11-11-11-11

Szervezetünk immár több mint egy évtizede csatlakozott a Krajcáros Alapítvány Gyertyagyújtási Akciójához, melynek célja, hogy főhajtással és mécsesgyújtással emlékezzünk minden háborúban elesett katona hősre. Ebben az évben is meggyúltak az emlékezés mécsesei, melyek elhelyezéséhez tagtársaink, a Katonai Emlékpark munkatársai és az Emlékparkba látogató diákcsoportok is csatlakoztak. 

Szervezetünk képviselői a Szentlélek katonatemetőben is tiszteletüket tették, ahol Székesfehérvár Megyei Jogú Város nevében Horváth Miklós Csaba alpolgármester úr is csatlakozott hozzájuk. Együtt helyezték el az emlékezés mécseseit, koszorúit és virágait, köztük a Krajcáros Alapítvány jóvoltából érkezett, gyermekek által készített papírvirágokat.

11 óra 11 perckor a nagy keresztnél és a magyar katonák emlékhelyén gyújtották meg a mécseseket, ezzel is megemlékezve a békeszerződés aláírásának pillanatáról és mindazokról a hősökről, akik életüket adták a Hazáért.

A nap zárásaként Oláh László tagtársunk Sárkeresztesen a Művelődési Házban tartott előadást a Háborúk és emlékeik címmel.

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Márton Áron emlékút

Szeptember végén október elején Doberdóra indul közel félszáz fő, akik felkeresik a 110 éve a térségben harcolt Márton Áron szolgálati és egykori sebesülésének helyszíneit. A Román Parlament 2026. évet Márton Áron emlékévnek nyilvánította. A jeles erdélyi püspök születésének 130. évfordulója alkalmából és a Nagy háború 110. évfordulója emlékére a Baráti

Tovább olvasom

Határtalanul – határosan

Jövő a Széna térről Amikor a jövővel találkozik a kimért idejéből kifelé cammogó, már a sok üde, értelemtől csillogó szem is elérzékenyíti. 2026. június első szerdáján ez történt velem. A székesfehérvári Széna téri Általános Iskola tanulói közül egy csapat hetedik osztályos látogatott Gyergyószentmiklósra. A Határtalanul program újabb szerencsés megajándékozottjai voltak.

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

Márton Áron emlékút

Szeptember végén október elején Doberdóra indul közel félszáz fő, akik felkeresik a 110 éve a térségben harcolt Márton Áron szolgálati és egykori sebesülésének helyszíneit. A

Tovább olvasom

Határtalanul – határosan

Jövő a Széna térről Amikor a jövővel találkozik a kimért idejéből kifelé cammogó, már a sok üde, értelemtől csillogó szem is elérzékenyíti. 2026. június első

Tovább olvasom

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!