Vissza a jövőbe, avagy igáslóval kapaszkodtunk előre

Reméltem, hogy az egynapos kirándulásra vevő lesz a csapat, de csak mindössze 10 fő jelezte szándékát, hogy jönni akar az egynapos Nagyvázsony, túra piknikkel, Ganna Múzeum programra.

Jónak tűnt e nap, így azt gondoltam, menjünk autókkal, 3 autó elég a 10 embernek, és sokkal olcsóbb lesz, mint a buszos program. A tízből négyen visszamondták ezt a változatot, de lett 6 új jelentkező, és tizenketten nekivágtunk a kalandnak.

Nagyvázsony mellett az Igásló központban hallhattuk az igásló vállalkozás történetét, szóltak az igáslovak múltjáról, jelenéről, hasznáról, némi szilvapálinkával megágyazva. Szekerekre pattantunk és a kétlovas fogattal elindultunk. Házigazdánk, Fábry Szabolcs, a település polgármestere időnként megállította a két fogatot és mesélt a tájról, a rét gazdag gyógy- és fűszernövény kínálatáról, hasznáról.

A Pálos kolostornál valóságos történelemórát tartott, de ezt tette a Kinizsi várnál is. A Balaton-felvidék tájban hosszan gyönyörködtünk, néhányan nosza nekiláttak a nagy őzlábgomba szedéséhez, amiből bőven volt a helyen, ahol megálltunk. Fábry Szabolcs kifogyhatatlan volt a történetekből, ami a természet szépségét, szeretetét illeti.

Aztán újra szekérre szálltunk, visszahajtottunk, és a központban már várt ránk a piknik. Házi pálinka, az ételhez jófajta balatoni Olaszrizling dukált, finom volt a házi sonka, kolbász, sajt és a többi, és a többi.

Mielőtt hazaindultunk azzal búcsúztunk HTBK tagok és nem azok, hogy ilyen a nagynál kisebb, a kicsinél nagyobb kirándulást máskor is csinálunk…! 

Kedves HTBK tagok! Aki nem jött velünk, sajnálhatja! Élményekkel teli nap volt! Tény a buszköltségek drasztikus emelkedése nehezíti útjainkat. De ilyen megoldásra a jövőben is számolhattok!