Az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak áttekintése 2020. június 4. – 2020. november 5.

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE

– Közhasznú szervezet –

8000 Székesfehérvár, Malom utca 2.    Tel./ Fax: 00-36-22 -311-255    www.htbkszfvar.hu

HÁTTÉRANYAG

a 2020. november 5-i elnökségi üléshez

Az előző elnökségi ülés óta eltelt időszakban elvégzett feladatok tapasztalatai

2020. június 4. – 2020. november 5.

2020. június 4. – Az Elnökségi ülésen áttekintettük a COVID-19 járvány hatását a Szervezetünkre, az előző Elnökségi ülés óta eltelt időszak elvégzett feladatait, a Közgyűlés összehívása nélkül történt határozathozatal tapasztalatait. Meghallgattuk a jogi vezető beszámolóját a rendkívüli helyzet miatt szükségessé vált jogi feladatokról. Megvitattuk a Felügyelő Bizottság által feltárt hiányosságok kiküszöbölésének lehetőségeit, döntöttünk a megfelelő eljárásrendek kimunkálásáról. Kiemelt napirendként megtárgyaltuk és elfogadtuk HTBK által szervezendő nyári rendezvények részletesen kidolgozott elgondolását. Az ülésen – csatlakozva az országos megemlékezéshez – mi is felállva emlékeztünk Trianonra.

2020. június 4. – A Baráti Körünk képviseletében Oláh László, tagozatvezető vett rész a Trianon emlékmű avatásán Baracskán.

2020. június 4. – A márciusi utolsó Nyitrai utcában megrendezett „Fecsegő, avagy arcok, harcok, emberek, életutak” beszélgető estünket követően – a vírusjárvány és a karantén miatt – a következő „rendezvényre” rendhagyó módon került sor. Baráti Körünk megalapításának 25. évfordulója apropóján született beszélgetés a HTBK Facebook lapján és honlapján online formában vált megtekinthetővé. Vendége a HTBK alapító alelnöke, Dr. Görög István volt, aki Silye Sándor beszélgető partnereként áttekintette a szervezet életútját, fejlődését, a megtett út eredményeit és nehézségeit.

2020. június 8. – Sajnálatos veszteség érte Baráti Körünket, elhunyt tagtársunk, Tóth Sándor nyá. ezredes. Tóth Sándor aktív tagja volt szervezetünknek. Katonai pályája során szerzett tapasztalatait széles körű érdeklődése kísérte, rendezvényeinken aktívan vett részt, több előadást is tartott. Osztozunk családja fájdalmában, emlékét kegyelettel megőrizzük.

2020. június 16–25. – A COVID vírus elleni védekezés hosszú ideig bizonytalanná tette a VIII. Ifjúsági Honvédelmi Tábor megrendezését. Végül a szabályzók lehetővé tették, s így mintegy 30 gyermek részvételével meg tudtuk rendezni táborunkat. A vírus elleni védekezés maradéktalan betartása mellett, és főként a tábor első fele viharos időjárása ellenére ez alkalommal is sikeres tábort tudtunk lebonyolítani.

2020. június 17. – 5 éves a lett Baráti Körünk Ifjúsági Tagozata. Az Elnökség 2015. június 17-i ülésén hozott határozatot arra, hogy tevékenységünk hatékonyságának növelése érdekében lehetővé teszi a szervezeten belül, az azonos tevékenységi és érdeklődési körök mentén történő, szakmai jellegű csoportosulások, tagozatok kialakítását. Első lépéseként az Ifjúsági Tagozat megalakítására biztosított lehetőséget. A Tagozat a megalakulását követő öt esztendőben bizonyította, hogy a kisebb munkacsoport hatékonyabban tud tevékenykedni, és a munkálkodásuk eredménye az egész szervezetre pozitívan fejti ki hatását. A munkát Oláh László tagozatvezető nagy ambícióval vezeti.

2020. június 23. – Ismét sajnálatos veszteség érte a szervezetünket, elhunyt Vilisics Ferenc tagtársunk. Vilisics Ferenc kimagasló hadtörténelmi érdeklődése több alkalommal mutatkozott meg, korábban örömmel vállalt szerepet a Hazafiság Iskolája programunkban. Együtt érzünk családjával, emlékét kegyelettel megőrizzük.

2020. június 26. – A Katonai Emlékpark Pákozd-Nemzeti Emlékhelyen nyolcadik alkalommal rendeztük meg az Emlékparki Nyár kulturális programsorozatot. A nyitórendezvényén a Military Girls szabadtéri koncertjét élvezhették az érdeklődők a KEMPP színpadán.

