Emlékeztünk

Vannak nevek, amelyeket nem koptat el az idő. Emlékük nemcsak a márványba vésett betűkben, hanem közösségünkben él tovább.

Baráti Körünk hosszú éve óta őrzi Róth Orsolya posztumusz hadnagy emlékét, Fejér vármegye egyetlen ismert békefenntartó áldozatáét. Halálának 15. évfordulóján ismét fejet hajtottunk bajtársunk előtt, kinek szolgálata, helytállása és áldozata örökre közösségünk része marad. A kegyelet és az emlékezés koszorúját, mécsesét helyeztük el az Afganisztánban elhunyt katonahölgy sírjánál, majd ezt követően elnökünk, Dr. Karsai Béla vezetésével Pákozdon a Katonai Emlékparkban, a Magyar Békefenntartók Emlékműve előtt tisztelegtünk.áldozatukat.

2011. május 17-én Afganisztán Baghlan tartományában, logisztikai feladat végrehajtása közben tragikus baleset érte a Magyar Honvédség konvoját. Az M-RAP MaxxPro típusú páncélozott jármű felborult, amelynek következtében Dálnoki András szakaszvezető a helyszínen, Róth Orsolya őrmester pedig a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe. A tragédia híre akkor az egész országot megrendítette. Emléküket a Katonai Emlékparkban a Békefenntartó kiállítás is méltó módon őrzi, amely évről évre segít felidézni szolgálatukat és áldozatukat.

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Rajzpályázat eredményhirdetése és kiállítása Nagyváradon

Ebben az évben is sikeresnek értékelhetjük a kezdeményezésünket, hiszen a XIV. Kárpát-medencei, hadtörténelmi gyermekrajzpályázatra 1378 pályamunka érkezett a Kárpát-medence számos szegletéből. Felhívásunkra megmozdult Erdély, Partium, Kárpátalja, Felvidék és hazánk majdnem valamennyi vármegyéje, sőt Olaszországból is érkezett egy alkotás.  A 13 éve – a nagyváradi kapcsolataink megerősödésével és a Tanoda Egyesület

Tovább olvasom

Vendégünk Dr. Görög István

A Fecsegő avagy arcok, harcok, emberek, életutak beszélgető est sorozat áprilisi vendége a Nyitrai u. 13-ban dr. Görög István nyugállományú ezredes, a HTBK országos szervezetének alelnöke, a Fehérvári szervezet elnökhelyettese volt. Dr. Görög Istvánnak elévülhetetlen érdemei vannak a Nemzeti Emlékhellyé lett Katonai Emlékpark Pákozd és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Fehérvári Szervezetének létrehozásában. Pista mesélt

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

Vendégünk Dr. Görög István

A Fecsegő avagy arcok, harcok, emberek, életutak beszélgető est sorozat áprilisi vendége a Nyitrai u. 13-ban dr. Görög István nyugállományú ezredes, a HTBK országos szervezetének alelnöke, a Fehérvári

Tovább olvasom

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!