a második helyezést a székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola csapata, míg a harmadik a Csóri Mátyás Király Általános Iskola csapat, a negyedik pedig a csákvári diákok lettek.
2019. április 9. – A NATO rendezvénysorozat programját a Baráti Körünk ezúttal Győrben mutatta be, a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban.
2019. április 13. – Baráti Körünk szervezésében 11. alkalommal került megrendezésre az „Életképek a magyar hadtörténelemből” rendezvény, amelyen ismét több hagyományőrző szervezet volt a partnerünk.
2019. április 14. – Szervezetünk társrendezésében került megtartásra a hagyományos Virágvasárnapi zenei áhítat a Budai úti református templomban.