2020. június 27. Az Olasz Alpini Egyesület Magyarországon élő tagjai által adományozott „Minden háborúban elesett emlékére és tiszteletére” készült emlékmű avatására került sor a Katonai Emlékparkban, melyet eddig csak befogadtunk. Prof Antonio dal Pablo, az Olasz Alpini Egyesület Magyarországi elnöke megnyitó beszédét azzal kezdte, hogy sok bürokratikus akadály legyőzése után monumentális avatást szerettünk volna, de a vírus járvány közbeszólt, még a tervező – Renato Picilli olasz szobrászművész sem tudott eljönni. Hangsúlyozta, a katonák soha nem gyűlölködtek egymással, még, ha ellenkező oldalon is harcoltak. Ezért megbecsülés jár minden katonának, amit megjelenít az emlékmű.

A hősök hagyományainak ápolása motiválta azt, hogy a KEMPP-be helyezték a szobrot.Dr. Ruszin Romulusz helyettes államtitkár Dr. Benkő Tibor miniszter úr nevében tartotta emlékmű avató beszédét. Vergiliust idézve azzal kezdte mondandóját, hogy „mélyebb az együttérzés, ha ismerős a fájdalom”. Hangsúlyozta, ezért is mindenkinek kötelessége a hősök tisztelete, bármelyik fél oldalán is küzdöttek A szebb jövő építéséhez azonban olyan szervezetek is kellenek, amelyek tisztelik a közös értékeket, emléket állítanak a hősöknek. Ezért került jó helyre az alkotás. Ezt követően az emlékművet Jákob János dandártábornok. protestáns tábori püspök és Berta Tibor ezredes. a Katolikus Tábori Püspökség Helynöke szentelte fel. Az ünnepség az alkotás megkoszorúzásával ért véget.

2020. június 29 – augusztus 28. – között a nyári szünidő időszakában első ízben szerveztünk 8 – egy-egy hetes turnusban – Hadtörténelmi, honvédelmi napközis tábort a Katonai Emlékparkban, minőségi programokat, biztosítva a gyermekeknek, segítséget nyújtva a családoknak is a gyermekek nyári elhelyezésében.

A táborban hadtörténelmi előadások, filmvetítések, „katonás” feladatok, Raptor-lézerharc, könnyített katonai akadálypálya, lézeres céllövészet, játékos és ügyességi feladatok szerepeltek.

2020. július 1. – Sajnos ismét fájdalmas veszteség érte a Baráti Körünket, valamint a Katonai Emlékparkot. Elhunyt Tóth Attila, aki 2009 óta a Baráti Körünk tagjaként, valamint több éven át a Katonai Emlékpark Felügyelő Bizottság tagjaként segítette a társadalmilag is kiemelkedő fontosságú feladataink teljesítését. Megbízható, pontos és odaadó munkája, kedves és vidám személyisége emlékét kegyelettel őrizzük.

2020. július 1. – A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola nyári iskolai táborának hadtörténelmi programjához nyújtott segítséget az Ifjúsági Tagozat három tagja. Az iskolában megrendezett feladatokban Juhász Zoltánné, Juhász Zoltán és Kukucska András vezettek különböző katonás, hadtörténelmi programokat, játékokat.

2020. július 5. – Részt vettünk a Krajczáros Alapítvány által a Fekvő katona emlékművénél szervezett 300. megemlékezésen.

2020. július 17. – A VIII. Emlékparki Nyár kulturális programsorozatot második eseménye több elemet is magában foglalt. Elsőként Dr. Kiss Attila András, orvos ezredes „Karantén után” című képzőművészeti kiállítását tekinthettük meg, amelyet Szabó István honvédelmi államtitkár nyitott meg. Közreműködött Faludi Judit Liszt díjas csellóművész, érdemes művész, valamint Szenthelyi Krisztián, a Zeneakadémia 3. éves hallgatója, bariton énekes. A program második részében a Veszprémi Légierő Zenekar szabadtéri koncertjét hallgathattuk meg.

2020. július 17. – Részt vettünkésfejet hajtottunk a Zichy ligetben a Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred emlékművénél az ezred emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen.

2020. július 17. – Nyugállományba vonult Warvasovszky Tihamér, tiszteletbeli elnökünk, az Állami Számvevőszék alelnöke.

2020. július 31. – A VIII. Emlékparki Nyár rendezvénysorozat keretében Tolcsvay Béla Kossuth-díjas művész „Szép szerelmem Magyarország” c. előadói estjén ismételten elbűvölte a hallgatóságot.

