Megjelent a HTBK 30. jubileumi kötete

A könyv, ami 30 évet köt össze

Augusztus 14-én a Szent István Művelődési Ház Szent László termében rendezték meg a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete fennállásának 30. évfordulója alkalmából megjelent a Barátság erejével című könyv bemutatóját.

A szerző Silye Sándor köszöntötte a szép számmal megjelenteket, a sajtó képviselőit, a HTBK tagjait, köztük olyanokat, akik a könyvben is szerepeltek. Ott volt a többiek között Benkő Tibor, a korábbi Honvédelmi miniszter, vezérkari főnök, Excellenciás Spányi Antal püspök, dr. Cser-Palkovics András, Balsay István, Warvasovszky Tihamér jelenlegi és volt polgármesterek, Buzás Árpád a HTBK Országos Szövetségének elnöke, dr. Karsai Béla, a fehérvári szervezet elnöke, dr. Görög István az országos szövetség és a fehérvári szervezet alelnöke, Tolcsvay Béla Kossuth-díjas gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró, a könyvben szereplő Kálmán Ferenc dandártábornok, Buth Sándor ezredes, Oláh László ny. alezredes, a sajtó a média képviselői és sokan mások.

Spányi Antal és dr. Karsai Béla köszöntőjében beszéltek a társaság, az emberi közösségek fontosságáról, méltatták a 30 év történelmének a jelentőségét, a katonák és a civilek közös tevékenységének lényegét.

A szerző beszélt a könyv születéséről, az alapvető szerkesztési szándékról, ismertetve, hogy a könyvben szereplők milyen elgondolás alapján mondhatták el mondanivalójukat, kiemelve a mű fotó hangsúlyosságát, hiszen a minőségi képek jól illeszkedtek a tartalomhoz. Megköszönte Sajner Gyula és Szabó András ny. ezredesek szerkesztői segítségét, munkáját. 

A jó hangulatú tájékoztatót követően még egy ideig a jelenlévők beszélgető társasággá alakultak át, volt mondanivalójuk.

Silye Sándor

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Október 6. – örökké érezhető fájdalma

Október 6-án, a nemzeti gyásznapon, a Baráti Körünk is megemlékezést rendezett a Katonai Emlékparkban. A megemlékezés elsősorban a 177 évvel ezelőtt kegyetlenül kivégzett gróf Batthyányi Lajosról és a 13 aradi vértanúról szólt, de szólt a megtorlás többi, név szerint ismert és ismeretlen áldozatáról is, hiszen a Haynau által vezényelt bosszúhadjárat

Tovább olvasom

Márton Áron Emléktúra és Zarándoklat 2026

2026 év első hónapja a Piski csata emlékműve avatása előkészületeivel telt. Ekkor vettük fel a kapcsolatot a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum tanulóiból alakult „Örökségünk Őrzői” csoporttal, akik nagyszerű munkájuk elismeréseként a Nemzeti Örökség Intézete és a HTBK meghívására április végén ellátogathattak a Katonai Emlékpark Pákozd-Nemzeti Emlékhelyre. Az emlékhelyen szervezetünk

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!