HTBK összefoglaló a 2019. április 10. – július 17. közötti időszakról

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE

– Közhasznú szervezet –

8000 Székesfehérvár, Malom utca 2.    Tel./ Fax: 00-36-22 -311-255    www.htbkszfvar.hu

HÁTTÉRANYAG

a 2019. július 17-i elnökségi üléshez

Az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak áttekintése

2019. április 10. – július 17.

április 10. – Elnökségi ülés, melynek kiemelt napirendje a Közgyűlés előkészítése, a részletek pontosítása volt.

április 11. – Az Ifjúsági Tagozat négy tagja is részt vett a Toborzónapon, melynek keretében Oláh László és Juhász Zoltán hadtörténelmi vetélkedőket vezetett a résztvevő diákcsoportoknak, Geguss Ákos és Szegleti Tamás pedig Raptor-játékot vezetett.

április 12. – A Csajági Református Általános Iskola 227 tanulója számára került megrendezésre a Hazafiság Iskolája program a Katonai Emlékparkban.

 

április 13. – Az „Életképek a magyar hadtörténelemből” katonai hadtörténelmi rendezvény a Katonai Emlékparkban.

 

 

április 14. – A Baráti Körünk és az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred közös rendezésében került sor a Virágvasárnapi koncertre a Budai úti Református templomban. A Székesfehérvári Helyőrségi Zenekart Ruff Tamás őrnagy vezényelte, és a műsorban közreműködött Juhász Illés színművész.

április 17. – A Hazafiság Iskolája pedagógia programban a Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás szakgimnáziuma közel száz, 11. évfolyamos tanulója vett részt a Katonai Emlékparkban.

 

április 17. – Az Ifjúsági Tagozat ebben az évben is feladatot vállalt a Mozaik Múzeumtúra rendezvényeiben, melynek keretében, a Felelős Szülők Iskolájával együttműködve segítik a diákok múzeumokhoz való kötődése, az ilyen irányú érdeklődésük kialakulását. Ez alkalommal a Szigetszentmiklósi Kardos István Általános Iskola és Gimnázium tanulói számára biztosítottak hadtörténelmi foglalkozásokat. A programban Geguss Ákos, Oláh László és Szegleti Tamás vett részt.

április 23. – A Baráti Körünk tisztújító közgyűlése, melyről részletes beszámoló olvasható a honlapunkon.

április 24. – Az „Együtt – Szövetségben” NATO@70/20 kiállításunk bontása a győri Kazinczy F. Gimnáziumban, ahol az elmúlt több mint két hétben több száz diák láthatta.

április 25. – A „NATO Nap” programsorozatunk újabb állomása, melynek keretében Kaposváron, az Eötvös József Gimnáziumban rendeztük meg a konferenciát és az ahhoz kapcsolódó ifjúsági programokat. A konferencia szervezésében Dr. Görög István és Sajner Gyula urak, az ifjúsági programok szervezésében és vezetésében pedig Geguss Ákos, Juhász Zoltán, Oláh László és Papp István urak vettek részt.

 

 

április 28. – A Széna Téri Általános Iskola vendégeként Székesfehérvárra érkezett gyergyószentmiklósi diákokat fogadtunk a Katonai Emlékparkban. A messziről érkezett tanulókat Deák Lajosné, Székesfehérvár Önkormányzata határon túli kapcsolatokért felelős képviselő asszonya köszöntötte, majd Oláh László mutatta be részükre a Katonai Emlékparkot.

április 29. – Az Országos Szövetség Közgyűlése, melyen a Baráti Körünket a nemrég megválasztott, illetve megerősített küldöttek közül Dr. Görög István, Kollár Endre, Oláh László és Papp István urak képviselték. A Közgyűlés elfogadta a szövetség éves összefoglaló beszámolóját.

április 29. – A Hazafiság Iskolája programban ez alkalommal a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Móri Perczel Mór Szakgimnáziuma 60 tanulója vett részt.

 

április 30. – A Baráti Körünk és a Markó S. Mária Emlékalapítvány szervezésében tartott esten vendégünk volt Botos József táncos, koreográfus, egykori művészeti vezető és fesztiváligazgató, akit a pályafutásáról kérdeztünk.

május 4. – Fejér-megyei EURÓPA-NAP (Eu és NATO nap) Pusztaszabolcson, melyen a szervezők felkérésére a Baráti Körünk is részt vett, s egy bemutatópont működtetésével jelenítette meg a Baráti Körünk és a Katonai Emlékpark NATO népszerűsítéséhez kapcsolódó tevékenységét.

május 6. – Hazafiság Iskolája a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Deák Ferenc Szakgimnáziuma 9. évfolyamos tanulói részvételével.

