2026 év első hónapja a Piski csata emlékműve avatása előkészületeivel telt. Ekkor vettük fel a kapcsolatot a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum tanulóiból alakult „Örökségünk Őrzői” csoporttal, akik nagyszerű munkájuk elismeréseként a Nemzeti Örökség Intézete és a HTBK meghívására április végén ellátogathattak a Katonai Emlékpark Pákozd-Nemzeti Emlékhelyre. Az emlékhelyen szervezetünk tagjai adtak részükre ízelítőt a Magyar Honvédség 1848-tól napjainkig tartó történetéből. A csoport eltökéltségét látva döntött az elnökségünk arról, hogy a csoportot és vezető tanárát Szász-Barra Dániel urat megívja az őszre tervezett doberdói emlékútra!
Még a februári, Szászvárosban tett látogatásunkon értesültünk arról, hogy a román parlament Márton Áron emlékévvé nyilvánította a 2026-os évet a nagy püspök születésének 130. évfordulója alkalmából. Szervezetünk felkérte Böjte Csaba szerzetest, hogy a szeptember 28-október 3 közötti időszakban legyen a tervezett kegyeleti emlékút lelki vezetője, aki igent mondott!
Márton Áron emlékút célja az első világháború 110. évfordulója alkalmából a mai, hasonló korú fiataloknak érzékletesen bemutatni a háború mikéntjét. Megéreztetni velük az emberi kiszolgáltatottság érzését, a veszélyek terhét és a katonai közösség alakulásának természetét.
Rövid két nap harci terepen és azt megelőző napon a közösséggé alakulás elemeinek megélése.
A 18 éves fiatalokat korábban összeírták – felvették az adataikat, és megállapították alkalmasságukat a katonai szolgálatra – majd bevonultatták és alapkiképzésben részesítették.
Márton Áront is 18 éves korában összeírták, majd az érettségit követő napokban megkapta a behívót. Bevonult, ahol a szakaszát közös körletbe helyezték el, ismerős és ismeretlen, hasonló korú székely fiúkkal. A fiatalembereket a férfivá válás során kiemelt, érzelmileg is súlyos, új hatások érték. Az új társak megismerése, a biztonságérzetre törekvés, a kiscsoportba történő beilleszkedés mellett a különböző habitusú személyek közti interakció fárasztó, sokszor belső vívódásokat okozó folyamat. Megszokni vagy megszökni? Mindegyikre volt példa!
Az emlékút tervezését a Honvédelmi Minisztérium támogatása is megkönnyítette, amelynek eredményeként apró részletekig kidolgoztuk az programot és az Forint-Euró árfolyam kedvező alakulását kihasználva előlegszámlán rögzítettük a tervezett 35 fős csoport szállását és ellátását, valamint a programhoz kapcsolódó belépők árát.
A már meghívott dévai diákokon túl Dr. Karsai Béla elnök úr meghívást küldött a szervezetünkkel 10 éve szerződéses kapcsolatban álló gyergyószentmiklósi Széchenyi Alapítványnak, a 15 éve rendszeres munkakapcsolatot ápoló nagyváradi Tanoda Egyesületnek és az öt éve szerződéses kapcsolatban álló szlovákiai Nemeskosút önkormányzatának. Örömünkre támogató választ kaptunk Dr. Farkas Zoltán elnök úrtól Gyergyóból, Kecse Gabriella asszonytól Nagyváradból. Zdenka Macicova polgármester asszony mindenben támogatást ajánlott, de az előre tervezett programok miatt a szlovákiai partnerszervezet most nem tudott a programhoz csatlakozni. A HTBK ifjúsági Tagozata a korábbi években kiképzett lelkes, ifjú önkénteseit javasolta a részvételre.
Az összesen 4×7 fő nevezett diák mindegyike középiskolás végzős diák, akik a történelem és az értékek megőrzése iránt mélyen elkötelezett és kiváló tanulmányi eredményekkel bizonyított fiatalok.
Mindegyik kisközösséget egy fő pedagógus kísérte el, aki a programot egy hónappal korábban megkapták és a szervezést javaslataikkal támogatták.
