Két, eseményekben gazdag nap a kegyelet jegyében

Éljen május elseje! Erről a napról a régi felvonulások, a sör és a virsli jut eszébe az idősebb korosztály tagjainak! E jeles napon indult a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete az év első kegyeleti útjára, melynek célja, a nyugati határszélen fekvő ékszerdoboz, Kőszeg és az ausztriai Burgenland tartomány volt. Három fő útközben, illetve egy fő Kőszegen csatlakozott hozzánk, így összesen 43 fő vágott neki a hosszú útnak. Az idegenvezetőnk, aki másnap estére már nem idegen, hanem „barátvezetővé” vált, Györffy Gábor hatalmas tudásanyaggal, jó stílusban, folyamatosan látott el bennünket a látnivalók sokaságával. Közvetlen stílusa hozzásegítette a csoportot a felhőtlen kikapcsolódáshoz.

Utunk első állomása Burgenlandban Léka település volt. Közeledve a kisvároshoz a buszból megcsodálhattuk Léka várát, amely büszkén, délcegen emelkedett ki a hegytetőn, a fák közül. A „történelemóra” első részét itt hallhattuk, a folytatás a vár bejáratánál, majd bent következett. A meredek lépcsők, a vár magassága igénybe vette az idősödő izmokat, de így is jó volt látni, hallani a múlt emlékeit, a Nádasdyak történetét. Fejet hajtottunk az országért, a környékért sokat tevő gróf Nádasdy Ferenc országbíró síremléke előtt, akit nádorrá választása elől hurcoltak el a Wesselényi-féle országmentő összeesküvés koholt vádjai alapján, és végeztek ki 1671-ben, Bécsben. A délben a csapat egyórás szabadidőt kapott, majd haladtunk tovább, a Magyar Királyság történelmi határa mentén, a Borostyánkő-Kirschlag közötti úton fekvő őrtűz-helyhez. Itt kettévált a csoport, voltak, akik gyalog felmentek a hegyre, a többség a hegyoldalon állva gyönyörködhetett a táj szépségében. Itt sem maradt senkiben kérdés Gábor részletes tájékoztatását követően

Burgenlandi utunkat az Írottkő osztrák oldalán található kegyhelyen zártuk. Itt az osztrák Békefenntartók három fős küldöttsége várta az öt főből álló magyar Békefenntartó csoportot. Az osztrák békefenntartók, tolmácsolás mellett tájékoztattak bennünket a tevékenységükről, miként a magyarok is viszont tájékoztatták a helyi szervezet képviselőit. Ezt követően a Békefenntartó emlékművet megkoszorúzta mind az osztrák, mind pedig a magyar békefenntartó csoport, valamint a HTBK három tagja, a szervezet nevében is elhelyezte koszorúját.

A vacsorát és az első napot 5 tételes kőszegi bor kóstolójával zártuk, Stefanich Kornél borász szakértő irányításával. Az esti és éjszakai zavartalan pihenést a szállásunk tulajdonosa Jeszenszky Zsuzsa és csapata biztosította.

Másnap szintén Győrffy Gábor kitűnő idegenvezetése mellett tekintettük meg Kőszeg látnivalóit. A Fő tér, a Szent Jakab templom, a Zsinagóga, a Hősök tornya, a Városkút, Tábornok ház, a Lábasház után végül a Jurisics várban zártuk a sok információt és látnivalót tartalmazó hosszú utunkat.

Ebéd után ismét buszra szálltunk, és nekivágtunk a hazafelé vezető útnak. De előbb még tettünk egy kitérőt és meglátogattuk a román kori építészet remekét, a Jáki templomot. Az ottani idegenvezető részletes tájékoztatást adott a templom történetéről, a tizenharmadik századtól kezdve napjainkig. Ezt követően megtekintettük a templomot, kívülről és belülről is. E mellett lehetőség nyílt a templom mellett elhelyezkedő Szent Jakab-kápolna megtekintésére is. Utunkat Szombathelyen folytattuk, Gábor még itt is velünk volt, hiszen Szombathelyen lakik, segítségével és Székesfehérvár alpolgármestere, Horváth Miklós Csaba kalauzolása mellett megtekintettük a gyönyörű belvárost.

Az idegenvezetőnktől elköszönve, már Székesfehérvárig csak egyszer álltunk meg és a tervezetnél kicsit később, de szerencsésen, élményekkel gazdagodva hazaértünk.

A folytatás szeptember 5-8-án lesz, amikor Arad, a Piski csata helyszíne és Gyergyószentmiklós lesz az úti cél. Részt veszünk a Piski csata emlékművének az avatásán, Gyergyóban pedig megemlékezünk a II. világháborúban ott elhunyt székesfehérvári katonákról.

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

HTBK MAJÁLIS 2026

Baráti Körünk harmincegyedik születésnapja előtti szombaton tartottuk meg szervezetünk majálisát. A „majálisozáshoz” nem éppen kedvező időjárás ellenére, akik eljöttek, nem csalódtak! Az előjelentkezések alapján körülbelül 100 főre számítottunk, így a rendezők már kora reggeltől gyülekeztek a Katonai Emlékparkban, a HTBK-terem környékén. Az ebédet biztosító vállalkozó már berendezkedett, és a kemence

Tovább olvasom

Emlékeztünk

Vannak nevek, amelyeket nem koptat el az idő. Emlékük nemcsak a márványba vésett betűkben, hanem közösségünkben él tovább. Baráti Körünk hosszú éve óta őrzi Róth Orsolya posztumusz hadnagy emlékét, Fejér vármegye egyetlen ismert békefenntartó áldozatáét. Halálának 15. évfordulóján ismét fejet hajtottunk bajtársunk előtt, kinek szolgálata, helytállása és áldozata örökre közösségünk

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

HTBK MAJÁLIS 2026

Baráti Körünk harmincegyedik születésnapja előtti szombaton tartottuk meg szervezetünk majálisát. A „majálisozáshoz” nem éppen kedvező időjárás ellenére, akik eljöttek, nem csalódtak! Az előjelentkezések alapján körülbelül

Tovább olvasom

Emlékeztünk

Vannak nevek, amelyeket nem koptat el az idő. Emlékük nemcsak a márványba vésett betűkben, hanem közösségünkben él tovább. Baráti Körünk hosszú éve óta őrzi Róth

Tovább olvasom

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!