  

május 6. – Az „Együtt – Szövetségben” NATO@70/20 kiállításunk felállítása a szolnoki Ittebei Kiss József Laktanyában, ahol másnap a MH 86. Helikopter bázissal közösen megrendeztük a NATO Napot.

május 7. – NATO Nap megrendezése Szolnokon.

A „NATO az iskolatáskában” programsorozatunk újabb állomása, melynek keretében Szolnokon, az Ittebei Kiss József Laktanyában rendeztük meg a konferenciát és az ahhoz kapcsolódó ifjúsági programokat. A szervezésben Dr. Görög István és Sajner Gyula urak vettek részt.

május 8. – NATO@70/20 kiállítás felállítása és bemutatása Nagyváradon, a szervezetünkkel együttműködő nagyváradi civil szervezet meghívására. A programon 60 fő helyi polgár, köztük sok fiatal vett részt. A kiállítást követően Tőtős Áron vezetésével folytatott panelbeszélgetést Sajner Gyula úr vezette.

május 8. – Mozaik Múzeumtúra a Felelős Szülők Iskolájával együttműködve az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskolában. A programban általunk vállalt hadtörténelmi foglalkozásokat Pap György és Kukucska András biztosították.

május 9. – A „Süvegemen nemzetiszín rózsa” Kárpát-medencei gyermekrajzpályázatunk ünnepélyes eredményhirdetése és kiállítás megnyitója Nagyváradon, a Váradi Várban. A rendezvényt a vendéglátóink részéről személyes részvételével tisztelték meg Biró Rozália és Pásztor Sándor fővédnökök, valamint Szabó József megyemenedzser, Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes valamint Kecse Gabriella az együttműködő Tanoda Egyesület elnöke. A Baráti Körünket Dr. Görög István elnök-helyettes, Sajner Gyula FEB Elnök képviselte. A kiállítás összeállítását és a rendezvény előkészítését az Ifjúsági Tagozat tagjai végezték.

május 9. Megemlékezés az Európai Békenapon tartott megemlékezésen a Katonai Emlékparkban koszorút helyezett el Balassa István elnökségi tag.

május 10-13. – A Baráti Körünk kirándulása a Magas-Tátrába. Az első nap út közbeni megállója Lőcsén volt, majd Kassán megnéztük a Dómot, és koszorút helyeztünk el II. Rákóczi Ferenc sírján. Másnap a Csorba-tó, Ótátrafüred, és a vízesés jelentett nagy élményt. Másnap Tátra Kotlina, Bélai-cseppkőbarlang után Késmárk jelentette az újabb élményt, majd Tátralomnicra mentünk, megnéztük a Tátra múzeumot. Hétfőn hazafelé megálltunk Liptószentmiklóson, majd megcsodáltuk Besztercebánya főterét, s Donovaly érintésével indultunk haza.

május 11. – A Baráti Körünk, a Katonai Emlékpark és a Honvédelmi Sportszövetség által kötött háromoldalú együttműködés jegyében nagyszabású módszertani programra került sor Pákozdon, ahol a Hazafiság Iskolája és az Iskolák csatája programjaink módszertani bemutatóit rendeztük meg 200 diák és több mint 50 fő meghívott vendég részvételével.

május 11. – Az Emlékhelyek Napja program – a módszertani bemutatókkal együtt – érdekes programkínálatot nyújtva várta az érdeklődőket a Katonai Emlékparkban.

május 14. – A Baráti Körünk, a Fejér Megyei Védelmi Bizottság és a Fehérvár Tiszti Kaszinó közös rendezvényeként került megszervezésre Nógrádi György egyetemi tanár, „A három globális játékos és Európa” című biztonságpolitikai előadása, valamint a „Hét évtized a békéért és szabadságért” című kiállításunk megnyitása. A kiállításunkat Dr. Petrin László kormánymegbízott úr méltatta és nyitotta meg.

május 15. – Mozaik Múzeumtúra a Felelős Szülők Iskolájával együttműködve a Budapest Rákospalotai Kossuth Lajos Iskolában. A programban általunk vállalt hadtörténelmi foglalkozásokat Juhász Zoltán és Szegleti Tamás biztosították.

május 15. – Hazafiság Iskolája – Szfvári SzC I. István Szakgimnáziuma 72 tanulója részvételével.