Szeptember 20-án elkészült a végleges terv, ami szerint a csoportok szeptember 28-án 15 óráig kellett, hogy Pákozdra érkezzenek. A dévai diákok vonattal utaztak, míg a Nagyváradiak és Gyergyószentmiklósiak mikrobusszal, amit a tanáraik vezettek. Mindenki időben megérkezett és az Ingókő panzióban elhelyezkedett.
A csoportok ezt követően Sukoróra utaztak, ahol részt vettek a Haditanács megemlékezésen. https://honvedelem.hu/hirek/sukoroi-emlekezet.html Itt találkoztak Böjte Csaba szerzetessel az emlékút lelki vezetőjével. A látottak nagyon nagy élményt adtak számukra, mesélték a vacsora közben.
Szeptember 29-én 08.00 órakor a Katonai Emlékparkba már a csomagokkal érkeztek meg, ahol Karsainé Bernát Szandra a HTBK Székesfehérvári Szervezete irodavezetője az adatokat egyeztette, a biztosításokat ellenőrizte és a csomagokat az autóbuszba pakoltatta a részvevőkkel. Rózsafi János a csoportunk történésze mutatta be KEMPP első világháborús emlékpontját és szólt a doberdói harcok történetéről.
Az emlékút első napján a fiatalok katonás csoportot alkottak, így jön létre a dévai, nagyváradi, gyergyói és fehérvári raj. A kiscsoportokat a maguk közül kiemelt szakaszparancsnok vezeti, erre a tisztségre Simon Tamás székesfehérvári diák kapott megbízást.
A szakasz már kötelékben érkezett meg az 1848. szeptember 29-i csata emlékére rendezett ünnepségre az obeliszk mellé. A 10 órakor kezdődött ünnepségen részt vett Kürtös László úr a HM parlamenti államtitkára és Bakos Csaba Attila úr az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti bizottságának elnöke is. A koszorúzáson a Márton Áron emlékút képviselői is elhelyezték a megemlékezés koszorúját.
Az ünnepség után az autóbusz mellett került sor a csoport útbeindítására. Örömmel töltötte el a csoport tagjait, hogy Bakos Csaba Attila úr rövid beszéddel köszöntötte a csoport tagjait és személyes szavakkal kívánt eredményes munkát és sok élményt a résztvevőknek.
Az autóbuszra szállás után 600 km utazás következett, ami az ismerkedéssel telt és a trojáni megállóig kiscsoportokban zajlott. A finom fánkozás után már gyorsan célba érkeztünk és elhelyezkedtünk a mireni szállásunkon. A finom szlovén vacsorát követően a szállás auditóriumában pontosítottuk a másnapi programot és megtekintettük a HM Zrínyi Kft. „12 pokol” című filmjét. https://www.google.com/search?q=a+12+pokol+teljes+film+magyarul&rlz=1C1GCEA_enHU1116HU1118&oq=A+12+pokol&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUqBwgDECEYoAEyBggAEEUYOTIHCAEQIRigATIHCAIQIRigTIHCAMQIRigAdIBCjExMzkwajBqMTWoAgiwAgHxBQjun7dnPoY9&sourceid=chrome&source=chrome.rb&ie=UTF-8
Szeptember 30-án ébresztőt és reggelit követően indultunk el a San Martino del Carso településre. A
helyi első világháborús gyűjteményben az helyi barlangász szervezet önkéntesei vártak bennünket és nagy szeretettel mutatták be a gyűjteményüket. A látottakat Rózsafi János szakmai elbeszélése tette még érdekesebbé.
10.30 órakor már Márton Áron egykori szolgálati és sebesülési terepszakaszánál voltunk. Az állást a szegedi csatatérkutatók tárták fel és egy nagyszerű táblát készítettek a későbbi püspök által nyolc hónapig rajával majd szakaszával történt harcait szemléltetve. A táblánál Böjte Csaba emlékezett és mondott imát, miközben a dévai diákok helyezték el az emlékút koszorúját.
A beszédét itt közöljük:
„Görbe fa” lövészárok: Megtalálták azt a pontos helyet, ahol Márton Áron megsebesült az Olasz fronton!
