XIV. IFJÚSÁGI HONVÉDELMI TÁBOR

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete immár tizennegyedik alkalommal rendezte meg a nyári, Balaton-parti, hadtörténelmi, honvédelmi jellegű táborát. A tábor fő céljai ebben az évben is teljesültek, hiszen a résztvevők élményszerűformában találkozhattak nemzetünk hadtörténelme 1848-tól napjainkig tartó időszaka kiemelkedő eseményeivel, a honvédelem gondolatiságával.

Részesei voltak számtalan érdekes, izgalmas, az egyéni fejlődést és a közösségi tevékenységet is fejlesztő programnak.

Raptor-lézerharcjáték, lézerpuskás céllövés, honvédelmi verseny, több hadtörténelmi előadás és vetélkedő, hajnali fürdés és késő esti séta, közösségi játékok, ügyességi és sportversenyek tették tartalmassá és élményekkel telivé a napokat.

Ezen a helyszínen első alkalommal rendeztük meg a táborunkat, de nem utoljára, hiszen a Bácskai Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány tábora ideális feltételeket és körülményeket biztosított a táborunknak. A nagy zöld területek, árnyas fákkal remek helyszíneket adtak a sok mozgásigényt is kielégítő programjainknak, a saját strand biztonságot nyújtott, a belső közösségi terek pedig lehetővé tették a különböző programok zavartalan megrendezését. 

A saját étkező és az abban elfogyasztott, éttermi minőségű, finom és bőséges ételek, az előző évben felújított, kényelmes szobák magas színvonalon biztosították a tábor megrendezése alapvető feltételeit.

A tízfős Táborvezetőség a tábor teljes időtartamában, a nap 24 órájában folyamatos felügyeletet biztosított a táborlakóknak, s szervezték a nagyon gazdag programkínálatot. Külön kihívást jelentett a rendkívüli hőség, mely alapjaiban írta felül a programtervezetet, de ez semmiben sem csorbította az eredeti célokat és terveket. A programokat úgy szerveztük, hogy a balatoni fürdéseket a reggeli órákban és a vacsorát követően biztosítottuk, s a hőség legforróbb óráit az épületben, vagy a hűs fák alatt rendezett programokkal töltöttük. Több alkalommal is esti, késő esti sétát szerveztünk. A fagyizások és jégkrémezések gyakoriságát is fokoztuk, s nagy figyelmet fordítottunk a folyamatos vízfogyasztásra.

A hadtörténelmi, a játékos, a sport, a fürdőzős és a szabadidős programok megfelelő aránya biztosította, hogy minden táborlakó megtalálhatta a számára legvonzóbb lehetőséget, s a tapasztalat ismét bebizonyosodott, miszerint jól szervezett, tartalmas és érdekes programokkal ki lehet tölteni a kilenc napos tábort. Az is jó visszaigazolás, hogy a tábor során nem történt olyan fegyelemsértés, vagy helytelen viselkedés, mely említést érdemelne, s a legfontosabb, hogy néhány kagyló okozta vágáson kívül semmi baleset sem történt, mely a szerencsén kívül annak is köszönhető, hogy a táborlakók megérezték és megértették, hogy ez a tábor kicsit más. Nagyobb figyelmet kapott mindenki, hangsúlyossá vált az egymásra figyelés is, a valós közösségi élet, az erős közösségi tevékenység.

A XV. Ifjúsági Honvédelmi Tábor 2027. június 19-én, ugyanezen a helyszínen veszi kezdetét és szeretettel vár minden olyan lányt és fiút, aki részese kíván lenni egy tartalmas, izgalmas és fegyelmezett tábornak!

Kérj bővebb információt és jelentkezz: ifjusagi.honvedelmi.tabor@gmail.com

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Várpalotán rendezték meg a HTBK országos találkozóját

Tartalmas, élményekben gazdag és jó hangulatú hétvégén találkoztak a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Közhasznú Szövetségéhez tartozó baráti körök képviselői Várpalotán. A 2026. évi országos találkozó egyszerre adott lehetőséget a közösségi kapcsolatok erősítésére, a honvédelmi és történelmi értékek megismerésére, valamint a szakmai tapasztalatok megosztására. A pénteki érkezést követően a

Tovább olvasom

Élményekkel teli nyár a hadtörténelmi napközis táborokban

Idén nyáron ismét megtelt élettel a Katonai Emlékpark Pákozd. Négy turnusban összesen 68 gyermek vett részt a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete által szervezett hadtörténelmi napközis táborokban. A résztvevőket ezúttal is olyan programok várták, amelyekben a történelem, a honvédelem, a játék és a közösségi élmények egymást erősítve kaptak

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!