Vendégünk Hirt Károly

Vendég Hirt Károly az Alba Regia Atlétikai Klub leköszönő elnöke

A június 02-i fecsegő, a megjelentek köszöntését követően, László Tibor gondolataival kezdődött.

„Bevezetőként olvasom.

Textus: Ézsaiás 40:27-31

“Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel:

– Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé. Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az Úr, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.

– Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.

Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”

*Kedves Megjelentek!

 Minden emberi életnek megvannak a napi kihívásai, erőpróbái. – Ezek lehetnek fizikai, -lelki és külső akadályok is. Ahhoz, hogy valaki teljesíteni tudja a követelmények és a magától elvártak szerinti feladatszintet, ahhoz két dolog kell:

– Az egyik az erőnlét, – ami sok-sok edzés által alakul ki,

– a másik a lelki felkészültség, – a stabil hit -és akarat támasza mindvégig, a célba érésig.

– A harmadik a külső akadályok elhárítása, melyeket sokszor mások állítanak azért, hogy az ő akaratuk, vagy befutó jelöltjük nyerjen.

Kiben bízzunk ehhez? – Ki az, aki képes önerőnket kiegészíteni a helyes felkészülés által?

– Fizikálisan az edző, lelkileg a Lélek Ura.

– DE mindezt felülíja az, aki ura mindeneknek. – “Ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.”

n A versenyfutásban résztvevő keresi a határait.

Ki lehet az, aki elbírálja a versenyző kitűzött életcéljának realitását?

– Vajon hol van a teljesítő képességének a vége?

Aki a realitás talaján áll, az igyekszik tükörbe nézni, sőt ebben mások véleményére is számít.

A kesergés hangja olykor feltör a szívből, ahogy Ézsaiás szavaiból is kitűnik:

“Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé.” – azaz nincs aki segítene.

A sors és az ügy megítélése az igazságosság mérlegére téve válik jól értelmezhetővé. = Ez a helyes önértékelés és megméretés eredménye.”

Ezt követően Silye Sándor beszélgetett a vendéggel

Károly a tőle megszokott tudással, hittel, intelligenciával válaszolt Silye Sándor kérdéseire. Megtudtuk, hogy Baranya megyéből indult neki a nagybetűs életnek, Pécsett végezte középiskolai tanulmányait, ott kezdett atletizálni, viszonylag még fiatalon kezdte az edzői pályafutását. Később Szombathely és Fehérvár között kellett választania, hogy hol folytathatja ezt a fáradtságos, de nagyon szép munkát. Székesfehérvár felé vette útját, itt középtávfutó csoportot segített. Remek kapcsolatot alakított ki Tölgyesi Ferenc akkori elnökkel, de az elnök két fia – Balázs és Előd – is munkatársává vált. Előbb versenyzőként, majd Tölgyesi Előd szakosztály vezetőként dolgozott közös céljaik elérése érdekében. Az együttműködés ma ott tart, hogy Tölgyei Előd Hirt Károly utódja, ő viszi tovább az elnöki munkát. Ugyanis Károly elhatározta, hogy nem várja ki az elnöki

megbízatása végét, hanem a 70. születésnapja után befejezi ezt a gyönyörű hivatást.

Hallhattuk milyen nehézségeik voltak a rendszerváltást követően, miután a Videoton gyár visszalépett a sport finanszírozásától, csak a labdarúgókat tartotta meg.

 Az atléták létrehozták a korábbi előd, az immár 102 éves Alba Regia Atlétikai Klubot, és tették munkájukkal sikeressé. Mesélt a vendég az edzői tevékenységéről, beszélt versenyzői, Tölgyesi, Korányi olimpiai részvételéről, az Akadémiaként működő klubjuk sikeres napjairól, sikeres versenyzőiről. Akik bár a felsőfokú tanulmányaik miatt többen más városba, egyesületbe „igazoltak”, de amikor tudnak jönnek Székesfehérvárra, és segítenek amiben csak kell.

 Károly munkája legnagyobb értékének tartja, hogy atlétái tanult, intelligens emberekké váltak, akiknek a volt csapatuk, közösségük ma is fontos.

 Jellemző: miután olvasták a beharangozóban a tőlünk megszokott „esztek, ha hoztok, isztok, ha kaptok” passzust hozták magukkal a délben közösen sütött muffint, és a vásárolt italt…

A beszélgetés végén a meglepetésvendég is megjelent, aki nem volt más, mint az utód Tölgyesi Előd. Előd kiemelte, közös munkájuk során sokat tanult Károlytól, és a megkezdett úton folytatja feladatokat, meghallgatva az immár elnökségi tag Hirt Károly tanácsait.

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

XIV. Ifjúsági Honvédelmi Tábor

Immár 14. alkalommal rendezzük meg a nyári Balaton-parti honvédelmi táborunkat, mely ezúttal új helyre költözik, ahol ideális feltételek várnak Bennünket. A megnövekedett férőhelyes táborunk programjában ezúttal is Raptor lézerharc játék, lézeres céllövés, számos hadtörténelmi előadás, verseny, vetélkedő, sport, fürdés és játék várja mindazokat, akik egy fegyelmezett, tartalmas és izgalmas honvédelmi

Tovább olvasom

Hadtörténelmi Napközis Tábor Pákozdon 

Élmény, kaland, tudás egy helyen! A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete és a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely idén nyáron ismét megrendezi népszerű Hadtörténelmi Napközis Táborait négy turnusban. Táboraink célja, hogy a gyermekek számára a nyári szünet idején élményekben gazdag, mozgalmas és tartalmas programokat biztosítsunk, miközben játékos

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

XIV. Ifjúsági Honvédelmi Tábor

Immár 14. alkalommal rendezzük meg a nyári Balaton-parti honvédelmi táborunkat, mely ezúttal új helyre költözik, ahol ideális feltételek várnak Bennünket. A megnövekedett férőhelyes táborunk programjában

Tovább olvasom

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!