Márton Áron 1915 júniusában, a gyulafehérvári Római Katolikus Főgimnáziumban tett érettségi vizsga után azonnal megkapta a behívóját a császári és királyi 82. székelyudvarhelyi gyalogezredbe. Miután átesett a kiképzésen, a hadvezetés döntése értelmében az ezredének egy részét, Márton Áron katonával együtt áthelyezték az olasz frontra.
Márton Áron a Doberdó-fennsíkon, San Martino del Carso falu térségében teljesített frontszolgálatot. Ez a falu a szlovéniai és észak-itáliai Karszt-fennsíkon található (il Carso, szlovénül Kras) egy sziklás, kietlen, mészköves terepen fekszik. (Nagyon hasonlit ez a vidék a Nagyhagymás hegységre, a Fehérmező térségére). Bár eredetileg a 82. székelyudvarhelyi gyalogezred katonája volt Márton Áron, itt a cs. és kir. temesvári 61. gyalogezredbe osztották be. Ennek az ezrednek az egykori parancsnoki állásánál, San Martinónál ma is áll a 61-esek emlékműve, ahol Márton Áron emléktáblája is látható.
Rózsafi János hadtörténész (https://nagyhaboru.hu/blog/) megmutatta a „Görbe fa” lövészárok pontos helyét, melyet Márton Áron zászlósi rendfokozattal védett a maga négy rajból álló, szakaszával 30-35 katonával, mint szakaszparancsnok. A fiatal Márton Áront 1916. július 1-én léptették elő zászlossá, és ugyanakkor nevezték ki szakaszparancsnoká, hogy a katonáival kb. 50 métert védjent a hosszú frontból. A magyar lövészároktól kb. 20 lépésre volt az olasz lövészárok. A VI Isonzói csata előkészítése folyt, melyben az olasz királyság 52.000 olasz katonát vesztett és az osztrák – magyar hadseregnek 40.000 katona vesztesége volt. Márton Áron, 1916. július 19-én a tűzpárbajban két lövést is kapott az egyik a bal vállán érte, a másik a felső karján. A sebesülése után a soproni Katona kórházba szállították, ahonnan augusztus végén engedték haza betegszabadságra felgyógyulni.
Márton Áron nem a fedezékek mélyén tartózkodott, hanem a legelső vonalban, a lövészárokban küzdött a katonáival. Az ő feladata volt a lövészárok védelmének szervezése, az őrszolgálat beosztása, a felderítések és a tüzérségi pergőtűz alatti fegyelem tartása. A fiatal zászlós éjjel-nappal együtt élt a legénységgel a kavernákban és a sziklaszorosokban, osztozva velük a szomjúságban, az éhségben és a veszélyben. A Doberdó poklát megjárt fiatal zászlós alázata, helytállása és a katonái iránti gondoskodása már ekkor megmutatta azt a lelki erőt, amely később, püspöki szolgálata során is meghatározta az életét.
Doberdó sziklás poklában – ahol 1916 forró nyarán a fiatal Márton Áron zászlós is vérét hullatta székely és magyar katonákkal – a béke utáni vágy különösen mélyen érintett meg engem, de a fiatalokat is. Ezért fogalmaztam ezt az imát az áldott békéért, Márton Áron püspök közbenjárását kérve:
Mennyei Atyánk, Mindenható Istenünk!
Hálát adunk Neked hűséges szolgádért, Márton Áron püspökért,
aki ezen a doberdói fennsíkon, a háború borzalmai között tapasztalta meg az emberi szenvedés mélységeit,
hogy aztán egész életét az igazság, a szeretet és a népek közötti békesség szolgálatába szentelje.
Urunk, a Doberdó véráztatta szikláin állva,
szent életű Áron szolgád szilárd közbenjárását kérve fordulunk Hozzád!
Tekints a mi zaklatott, gyűlölködő, háborúktól szenvedő világunkra!
Fakaszd fel a szívünkben az áldott, tartós béke utáni vágyat!
Nyisd meg a szemünket a kiengesztelődésre vezető útra!