Előadása során elkalauzolt a magyar múltba, felvillantotta nyelvünk szépségeit, váltogatta a három gitárját és az énekhangot. Elénekelte a Székelyföldön tanult dalokat, elmesélte gyerekkora feledhetetlen élményeit. Felidézte régi nagy slágereit is, amelyeket zenekara, a Tolcsvay trió, valamint a Fonográf és a KITT, illetve Koncz Zsuzsa és Kovács Kati ismertettek meg a világgal. A művész felcsillantotta sokoldalúságát, hisz énekmondó, dalszerző, szövegíró, színész és énekes is. És nem utolsó sorban magyar! Nagyszerűen mutatta be, hogy milyen is az ő szép szerelme, Magyarország.

2020. augusztus 7. – A VIII. Emlékparki Nyár rendezvénysorozat keretében hagyománnyá vált a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar kitűnő koncertje. A felcsendült katonazene mellett örökzöld dallamok és filmzenék nyújtottak kellemes szórakozást az Emlékparkban.

2020. augusztus 28–29. – A HTBK Országos Szövetsége megbízásából, a járványveszély ellenére az eredeti terveinknek megfelelően, megszerveztük és megrendeztük a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Közhasznú Szövetsége éves országos találkozóját.

A 28 szervezet által delegált személyek tartalmas programon vehettek részt. 28-án kora este a Platán Szálloda konferencia termében Dr. Karsai Béla köszöntése után Szelekovszky Ernő országos elnök ajánlotta figyelmünkbe a www.htbk.hu új honlapot és a 25 éves mozgalmat bemutató kiállítást. A szabadtéren rendezett vacsorán megjelent dr. Cser-Palkovics András polgármester. Köszönthettük a HTBK legidősebb tagját, a 99 és fél éves Antalfia Jenőt, aki a szervezet első Felügyelő Bizottságát vezette. Vasárnap a Katonai Emlékpark Pákozd-Nemzeti Emlékhelyen szervezett rendezvényeken vett részt a több mint 60 vendég. A találkozó vendégeit Szabó István államtitkár is üdvözölte. A programot Tolcsvay Béla Kossuth-díjas művész és a Military Girls duo színesítette. A rendezvény keretében az Aranyember-díj Bizottság elnöke átadta a Katonai Emlékparknak a Tarsoly Ifjúságért Egyesület által alapított Aranyember díjat, elismerve az ifjúság szemléletének alakítása érdekében végzett munkát.

Az ünnepségen Honvédelemért Kitüntető Cím második fokozata elismerésben részesült László Tibor és Silye Sándor tagtársunk.

Sor került a tavasszal elmaradt Gyuricza-gyűrű átadására is, amelyet Sajner Gyula, a FB elnöke vehetett át.

A résztvevők változatos programok során két csoportban ismerhették meg körünk mozgósító erejét, megtekintették a KEMPP és a környék nevezetességeit, délutáni hajókiránduláson a Velencei-tó szépségét.

2020. augusztus 29. – A Katonai Emlékpark adott helyszínt – a HTBK Országos Közhasznú Szövetsége éves országos találkozójával párhuzamosan – ötödik alkalommal megrendezett Emlékhelyek Napja országos megnyitó ünnepségének. Az eseményt Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója nyitotta meg.

Az ünnepségen Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter gondolatait Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára tolmácsolta. Hangsúlyozta, hogy a haza védelme szempontjából alapvető a társadalomból építkező hátország, amelynek fontos eleme a hazafias és honvédelmi nevelés, kulcsfontosságú a hagyományok ápolása. Szabó István honvédelmi államtitkár és Radnainé dr. Fogarasi Katalin szándéknyilatkozatot írtak alá az ifjúság hazafias honvédelmi nevelése terén történő együttműködés erősítése érdekében.

A programokban bemutatók, kiállítások, interaktív foglalkozások hívták fel a figyelmet a honvédelemnek és a béke megőrzésének fontosságára. Rózsafi János történész előadásából megismerhettük a székesfehérvári 17/I. zászlóalj hősies helytállását a 6. isonzói csatában. A nap folyamán az Emlékpark kiállításai nyújtottak betekintést a magyar hadtörténelem egyes fejezeteibe 1848-tól napjainkig. A két rendezvény egy helyszínen történő lebonyolítása komoly szervező munkát igényelt, amit sikeresen oldottunk meg.

2020. szeptember 1. – A kényszerű szünet után újra megrendeztük a „Fecsegő, avagy arcok, harcok, emberek, életutak” programunk újabb eseményét a Nyitrai úti Közösségi Házban. Vendégünk Ruff Tamás, a MH. Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar karnagya volt, akit zenei pályafutásáról Silye Sándor kérdezett. Az estet az alkalmi katonai kamarazenekar minikoncertje színesítette.

