Fecsegő beszámoló

Juhász Illés a Vörösmarty Színház vendége volt januárban a Fecsegő, avagy arcok, harcok, emnerek. életutak beszélgetőest vendége. A színművész, hivatásának megfelelően szépen használta a szavakat, érdekes mondatokat formálva azokból. Beszélt magáról, a pályakezdésről,a Székesfehérvári Vörösmarty Színházról, a pályáról, szerepekről, örömökről, bánatokról. Érdekes ember, ismerjék hát meg őt, hiszen a mellékelt podcast tartalmazza a beszélgetést. De persze előtte ne felejtsenek el rá kattintani a videóra! 

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Szent László nap

Június 27-én, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark valamint a Vitézi Rend közös rendezvényén emlékeztünk meg Szent László királyról, a hit, a hazaszeretet és a helytállás örök példaképéről. Az ünnepségen egyházi énekek, imádságos gondolatok, történelmi visszaemlékezések és koszorúzás segítségével idéztük fel lovagkirályunk alakját és örökségét. A megemlékezésen

Tovább olvasom

Vendégünk volt Topor István ezredes

A Fecsegő, avagy arcok, harcok, emberek, életutak beszélgető est sorozat májusi utolsó keddi eseménye rendhagyó módon június 1-én, hétfőn 18 órakor került sor a Nyitrai u. 13 alatti Közösségi Házban. Ismét érdekes vendég, izgalmas téma várt az érdeklődőkre. A címben is olvasható tárgy volt terítéken: a NATO szerepe, fontossága Európa, Magyarország,

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

Szent László nap

Június 27-én, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark valamint a Vitézi Rend közös rendezvényén emlékeztünk meg Szent László királyról, a hit, a

Tovább olvasom

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!