Gyógyítsd be az akarva-akaratlanul egymásnak okozott sebeket!
Segíts, hogy ne a képmutató hazugságok, az ellenségeskedés útján járjunk,
hanem az őszinte, krisztusi szeretet vezesse gondolatainkat, szavainkat és lépteinket
Márton Áron is ezen az úton járt, itt Doberdónál, de később az üldöztetések idején is.
Adj nekünk szilárd hitet, törhetetlen reményt és bátor, kezdeményező szeretetet,
hogy a családjainkban, nemzetünkben és az egész világ számára
teremtő kezedben a békesség eszközei lehessünk!
Márton Áron püspökkel együtt könyörgünk: hallgasd meg imánkat, Istenünk!
Ámen.
Szeretettel, Csaba t. „
San Martinói programunk zárásaként meglátogattuk a M.kir. nagyváradi 4. honvéd gyalogezred emlékgúláját, amit a nagyváradi diákok koszorúztak meg.
A délelőtt zárásaként látogatást tettünk a Monte San Michelén.
Körsétát tettünk a magaslaton, közben a helyszínen lezajlott harcok ismertetését hallgattuk, és a végén a csoportunk koszorút helyezett el a magyar katonák emlékére.
Ebéd után 14.30-kor utaztunk a Monte San Gabrielére, ahol a M. kir. nagyváradi 4. honvéd gyalogezred másik emlékgúláját kerestük fel, amit 2014-ben a HTBK kezdeményezésére több szervezet és személy hathatós támogatásával építettek újjá. A magas és nehéz terepet legyőzve felérkezett csoportunkat Kecse Attila, a HTBK önkéntese karbantartó szerszámokkal és anyagokkal látta el, és gyors munka eredményeként egy megtisztított emlékműnél tarthattunk megemlékezést!
A történtekről Rózsafi János tartott rövid beszámolót, majd a korábban a filmen látottakat is ismerve Böjte Csaba szólt háború borzalmairól, a harcokban helytálló katonákról és a küzdelmük hősiességéről. A székesfehérvári fiatalok által vitt koszorút Horváth Miklós Csaba úr Székesfehérvár alpolgármestere kisérte.
Az esti megbeszélésünk alkalmával emlékeztettünk a korábbi felhívásra, amely az élmények megőrzése érdekében készítendő szöveges, illetve a fotó alkotásokról szólt, amire október 1-jén is számos alkalom kínálkozott!
Október 1-jén csütörtökön délelőtt a Komeni-fennsíkra mentünk fel. A Gorjanszkóban található központi temetőben a nagyváradi 4-es ezred és a székesfehérvári17-es ezred sok katonája nyugszik. A temető nagyon szép fekvésű és a közel 7 ezer katona végső nyughelye, amit pedánsan gondoznak a helyiek. Emlékükre Böjte Csaba mondott imát!
Onnan visszafelé Kostanjicza település háborút követően romjaiból újjáépült templomát és a Nova Vas településen található 4-es ezred emlékgúláját látogattuk meg. Ott a gyergyószentmiklósi diákok koszorúztak.
A szállásunkon elfogyasztott ebéd után indultunk Doberdò del Lago településen át Redipugliába, ahol felkerestük Olaszország legnagyobb első világháborús emlékművét, ami 101 ezer olasz katona nyughelye. Az emlékhelyen új és szigorú rendszabályok érvényesek, így azt mi is betartottuk! Szépen vonalba sorakozva tettük le koszorúnkat.
A következő megállónk a Foglianoban található osztrák-magyar temető megtekintése volt. A 14500 fő nyughelyeként szolgáló temető nagyon nagy érzelmi hatást gyakorolt ránk, aminek a koszorú elhelyezése után szemünkben könnyel suttogva igyekeztünk hangot adni, kevés eredménnyel…
Visintiniben szervezetünk tagjainak sok éves áldozatos szervező munkájával, Dr. Szunai Miklós önzetlen anyagi támogatásával 2009. májusában épült újjá romjaiból a Magyar Kápolna, amelyet sok tízezer magyar katona sírja fölé emeltek a Nagy Háború során. A felújított, közel 100 évig gazdasági épületként más funkciót betöltött Kápolnát, Sólyom László köztársasági elnök avatta fel és Goriczia érseke szentelte fel.
