Nyári esték, emlékezetes dallamok – Így szólt a XIV. Emlékparki Nyár

„A zene, a zene, a zene kell…” – (LGT)

Igen, a zene az mindig kell! Nem is akármilyen zene. A Katonai Emlékpark Pákozd, rövidebben a KEMPP nyár idén is csodás estékkel lepte meg, halmozta el a szép számmal odalátogatókat. 

Nyitányként Szekeres Adrien énekes-dalszerző, Faludi Judit Liszt-díjas csellóművész és Szenthelyi Krisztián Concorde-díjas énekművész közös műsorarendkívül változatos és nagy zenei ívet bejáró repertoárt kínált a közönségnek. Remekül „megágyaztak” ezzel a nyári programoknak. 

Őket követte Mácsai Pál és Lukács Miklós Örkény-estje. Felhőtlen örömet jelentettek a hallhatatlan, de ezúttal ugyancsak hallhatóan remek percek, Örkény István remekbe szabott egyperces novellái, a szerző nagyságához méltón kiváló művészek előadásban. A harmadik estnek, a második irodalmi remekségnek a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum adott otthont. Ebben az évben szerencsére az időjárás kegyes volt, nem hullott le az égből hatalmas vihar, mint egy éve. A szebbnél szebb dalokat és verseket jó volt hallani, még akkor is, ha kicsit belefeledkezhettünk a fájdalmas, bár lelket emelőn bús keservesen édes múltunkba. Tolcsvay Béla zenéje a szokottan érzelmektől fűtött volt, Meleg Vilmos és Molnár Julianna színművészek Nagyváradról magyar, Erdély és Székelyország gyönyörű verseivel, énekeivel megérintette a hallgatóság lelkét.

És akkor jöjjön a nyári programokat záró három zenés est. Július 25-e szombatján Bródy János, az egykori Illés zenekar kiválósága, dal- és vers szerzője önálló estje engedett visszapillantást a hallgatóság többségének a múltjába. Bródy Tini műsorában a hajdani ifjúságunk örökzöldjei szóltak szép sorban egymás után kb. 90 percben. Olyanok, mint a Filléres emlékeim, a Miért hagytuk, hogy így legyen? és a Magyarok közt Európában stb. stb. A jelenről pedig az Ezek ugyanazok című szerzeménye mondta el az igazát (igazunk?). A Micimackó című, hajdan Koncz Zsuzsa által sikerre vitt dal fergeteges humorral bevont percei hatása frenetikus volt. Láthattuk hallhattuk, hogy az immár 80 éves művész megmaradt ugyanannak, aki volt… Vagy mint amilyen most is, szóval Tini…

Július utolsó napján a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar koncertje Szomor György színművész közreműködésével szerzett szokottan színvonalas estét. Sorban hangzottak fel az ismert és kevésbé ismert katonaindulók, lelkesítő és mozgásra késztető örökzöldek. De a mai sikeres slágerek átdolgozásai is örömet okoztak, Szomor György éneke pedig az egekig röpítette a hangulatot.

A „záróra”, a Népzene és improvizáció – Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs duó estje a nyár legklasszabb programja volt, igaz, a többi is igazi gyöngyszemekként pergett üdítően a nagy melegben. Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs bár csak ketten voltak, de egész zenekarként szólaltak meg. Balázs dorombbal, fuvolával, furulyával, szaxofonnal virtuóz játékával a teljességet jelentette, Bea csodás énekhangjával, egy alkalommal meg dobbal tette tömörré a hangzást. Az énekesnő hangja fantasztikusan szólt, belepte az erdőt, mezőt, és vitte magával a közönséget, akik szintén a zenekar részeivé lettek. Bea kérésére egyszerű Á hangot hosszan elnyújtva magasan és mélyen ismételve adta a zenét az áldott nép, az énekhang pedig szárnyalt fölötte. A Tavaszi szél vizet áraszt című népi műremek a közönség közreműködésével hegyet árasztott, aztán egyszer csak Bea elhallgatott, a közönség saját magát hallgathatta, és örülhetett a dalnak. Az énekesnő és Balázs is láthatóan élvezte az előadás minden percét. Bea elmondta, hogy sosincs két egyforma előadásuk, hiszen az improvizáció állandóan változik a nevéhez méltóan. Mégpedig nagyszerűen, már-már virtuózan.

Mit lehet összegzésként mondanunk?

Azt, hogy jó nyár járt ránk.

Köszönjük!

Silye Sándor

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Október 6. – örökké érezhető fájdalma

Október 6-án, a nemzeti gyásznapon, a Baráti Körünk is megemlékezést rendezett a Katonai Emlékparkban. A megemlékezés elsősorban a 177 évvel ezelőtt kegyetlenül kivégzett gróf Batthyányi Lajosról és a 13 aradi vértanúról szólt, de szólt a megtorlás többi, név szerint ismert és ismeretlen áldozatáról is, hiszen a Haynau által vezényelt bosszúhadjárat

Tovább olvasom

Márton Áron Emléktúra és Zarándoklat 2026

2026 év első hónapja a Piski csata emlékműve avatása előkészületeivel telt. Ekkor vettük fel a kapcsolatot a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum tanulóiból alakult „Örökségünk Őrzői” csoporttal, akik nagyszerű munkájuk elismeréseként a Nemzeti Örökség Intézete és a HTBK meghívására április végén ellátogathattak a Katonai Emlékpark Pákozd-Nemzeti Emlékhelyre. Az emlékhelyen szervezetünk

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!