május 15. – A hazánkba delegált katonai attasék és feleségeik látogattak a Katonai Emlékparkba, ahol Oláh László mutatta be részükre a Baráti Körünket és az Emlékparkot, Pap György huszárruhában fogadta a vendégeket, míg Márton Edit pedig finom pogácsát sütött részükre.

május 16. – A Magyarországon települő NATO egységeket bemutató kiállításunk az elmúlt hónapokban az Érdi Szakképzési Centrum tagintézményeiben került bemutatásra, ahol összesen több ezer tanuló láthatta azt. Az összesen hat helyszínen történt bemutatást követően a kiállításunkat a Táborfalvai HTBK szervezet kérésére hozzájuk szállították át, ahol a Honvédelem Napjához kapcsolódóan mutatják be.

május 18. – A Baráti Körünk által felkészített és vezetett csapatok évek óta sikerrel vesznek részt a sárisápi Tavaszi Túra honvédelmi versenyen. Ezúttal is így történt, s ezúttal két székesfehérvári csapat is felállhatott a dobogóra, hiszen a Geguss Ákos által vezetett és Zentais diákokból álló csapat a második, míg a Solymos Zsigmond által vezetett Táncsicsos csapat a harmadik helyen végzett. A harmadik csapatunk, az országos jelentőségű verseny legfiatalabb csapataként is becsülettel helyt állt. Ezt a csapatot Gugolya Csilla vezette. A verseny technikai kiszolgálásában Szegleti Tamás, a három csapat diákjai istápolásában pedig Csibrik Ildikó is részt vett.

május 20. – A Honvédelem Napja alkalmából a Honvédelmi Minisztérium kitüntetési ünnepségén elismerések átadására került sor, amelyen elismerésben részesült szervezetünk tagja közül: Csibrik Ildikó, valamint Sajner Gyula, Kollár Endre és Szegleti Tamás urak.

május 20. – „Fehérvár köszönti katonáit” ünnepi est a Vörösmarty színházban, melynek keretében három fő részére átadásra került a Gyuricza-gyűrű, valamint színvonalas színpadi műsor köszöntötte az ünnepet és a résztvevőket. Gyuricza Gyűrű elismerésben részesült Oláh László tagtársunk.

május 21. – A Felelős Szülők Iskolája szervezésében ismét részt vettünk a Mozaik Múzeumtúrán, mely ez alkalommal Dunakeszire látogatott. A program kiszolgálását, az interaktív foglalkozások vezetését ez alkalommal Juhász Zoltán és Kukucska András biztosították.

május 21. – A rajzpályázatunk nagyváradi kiállításának bontása és hazaszállítása.

május 22. – Az „Együtt – Szövetségben” NATO@70/20 kiállításunk felállítása a hódmezővásárhelyi laktanyában, ahol másnap a MH 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandárral közösen megrendeztük a NATO Napot. A kiállítás felállításában Oláh László, Juhász Zoltán, Szegleti Tamás és Geguss Ákos vettek részt.

május 23. – „NATO Nap”-ok programsorozatunk ötödik egyben utolsó rendezvényének megrendezése Hódmezővásárhelyen került sor.

A „NATO Nap” programsorozatunk újabb állomása, melynek keretében Hódmezővásárhelyen, a laktanyában rendeztük meg a konferenciát és az ahhoz kapcsolódó ifjúsági programokat. A szervezésben Dr. Görög István és Sajner Gyula urak, az ifjúsági programok szervezésében Oláh László, Juhász Zoltán, Szegleti Tamás és Geguss Ákos vettek részt.

május 24. – A székesfehérvári Szt. Imre Általános Iskola kérésére az Ifjúsági Tagozat rendezte meg az iskola 164 alsó tagozatos diákja részére a hadtörténelmi gyermeknapot. A rendezvényt a Palotavárosi tavaknál, szép időben és csodás környezetben rendezhettük meg.

május 24. – Baráti Körünk társtulajdonos a Katonai Emlékpark Kft-ben, így kiemelkedően fontos az gazdasági társaság működésének folyamatos figyelemmel kísérése. A társaság taggyűlésén megvitatta az első negyedéves munka tapasztalatait. A negyedéves jelentést a taggyűlést megelőzően a Felügyelő Bizottság is megtárgyalta és elfogadta. A FEB tagja Sajner Gyula tagtársunk, míg a taggyűlésen a szervezetünket képviselve Silye Sándor úr vett részt.

május 25. – Gyermeknap a Katonai Emlékparkban.