Böjte Csaba, csoportunk lelki vezetője misét tartott a kápolnában, amire eljött Peter Ferfoglia úr Doberdó polgármestere, Gianfranco Simonit úr a Karszti Barlangász egyesület történelmi csoportja vezetője és Kolláth Éva asszony, aki szervezetünknek 20 éve tagja, valamint férje is.
A mise olasz és magyar nyelven folyt, aminek tolmácsolását Kolláth Éva és Dékány Lilla asszonyok végezték. Köszönet Nekik ezért! Egy székesfehérvári és egy nagyváradi diáktársunk vállalta a ministráns feladatokat, színvonalasan. Köszönet érte nekik!
A mise helyszíne rendben volt, de a környezete továbbra is méltatlan, és a továbbra is eladó ingatlanban élő bérlő háztartási munkálatainak zaja különösen zavarólag hatott az esemény során. A jelen lévő Peter Ferfoglia úr köszönetet mondott a meghívásért és misén megfogalmazottokért. A résztvevőket a mise után szeretetvendégség fogadta, amin a diákok aprósüteményeket szolgáltak fel.
Ezzel a doberdói program véget ért!
Esti vacsorát követően meghallgattuk az emlékeket szöveges alkotásokba foglalók műveit. A zsűri az alkotások közül az alábbiakat díjazta, amihez gratulálunk!
– Handlery Viktor
Ma ismét az Isonzó vidékén ébredtünk. A hegyek között a köd és a füst takarta a
tájat. Márton Áron mellett haladtam a lövészárkok felé. Keveset beszéltünk,
mindketten tudtuk, hogy az ellenség minden területet tűz alatt tart.
San Martino del Carso felé láttuk, mennyire megváltoztatta a háború a vidéket. A
házak és kertek helyén romokat és feltúrt földet árkokkal találtunk. Boross ezredes
próbálta tartani bennünk a lelket. Én is erősnek próbáltam lenni, bár egyre jobban
féltem.
Később a Monte San Michele környékére értünk. Ez a hegy már annyi harcot látott,
hogy szinte minden négyzetmétere a könyörtelen öldöklésre emlékeztetett. Sokat
beszéltünk az otthonról és a családunkról.
A Monte San Gabriele felé hosszú menetelés várt ránk. Fáradtak voltunk, de
mentünk tovább. Áron mellettem lépkedett, és néha rövid mondatokkal biztatott. Jó
volt tudni, hogy nem vagyok egyedül. Soha nem fogom elfelejteni, hogy baratom
hazaküldött levelében azt írta, hogy dobják be a kútba a háznál levő köveket, mert
ezután soha több követ nem akar látni.
Az Isonzónál már közeledik egy újabb nagy összecsapás. A 12. isonzói csata még
csak előttünk van, de valami rossz es jo előérzetem van. Nem tudom, mi vár ránk,
csak azt érzem, hogy nehéz napok következnek, de azt tudom, hogy miénk lesz az
utolsó szó.
Arra gondolok, talán egyszer véget ér ez az egész, és újra béke lesz itt, Doberdónál
Ma még katona vagyok. Ma még helyt kell állnom a baj társaim mellett.
De legbelül csak egyetlen dolgot szeretnék hazatérni a családomhoz.
– Vrancic Márk
Sokan kérdezik talán, hogy ebben a véres verekedésben, mégiscsak, hol volt Isten?
S talán jogosan is
kérdezik, Uram, hisz minden bizonnyal úgy gondolják, hogy Te meg is feledkeztél e
karsztvidékről,
melynek köveit egykoron saját kezeddel válogattál. Mégis, a mindentudóságodban,
elfelejtkezhettél-e a
szegény magyar bakáról? Ide sem pillantottál, s a macskák oly rettenetes sikítása,
melyek mint a mennykő
hulltak reánk, talán el sem érték füledet?
