HTBK MAJÁLIS 2026

Baráti Körünk harmincegyedik születésnapja előtti szombaton tartottuk meg szervezetünk majálisát. A „majálisozáshoz” nem éppen kedvező időjárás ellenére, akik eljöttek, nem csalódtak! Az előjelentkezések alapján körülbelül 100 főre számítottunk, így a rendezők már kora reggeltől gyülekeztek a Katonai Emlékparkban, a HTBK-terem környékén. Az ebédet biztosító vállalkozó már berendezkedett, és a kemence környékét hamar betöltötte a hagyma illata. Oláh László, az Ifjúsági Tagozat vezetőjének elképzelését követve, a régi épület emeletén rendezkedtünk be: a teremben kapott helyet az előadás, a kiállítóteremben a céllövészet és a gyermekjátékok, az „Obsitos pincében” a bor-, pálinka- és süteményverseny zsűrizése, a szaletliben az étkező, míg a teraszon a kiállításmegnyitó. Az előkészületek során tíz fő önkéntes serénykedett. Oláh László, Berkesné Kati, Simon Tomi, Geguss Ákos, Kukucska András, Kovács-Kiss Ágota, Sajner Gyula, Stégner Lajos, Stégnerné Antalfia Csilla és Halmay Tivadar tagtársunk gyakorlottan végezték feladataikat. Mellettük a KEMPP munkatársai Molnár Nelli vezetésével, a tárlatvezetők és a büfések is szorgoskodtak.

09.40 körülre minden elkészült, a helyszínek pedig már várták a vendégeket. Az érkezők sorban regisztráltak, hangos üdvözlések közepette latolgatták az időjárást, leadták a benevezett süteményeket, valamint átadták a borokat és pálinkákat. Silye Sándor, Silyéné Kiss Jutka és Táczos László tagtársaink vállalták a zsűrizés feladatát, amelyhez megfelelő felszereléssel érkeztek, és nagy komolysággal hozzá is láttak a munkához.

10.00 órára Antalfia Csilla regisztrálta és felkarszalagozta az érkezőket, így már semmi akadálya nem volt a kezdésnek. Közben az eső is eleredt, ami abban is segített, hogy a megjelentek elfoglalják helyeiket a teraszon, és meghallgassák Dr. Karsai Béla elnökünk megnyitó és köszöntő szavait.

„Szervezetünk különösen nagy figyelmet fordít a tagság összetartására. Ez a mai Majális is azért jött létre, hogy kötetlenül, családi körben ünnepeljük a közösségünket, erősítsük a köztünk lévő baráti szálakat, és közösen köszöntsük a tavaszt. Szervezetünk fennállásának 30 éves jubileumi évfordulója éppen ezzel a mai, színes majálissal záródik.” 

Majd szólt a programról is: „A kerek évforduló alkalmából elkészült „A barátság erejével” című összefoglaló kiadványunk, amelynek bemutatóját ma is érintjük, de a könyv részletes, hivatalos bemutatását később tervezzük megtenni.

Különösen büszkék vagyunk tagjaink tehetségére. Nagy örömmel vesszük, hogy egyik kiváló képzőművész tagtársunk, Halmai Tivadar festőművész itt, a mi rendezvényünkön mutatkozik be „Portrék a magyar történelemből” című kiállításával. Ezúton is gratulálunk az alkotásokhoz, és szívből biztatjuk őt a további sikeres alkotómunkára és művészi pályafutásra!”

Az első programelem Halmay Tivadar tagtársunk, jeles festőművész kiállításának megnyitója volt. Tivadar, aki nyugdíjazásáig elismert mérnökként dolgozott, már gyermekkorától vonzódott a festészethez. Mestere M. Tóth István volt.

A kiállítás bemutatása előtt szerényen szólt a jelenlévőkhöz, és elmondta, hogy ajándékkal készült a HTBK és a KEMPP részére. Miután művészi pályájának alkotásait először, a KEMPP-ben, a HTBK vendégeként mutathatta be, és azóta is nagyobb műveit minden alkalommal itt állította ki először, ezért a „Nagyboldogasszony-bazilika” belső terét ábrázoló kép másolatát adományozta a HTBK részére. Az adományt Dr. Karsai Béla elnök úr meleg szavakkal köszönte meg és vette át. A kiállítást Prof. Dr. Lakner József egyetemi tanár nyitotta meg. Bevezetőjében szólt az ajándékról is, amelyet „fő művének” nevezett, mivel az szinte tervezői pontossággal ábrázol egy már fél évezrede nem látható, nagyszerű és a magyarság szempontjából óriási jelentőségű épületbelsőt, ahol királyainkat koronázták és temették. A tárlat bemutatása során részletesen elemezte az alkotásokat, amelyekről nemzetünk történelmi alakjai tekintenek ránk. A tárlat megnyitását követően a jelenlévők a kávészünetben gratuláltak tagtársunknak, majd kisebb csoportokban beszélgettek és elemezték a látottakat.

11.00 órától az érdeklődők Dr. Tálas Péternek, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézet kutatásvezetőjének előadását hallgathatták meg, miközben a programok minden helyszínen tovább folytatódtak.

Déli 12.00 órára az eső is alábbhagyott, így az ízletes ebédet többen a szabadtéri padoknál fogyasztották el. Ebéd után az érdeklődők tovább látogatták a parkot, folytatták a beszélgetéseket a kávé mellett, és várták a zsűri döntését. A zsűri értékelésére és a díjak kiosztására 14 óráig kellett várni, amikor Silye Sándor, Tánczos László és Silyéné Jutka részletesen elemezték a benevezett termékeket, valamint méltatták az „alkotók” munkáit. Az eredmények alapján a HTBK díjait a cikk szerzője, Dr. Görög István elnökhelyettes adta át.

A pálinkák kategóriájában Berényi Ferenc tagtársunk szerezte meg az első helyet, Horváth Miklós Csaba tagtársunk pedig különdíjban részesült. A sütemények kategóriájában Márton Edit lett az első helyezett, míg Stégnerné Csilla és Silye Jutka holtversenyben a második helyen végeztek. Gratulálunk nekik – valóban minden benevezett termék míves és kiváló volt!

A program résztvevőinek visszajelzései alapján mindenki jól érezte magát!

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Emlékeztünk

Vannak nevek, amelyeket nem koptat el az idő. Emlékük nemcsak a márványba vésett betűkben, hanem közösségünkben él tovább. Baráti Körünk hosszú éve óta őrzi Róth Orsolya posztumusz hadnagy emlékét, Fejér vármegye egyetlen ismert békefenntartó áldozatáét. Halálának 15. évfordulóján ismét fejet hajtottunk bajtársunk előtt, kinek szolgálata, helytállása és áldozata örökre közösségünk

Tovább olvasom

Rajzpályázat eredményhirdetése és kiállítása Nagyváradon

Ebben az évben is sikeresnek értékelhetjük a kezdeményezésünket, hiszen a XIV. Kárpát-medencei, hadtörténelmi gyermekrajzpályázatra 1378 pályamunka érkezett a Kárpát-medence számos szegletéből. Felhívásunkra megmozdult Erdély, Partium, Kárpátalja, Felvidék és hazánk majdnem valamennyi vármegyéje, sőt Olaszországból is érkezett egy alkotás.  A 13 éve – a nagyváradi kapcsolataink megerősödésével és a Tanoda Egyesület

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

Emlékeztünk

Vannak nevek, amelyeket nem koptat el az idő. Emlékük nemcsak a márványba vésett betűkben, hanem közösségünkben él tovább. Baráti Körünk hosszú éve óta őrzi Róth

Tovább olvasom

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!