május 26. – Hősök napi mise a Doni kápolnánál, ahol koszorút helyezett el Dr. Görög István elnökhelyettes.

május 28. – A Baráti Körünk és a Markó S. Mária Emlékalapítvány szervezésében vendégünk volt Kozáry Ferenc színművész, a Vörösmarty Színház tagja.

május 29. – Békefenntartók Napja a Katonai Emlékparkban. Szervezetünk meghívására osztrák és szlovák egyesületek vettek részt népes delegációkkal, akiket Papp István és Balassa István fogadott, a vendégek ellátását Márton Edit biztosította. Az emlékünnepségen szervezetünk képviseletében koszorút helyezett el Balassa István elnökségi tag.

május 30. – Az „Ifjú Nemzetőrök” program már nem csak az őszi bemutató időszakában működik, hanem szinte folyamatossá vált. Ezen a napon a Bodajki Általános Iskola kérésére elevenítettük fel a gyerekeknek a korábban már elsajátított szabadságharc időszakához kötődő alaki mozzanatokat.

május 31. – Az Ifjúsági Tagozat tagjai és önkéntesei a Csóri Mátyás Király Általános Iskola valamennyi tanulója részére szerveztek hadtörténelmi-honvédelmi napot Csóron.

június 1-2. – A Baráti Körünk kapott felkérést, hogy a hatodik alkalommal megrendezett Hadikultúra és Military Fesztiválon, a HM FEST-en, jelenítse meg és mutassa be a Katonai Emlékparkot. A Baráti Körünk tagjai és önkéntesei közül négyen a kétnapos rendezvény során folyamatosan működtették a HTBK-KEMPP tájékoztató pontot, ahol több interaktív elemmel is népszerűsítették a nemzetünk hadtörténelmét és a Katonai Emlékparkot.

június 3. – A rajzpályázat kiállításának berendezése a Szt. István Művelődési Házban, melyben elsősorban az Ifjúsági Tagozat tagjai és önkéntesei vettek részt, s eredményeként mintegy 500 gyermekrajz került kihelyezésre.

június 3. – Baráti Körünk meghívására két napos látogatást tett Székesfehérváron Pásztor Sándor úr Bihar Megye Tanácsának elnöke. Az Elnök úr programját összeállította leszervezte és Őt kísérte Dr. Görög István elnökhelyettes. Az Elnök urat fogadta Dr. Simon László kormánymegbízott, Dr. Cser Palkovics András polgármester is.

június 4. – Az idei gyermekrajzpályázatunk ünnepélyes eredményhirdetése és kiállítása Székesfehérváron a Szent István Művelődési Ház Szent István termében, mely ezúttal is teltházzal jelezte a rendezvényünk sikerét. A Nemzeti Összetartozás Napja jegyében megtartott rendezvényünkön a felvidékről a Komárnói Marianum Iskola tanulói, valamint a Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulói adtak ünnepi műsort. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Pásztor Sándor úr, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Dr. Simon László úr, kormánymegbízott, Dr. Cser-Palkovics András polgármester úr, Dr. Petrin László főigazgató úr is, valamint a Baráti Körünk elnöksége és tagsága számos képviselője.

június 4. – A Mozaik Múzeumtúra programjában való részvételünk újabb állomásán Kukucska András és Pap György urak tartottak hadtörténelmi foglalkozásokat.

június 4. – Oláh László, tagozatvezető a Martonvásári Hősök Napi és Nemzeti Összetartozás Napi ünnepségen mondott megemlékező beszédet.

június 11. – Mozaik Múzeumtúra e tanéve utolsó eseményére Mogyoródon került sor, ezúttal Geguss Ákos, Juhász György és Szegleti Tamás közreműködésével.

június 12. – Kihelyezett Hazafiság Iskolája program a Nádasdladányi Általános Iskolában a Fejér Megyei Kormányhivatal és Védelmi Bizottság kérésére és támogatásával. A rendezvényt meglátogatta Dr. Petrin László főigazgató úr is.

június 13. – Hadtörténelmi játékprogramok szervezése Mezőfalván, melynek keretében az Ifjúsági Tagozat több tagja, teljesen önkéntes munkában segítette az iskola programja színesítését, ezzel is gazdagítva a tanintézményekkel való kapcsolatainkat.

június 16-26. – A VII. Ifjúsági Honvédelmi Sporttábor megrendezése Velencén. Részletes beszámoló a honlapunkon olvasható.

június 21-23. – A Baráti Körünk meghívására Székesfehérvárra, Pákozdra és Velencére látogatott a Berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány két vezetője és hat diákja, akiknek alkotásaiból kiállítás is nyílt a Katonai Emlékparkban. A diákok és kísérőik is részt vettek az Emlékparki Nyár évadnyitóján, ahol a kiállítótérben szívélyesen fogadták a látogatókat és meséltek az alkotómunkájukról is.

