Gac-oldal 80 év múltán

1944. szeptember 7. éjszakáján Gyergyószentmiklós határában, a Gac-oldalban 159 székesfehérvári katona halt hősi halált hazája védelmében. Hálával tartozunk a bátor gyergyószentmiklósi asszonyoknak, akik az elnyomó rendszerek idején is őrizték ápolták a székesfehérvári katonák és a város ártatlan polgári áldozatainak emlékét. Kiállásuk nélkül nem emlékezhetnénk egykori fiaink tragédiájára.

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete 2008-ban emlékművet állított a tragédia helyszínén, amelyhez Bajna György költő, újságíró saját földjét ajánlotta fel. A Gac-oldal balladája című vers szerzője a 80. évfordulón így emlékezett:

Gac-oldal 80 év múltán

Kaszasuhintások a domb

Vadvirágai között. Ott, ahol

A következő évben zsákszámra

Nőtt a vargánya.

Az öregek azt tartották,

Bakavér hizlalta fel

Úgy azt a kaszálót,

Ahol SAS-behívós – egyesek szerint

Szinte gyermekek, mások szerint

Szinte nagyapák, de mindenképp

Addig békénhagyottak – 

Talán épp az első kiképzés utáni éjszakán

Halálba álmodták magukat

Egy eltévedt, sokak szerint rájuk vezetett 

Szovjet előőrs katonáitól.

Kaszasuhintások a dombon,

Nyolcvan év múltán immár úgy,

Hogy végre ne csak addig emlékezzünk

A gyilkos éjszakára, mint a hivatalosság.

Mert a katonasírokat ismét gondjaiba vették

Azon bátor asszonyok utódai,

Akik a tiltások idején sem szabadulhattak

Hómezőkön eltűnt szeretteik arcának súlyától.

A nemrég készült képek tanúsítják a bátor felszegi asszonyok utódainak mai kiállását. Gyergyószentmiklósi barátaink, köszönjük!

Szervezetünk szeptember 5-8 közötti emléktúrája során a Gac-oldalban, Gyergyószentmiklós polgáraival együtt rója le kegyeletét Fehérvár hősei előtt.

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Márton Áron emlékút

Szeptember végén október elején Doberdóra indul közel félszáz fő, akik felkeresik a 110 éve a térségben harcolt Márton Áron szolgálati és egykori sebesülésének helyszíneit. A Román Parlament 2026. évet Márton Áron emlékévnek nyilvánította. A jeles erdélyi püspök születésének 130. évfordulója alkalmából és a Nagy háború 110. évfordulója emlékére a Baráti

Tovább olvasom

Határtalanul – határosan

Jövő a Széna térről Amikor a jövővel találkozik a kimért idejéből kifelé cammogó, már a sok üde, értelemtől csillogó szem is elérzékenyíti. 2026. június első szerdáján ez történt velem. A székesfehérvári Széna téri Általános Iskola tanulói közül egy csapat hetedik osztályos látogatott Gyergyószentmiklósra. A Határtalanul program újabb szerencsés megajándékozottjai voltak.

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

Márton Áron emlékút

Szeptember végén október elején Doberdóra indul közel félszáz fő, akik felkeresik a 110 éve a térségben harcolt Márton Áron szolgálati és egykori sebesülésének helyszíneit. A

Tovább olvasom

Határtalanul – határosan

Jövő a Széna térről Amikor a jövővel találkozik a kimért idejéből kifelé cammogó, már a sok üde, értelemtől csillogó szem is elérzékenyíti. 2026. június első

Tovább olvasom

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!