S hol voltál, mikor annyi ezer meg ezer katona vérzett el ezeken az átkozott
köveken? Miért rejtéd el
arcodat a haldoklók elől? S utolsó látványa százezer magyar s olasz katonának,
miért vörösre festett
karsztkő volt?
Jóságos Istenem, biztosan ezrek sírtak fel így, s te biztosan megértetted őket. De
talán mégsem ez a
helyzet. Mégsem voltál oly távol a mi szenvedésünktől. Mégsem felejtkeztél el
szegény magyar s olasz
katonáidról.
S mily kegyelem! Mily irgalom kellett a Te Szentséges Szívedben lennie, hogy az így
imádkozóknak,
vagy inkább panaszolóknak, a mennyből le nem jöttél, s fejükre nem olvastad
megannyi vétkeiket.
Nem, Te türelmes vagy, és hosszantűrő. S bár ezt mi nem láttuk, Te ott voltál az árok
hidegében.
Ki táplálta a tüzet, mely a kályhából melegét a baka vígaszára adta? Ki adta ajkára a
vonósnak a dalt,
mellyel a bakában a lelket tartotta? Ki világosította meg a tiszt elméjét, s adott neki
nagyhangú s
parancsoló szót, s vezette minden mozdulatát, hogy a magyar baka el ne vesszen, s
a véres tusában
legalább saját életét megmentse? Álmot ki adott a fáradt baka szemére, s fáradt
csontajinak ki adott, bár
kevés, de mégis oly édes enyhülést? S ki küldött áhitattól kellemesen illatozó papot,
ki a Te irgalmad
megmutatta a haldoklónak? Ki, ha nem Te, mégis ki gyógyította sebeiket?
Én irgalmas, szerelmes Jézusom, mily sok módon mutatád meg a harctéren, amit
mondtál dicsőséges
Mennybemeneteledkor: "Veletek vagyok mindenkor."
Édes Jézus, szívem mindenkoron hálám himnuszát énekli neked, minden
kegyelmedért. Köszönöm, s
százezerszer még köszönöm, hogy megtartottál, s hogy a Te jóságodat
elmondhatom itthon. De mégis
jobban köszönöm, hogy velünk voltál mindenkoron. Dicsőség és tisztesség neked
Jézus!
Amint Simon Cirenéből a keresztedet vitte veled, úgy voltál te a magyar s olasz
segítségére a karszti
kálvárián. Mint te vitted kereszted, úgy a magyar baka vitte puskáját, hogy ezen az
olasz Golgotán, a fán
megszabadítsa szeretteit.
Hisz van-e nagyobb szeretete embernek, mintsemhogy életét adja barátaiért?
Uram, jóságos Istenem, Irgalmas Jézusom, add meg kérlek ezeknek a fiúknak, kik
életüket adták
hazájukért, családjaikért, de legfőképp egymásért, bajtársaikért, az örök nyugodalmat
a Te országodban, s
ragyogtasd reájuk az orcádat. Nézd el nekik vétkeiket, s az ő szenvedésükre
tekintve, amelyet egymásért
és övéikért vállaltak, bocsásd meg nekik bűneiket, s fogadd be őket országodba.
Ámen.
– Vajna Csongor
1916.3.18.
Drága és kedves olvasója írásimnak. Nem is tudom hogyan kezdjek bele ezekbe a
földi pokolról származó emlékiratokba.
1915 júliusban érkeztünk, számunkra teljesen ismeretlen és szokatlan hegyekbe, a
Doberdó fennsíkra. Parancsnokunk, Kratochvil Károly igyekezett számunkra, a váradi
négyesek számára a legjobb elérhető ellátást adni.
Esik, ezen sorokat is egy kaverna folytogató mélyén, apró kályha melegénél és
fényénél igyekszem megírni. Március van, erősek az esőzések, lassan olvad a téli
hó, ezért mindannyian itt a frontvonalban úgy nézünk ki, mint az agyagkatonák,
sárban, kőben megforgatva. A nappalok általában folyamatos figyeléssel töltjük, apró
szüneteink alatt egymás és magunk hajából és testéről vadásszuk a kullancsokat,
poloskákat, tetveket, egyéb bogarakat és kártevőket. Bár sáros és kavicsos talpunk
alatt minden, mégis telistele van a hely patkányokkal, akikre szintén ezen apró
szünetek alatt van lehetőség vadászni.
