Rajzpályázat 13. alkalommal


A hagyományoknak megfelelően idén is a Nemzeti Összetartozás Napján tartottuk meg Székesfehérváron a 13. alkalommal meghirdetett Kárpát-medencei hadtörténelmi gyermekrajzpályázat kiállításmegnyitóját és díjkiosztó ünnepségét.


A rendezvényre ez alkalommal is városunk legimpozánsabb termében, a Szent István teremben került sor. A nemzeti összetartozás fontosságát emelték ki és a rajzpályázatunk szép eredményeit méltatták az eseményt köszöntő beszédeikben Horváth Miklós Csaba alpolgármester úr, Kulcsár Gábor úr, a Zrínyi Kht. ügyvezetője, védnök és Dr. Görög István elnökhelyettes úr. A rajzpályázatra ebben az évben is szép számú (1519) alkotás érkezett. A pályázat címe és témája idén is sokakat megmozgatott a Kárpát-medence szinte minden szegletében – térségünkben pedig különösen sok értékes alkotás született. A Nagyváradon és Székesfehérváron megrendezett díjkiosztásokon összesen 272 díjat adtunk át. Köszönet a pályázatok elbírálásában és a rendezvény megszervezésében résztvevőknek!

Még több kép galériánkban: https://htbkszfvar.hu/2025/06/dicso-hadaink-nyomaban-rajzpalyazat-eredmenyhirdetese/

A rajzpályázat díjazottjai az alábbi linken tekinthetők meg: https://htbkszfvar.hu/rajzpalyazat-2025/

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Várpalotán rendezték meg a HTBK országos találkozóját

Tartalmas, élményekben gazdag és jó hangulatú hétvégén találkoztak a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Közhasznú Szövetségéhez tartozó baráti körök képviselői Várpalotán. A 2026. évi országos találkozó egyszerre adott lehetőséget a közösségi kapcsolatok erősítésére, a honvédelmi és történelmi értékek megismerésére, valamint a szakmai tapasztalatok megosztására. A pénteki érkezést követően a

Tovább olvasom

Élményekkel teli nyár a hadtörténelmi napközis táborokban

Idén nyáron ismét megtelt élettel a Katonai Emlékpark Pákozd. Négy turnusban összesen 68 gyermek vett részt a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete által szervezett hadtörténelmi napközis táborokban. A résztvevőket ezúttal is olyan programok várták, amelyekben a történelem, a honvédelem, a játék és a közösségi élmények egymást erősítve kaptak

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!