Majális, 30 év örömeinek a jegyében

Május 17-én reggel a felhők még huncutul fogócskáztak, de aztán eltűntek az égboltról, kisütött a nap, így nem volt akadálya annak, hogy Pákozdon, a Katonai Emlékparkban, a Nemzeti Emlékhelyen kezdetét vegye délelőtt a szervezet 30. évfordulójára meghirdetett Piknik. 

Sorban érkeztek a HTBK tagok, meghívottak, szimpatizánsok, hogy a regisztrációt követően elfoglalják a helyüket a rendezvény helyszínén.

Nyitányként elsőnek Simon M. Veronika kiállítását Stancsics Erzsébet, Táncsics Mihály leszármazottja nyitotta meg. A méltatást követően a színes képek sokasága előtt a festőművész beszélt életéről, a képeiről, munkásságáról. Ezt követően az alkotót meglepték barátaik, társas alkotóik, Mórocz István könyvkötő, és felesége Márta, akik átadtak részére egy alkotást, amely Veronika festményeiből összeállított montázs volt.

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör 30 évét Dr. Karsai Béla, a szervezet elnöke foglalta össze. Az elnök megemlékezett a 30 év eredményeiről, sikereiről, a három évtized fontos állomásairól.

Majd Tolcsvay Béla, aki nem hiányozhat a HTBK rendezvényeiről, gitárral a kezében, a tőle megszokott magas színvonalú, hittel telített dalait hallhatták, tapsolhatták meg a nézők. 

A programban újabb izgalmas élményt jelentett Tálas Péter előadása, amelyben jelenlévők hallhatták a globális környezetben jelenleg is folyó változásokat, az azokra adandó válaszokat.

A közös ebéd során zajlott a terefere, mindenkinek volt egy kedves emléke, emlékezetes pillanata. Zsongott is az ebédlőnek berendezett helyiség, illetve a szabad tér. A nosztalgia séta zárta a pikniket, jó érzés volt ismét találkozni,

Még több kép a galériánkban: https://htbkszfvar.hu/2025/05/30-evfordulos-majalis/

Szerző: Silye Sándor

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Várpalotán rendezték meg a HTBK országos találkozóját

Tartalmas, élményekben gazdag és jó hangulatú hétvégén találkoztak a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Közhasznú Szövetségéhez tartozó baráti körök képviselői Várpalotán. A 2026. évi országos találkozó egyszerre adott lehetőséget a közösségi kapcsolatok erősítésére, a honvédelmi és történelmi értékek megismerésére, valamint a szakmai tapasztalatok megosztására. A pénteki érkezést követően a

Tovább olvasom

Élményekkel teli nyár a hadtörténelmi napközis táborokban

Idén nyáron ismét megtelt élettel a Katonai Emlékpark Pákozd. Négy turnusban összesen 68 gyermek vett részt a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete által szervezett hadtörténelmi napközis táborokban. A résztvevőket ezúttal is olyan programok várták, amelyekben a történelem, a honvédelem, a játék és a közösségi élmények egymást erősítve kaptak

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!