A Fejér Vármegyei Területi Védelmi Bizottság felkérésére Baráti Körünk 2025-ben is megvalósította a Hazafiság Iskolája pedagógiai program kihelyezett változatát olyan településeken, ahonnan nehézkesebb az eljutás a Katonai Emlékparkba. A program idén négy tanintézményben valósult meg:
Alsószentiván – Fatimai Boldogasszony Általános Iskola – 2025. június 11.


Pusztaszabolcs – Szabolcs Vezér Gimnázium – 2025. június 13.



Pátka – Pátkai Református Általános Iskola – 2025. október 10.


Sárkeresztes – Bársony Sándor Általános Iskola – 2025. november 18.


Az idei év újdonságaként egy középiskola is csatlakozott a résztvevők köréhez: a pusztaszabolcsi Szabolcs Vezér Gimnázium. A programok során alsó- és felsőtagozatos, valamint középiskolás diákokkal foglalkoztunk. Minden intézményben nagy szeretettel fogadtak bennünket, és a helyi pedagógusok mindenben segítették a rendezvények zökkenőmentes lebonyolítását. Valamennyi foglalkozás balesetmentesen, fegyelmi problémák nélkül zajlott. Baráti Körünk biztosította a megfelelő számú felkészített foglalkozásvezetőt, valamint a programokhoz szükséges eszközöket és fogyóanyagokat.
Köszönjük a támogatást, amely lehetővé tette, hogy idén is hozzájárulhassunk a diákok hadtörténelmi ismereteinek bővítéséhez és hazafias neveléséhez.
Bízunk a folytatás lehetőségében!