Egyelőre nyugodt az arcvonal, ha minden jól megy, a holnapi vasárnapi
istentiszteletet elérem, hisz még az éjszaka leváltanak minket, két hét frontszolgálat
után. Fogliano hegyén állomásozunk most, pár napja ért véget egy sikertelen olasz
támadás. Ahogy írtam, holnap visszaküldenek a második vonalakban, az első
pillanatban a református tábori lelkész fekete palástját keresem majd meg, hogy az
istentisztelet alkalmazával bűnvalló imával vigyem a szentséges Isten elé minden, a
frontvonalon elkövetett bűneimet, mely által védtem életem. Minden hívő társammal
együtt, legyen az református vagy katolikus várjuk a tábori lelkészeket örömmel látni,
hozzájuk menni, és ki-ki a maga hite szerint bocsánatot nyerni általuk Istentől.
Mi, négyesek, a tizenhetes székesfehérváriakkal váltásban szolgálunk, igazán derék,
jó vágású ifjak ezek, és szolgálatukról is eddig csak jót hallottam. Sokak elestek a
harcok alatt, ők is derék, jó emberek, akár barátok is. Isten fogadja őket kegyelmes
keblére, és maradjon Ő minden fronton harcoló katonával.
Holnap jelentkezem, kedves Olvasóm!
Pénteken délelőtt megtekintettük a Miremare kastélyt, majd látogatást tettünk Trieszt városában. A csodálatos programot Dr. Bíró Mihályné tanárnőnek köszönhettük. Nagy köszönet érte!
A vacsora után az emlékképek versenyét Gubián Dániel tanárúrnak javaslatára a diákok szavazatával döntöttük el. A legjobbak ebben az esetben is könyvjutalmat kaptak. Gratulálunk nekik!
Szombaton a reggeli után útra keltünk és a szlovén főváros Ljubljana történetével ismerkedtünk a buszon majd egy rövid városnézést vezetett Bíróné tanárnő. Nagyszerű időben kiváló program volt!
A hazavezető úton a tapasztalatokat beszéltük meg. Úgy gondolom, az élmények feldolgozásához mindegyikőnknek időre van szüksége. A sok adat, a sokkoló ismeretek, a 110 éve történtek és a hősi áldozatok gondolatok sokaságát indukálta.
A 35 fős diák csoport és az 5 fő zarándok a program szerint fegyelmezetten és eredményesen teljesítette a Márton Áron emlékutat. Pákozdra érve kicsit szomorúan búcsúztunk. Örömmel jelentem, hogy vasárnap estére minden résztvevő a lakhelyére hazaérkezett.
Egyetértettünk, hogy a csatatéren maradt sok százezer katonánk emlékét meg kell őrizni, az emlékezés helyszíneit gondozni kell és az emlékhelyeket az ifjúság számára bemutatni kötelességünk.
Felhívással kívánunk élni, amiben megszólítjuk az olaszországi üdülőhelyekre igyekvő tízezreket, hogy álljanak meg a Magyar Kápolnánál, és hajtsanak fejet az egykori küzdelem áldozatai emléke előtt! Mondjanak egy imát emlékükért!
Mindez újabb infrastrukturális és személyi feltételeket követel meg, amiért a Márton Áron emlékutat és zarándoklatot szervező HTBK Székesfehérvári Szervezete és a Szent Ferenc Alapítvány közösen kíván tenni. Elgondolásunkat felhívásba kívánjuk megfogalmazni, amit rövidesen közölni fogunk.
Márton Áron Emlékút – fotó verseny képei: https://photos.google.com/share/AF1QipO43UcP6kAz4jtoEWwgeSxoMu26Ol6ViUp4iCnJNmUFADaROhfSZryAuNFR-n8Clw?key=MmJMcEF0YTI5WjRYS3p2YlVGa1R6Q05mUUJiM1Fn
Dr. Görög István elnökhelyettes
