„Emlékezet mint élő tudás”

A mai napon Baráti körünk elnökhelyettese és néhány tagja részt vett azon a kiemelten fontos szakmai eseményen, amely a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program eddigi eredményeit és tapasztalatait ismertette.

Az „Emlékezet mint élő tudás” című konferenciát a Nemzeti Örökség Intézete rendezte meg a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. A rendezvény megerősítette, hogy a nemzeti és történelmi emlékhelyek a XXI. századi oktatás élményszerű tanulási terei. 

A Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program különösen fontos számunkra, hiszen ez a kezdeményezés a pákozdi Katonai Emlékparkban is megvalósul. Büszkék vagyunk arra, hogy szervezetünk önkéntesei a program lebonyolításának aktív résztvevői, és munkájukkal hozzájárulnak a fiatal generációk hadtörténelmi tudásának elmélyítéséhez.

A teljes beszámoló az eseményről a Nemzeti Örökség Intézete Facebook-oldalán olvasható.

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Márton Áron emlékút

Szeptember végén október elején Doberdóra indul közel félszáz fő, akik felkeresik a 110 éve a térségben harcolt Márton Áron szolgálati és egykori sebesülésének helyszíneit. A Román Parlament 2026. évet Márton Áron emlékévnek nyilvánította. A jeles erdélyi püspök születésének 130. évfordulója alkalmából és a Nagy háború 110. évfordulója emlékére a Baráti

Tovább olvasom

Határtalanul – határosan

Jövő a Széna térről Amikor a jövővel találkozik a kimért idejéből kifelé cammogó, már a sok üde, értelemtől csillogó szem is elérzékenyíti. 2026. június első szerdáján ez történt velem. A székesfehérvári Széna téri Általános Iskola tanulói közül egy csapat hetedik osztályos látogatott Gyergyószentmiklósra. A Határtalanul program újabb szerencsés megajándékozottjai voltak.

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

Márton Áron emlékút

Szeptember végén október elején Doberdóra indul közel félszáz fő, akik felkeresik a 110 éve a térségben harcolt Márton Áron szolgálati és egykori sebesülésének helyszíneit. A

Tovább olvasom

Határtalanul – határosan

Jövő a Széna térről Amikor a jövővel találkozik a kimért idejéből kifelé cammogó, már a sok üde, értelemtől csillogó szem is elérzékenyíti. 2026. június első

Tovább olvasom

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!