A diákok vendégeskedését a Baráti Körünk biztosította, melynek egyik meghatározó része az utaztatásuk volt, melyben Geguss Ákos tagtársunk, az általunk bérelt mikrobusszal segített.

június 22. – A mai nap három, egyenként is rangos eseményt foglalt magába. Az „Emlékparki Nyár” kulturális programsorozat megnyitása egybefolyt a Habsburg főhercegi pár által a Baráti Körünknek és Pákozd Önkormányzatának, a Katonai Emlékpark kialakításáért adományozott „Béke Lángja” elismerés átadásával. A szép programon a főhercegi pár mellett jelen a Béke Lángja Alapítvány népes delegációja, ott volt Dr. Benkő Tibor úr, honvédelmi miniszter, részt vett L. Simon László országgyűlési képviselő, Dr. Cser-Palkovics András polgármester, Spányi Antal megyés püspök, Jákob János dandártábornok, tábori püspök és a térség több vezetője, Baráti Körünk több vezetője, és tagja. A Baráti Körünk és a Katonai Emlékpark a Múzeumok Éjszakája programhoz csatlakozva gazdag programkínálattal várta az érdeklődőket.

A programot kiegészítette a Baráti Körünk tagjainak félévzáró találkozója és baráti beszélgetése, amin sajnos csak b 15 fő vett részt. A baráti találkozó előkészítését Márton Edit tagtársunk és Boda János önkéntes segítő végezte.

GALÉRIA ITT

június 25. – A HTBK OSZ megalakulás 25. évfordulója alkalmából, a mozgalom indítása negyedszázados évfordulója tiszteletére ünnepi megemlékezésre került sor Budapesten, melyre a Baráti Körünktől meghívást kapott Dr. Görög István, Kollár Endre és Balassa István urak képviselték.

június 28. – Az „Emlékparki Nyár” kulturális programsorozat részeként megnyitásra került az I. világháború hadifoglyai életét és alkotótevékenységét bemutató „Szuronnyal, ecsettel” kiállítás, valamint az MH Kaposvári Helyőrségi Zenekar térzenéje kínált tartalmas és kikapcsolódást kínáló programot.

június 30. – Baráti körünk 2018. szeptemberében pályázatot nyújtott a Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület Értékmentés, a vidéki életminőség fejlesztése című (VP6-19.2.1.-93-3-17 számú) helyi felhívására. A projekt célja a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen 10 éve működő békefenntartó kiállítás multimédiás számítógépes rendszer (érintőképernyős monitorok, mini számítógépek, laptopok, asztali számítógép, szerver, projektor) cseréje a látogató-, és felhasználóbarát szolgáltatásaink fejlesztése érdekében.

A projekt 3 025 267 Ft összegű támogatást nyert. A megvalósítás 2019. szeptemberében megkezdődik.

július 03. – Az Ifjúsági Tagozat felkérést kapott a győri NICSI Judo Club Egyesülettől, hogy segítsük az általuk szervezett táborok honvédelmi, hadtörténelmi programjai megvalósítását. A három turnusban egy-egy nap megrendezését vállaltuk fel, s 3-án, 10-én és 15-én végre is hajtottuk.

július 12. – Az Emlékparki Nyár rendezvénysorozat részeként a Baráti Körünk tagja, Kovács László úr festménykiállítása megnyitására, valamint a Military Girls együttes koncertjére került sor.

 

július 14. – Elkészült és beadásra került a NATO 70. és hazánk NATO csatlakozása 20. évfordulója alkalmából szervezett NATO Napok programsorozatot támogató pályázati forrás elszámolása. A programsorozat kiemelkedően eredményes volt. A rendezésről folyamatosan beszámoltunk. A pályázat előkészítésében, a bonyolításban a korábban felsoroltakon kívül kiemelkedő munkát végzett Törzsök Erzsébet, Balassa István tagtársunk és Kőnig Alajosné irodavezető. A pályázat egészének és annak angol nyelven történő elszámolásának kidolgozója Sajner Gyula tagtársunk volt. Munkájáért külön köszönetet mondunk!