2020. szeptember 7. – Közös néma megemlékezésen és koszorúzáson vettünk részt a Gyergyó parkban – egyidőben a távol élő gyergyószentmiklósi barátainkkal – a magyar királyi 3. Szent István gyalogezred tábori pótezrede 76 éve elesett 159 hősének emlékére.

2020. szeptember 12. – A HTBK SZAKE egyesülethez tartozó tanintézményvezetők az ország több pontjáról érkezve Székesfehérváron tartották éves találkozójukat és szakmai felkészülésüket, melynek keretében Oláh László vezetésével ismerkedtek meg a belváros történelmi helyszíneivel, valamint Baráti Körünk tevékenységével.

2020. szeptember 22. –A COVID-19 járvány megnehezített, szinte megakadályozta, hogy nagyobb létszámú iskolai csoportok látogathassanak a Katonai Emlékparkba. Ezzel a Hazafiság Iskolája pedagógiai program folytatása is kérdésessé vált. A Fejér Megyei Védelmi Bizottság megkeresésére azonban úgy döntöttünk, hogy a hazafias, honvédelmi nevelés projektünket a nehéz körülmények ellenére is folytatjuk oly módon, hogy a pedagógiai programhoz kapcsolódó filmeket készítünk, melyeket a tanintézmények szakmai háttéranyagként hasznosíthatnak az oktatás során. Az Ifjúsági Tagozat tagjai megkezdték a témák kidolgozását és a filmfelvételek elkészítését. Első lépésként ezen a napon az Árpád Szakképző kadétjai közreműködésével kezdődtek meg a filmfelvételek az Emlékparkban.

2020. szeptember 23. –Hosszú távú együttműködésről tárgyaltunk a FODISZ és a KEMPP, valamint a MOST Cselekvők Egyesülete és a KEMPP között. Jó programok születnek majd 2021-ben mind az ép mind a sni-s gyerekek számára.

2020. szeptember 2529. között a pákozd-pátka-sukorói csata 172. évfordulója alkalmából a XI. Honvédfesztivál keretében – a járványügyi helyzetre való tekintettel, a korábbi évektől eltérően, a biztonsági előírások betartásával, tartalmában és helyszínében szűkített programokkal – emlékeztünk meg a neves évfordulóra.

2020. szeptember 25. A Honvédfesztivál első napján teljesítménytúrával összekötött országos honvédelmi járőrversenyt bonyolítottunk le a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával a KEMPP-ben. A résztvevők az egyes állomásokra térképen való tájékozódással juthattak el. A feladatok között lövészetek, íjászat, elsősegélynyújtás, evezés, gránátdobás, rókavadászat és más érdekes versenyszámok szerepeltek.

2020. szeptember 26. – A második napon bajtársi találkozót szerveztünk az IFOR/SFOR Magyar Műszaki Kontingens megalakulásának 25. évfordulója alkalmából az Emlékparkban. A résztvevőket Szabó István honvédelmi államtitkár köszöntötte, aki 1999-2001 között az SFOR parancsnokság műszaki főnökeként teljesített szolgálatot. A helyszínt méltatva elmondta, hogy itt látható a mostari Öreg-híd egy eredeti darabja, amelyet – sok más feladat mellett – a magyar műszaki katonák emeltek ki 1997. szeptember 29. és november 23. között a Neretva-folyóból. Hangsúlyozta, hogy a műszaki kontingens áldozatos feladatvállalásával nagyban hozzájárult hazánk 1999-es NATO csatlakozásához is. A bajtársi találkozó koszorúzással folytatódott, majd kötetlen beszélgetéssel zárult.

2020. szeptember 27. – Harmadik napon a Csatatéri sokadalom programunkon megelevenítettük a különböző történelmi korokat. A látogatók előadások és korhű bemutatók keretében megismerkedhettek a régi idők katonáinak életével, egyenruháival, felszerelésével, fegyverzetével, a fegyverek alkalmazási módjaival, ezen keresztül a magyar hadtörténelem különböző időszakaival, hazánk védelme ezeréves történelmének eseményeivel. A programban részt vett a Magyar királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezred Hagyományőrző Egyesülete és a Magyar Tartalékosok Szövetsége Hagyományőrző Tagozata.

A 10-es Fehérvári Huszárok Egyesülete a huszárság történelmi és kulturális értékeinek megjelenítése céljából huszártörténeti előadással, a huszárok öltözetének, fegyverzetének bemutatásával, az 1848-49-es szabadságharc alaki mozdulataival, a korabeli harcszabályzat alapján a legendássá vált „hatvágás”-sal várta a látogatókat.

2020. szeptember 28. A következő eseményenSukoró főterén a református templom előtt közösen emlékeztünk meg az 1848-as szabadságharcot megkezdő pákozd-pátka-sukorói csatát megelőző haditanácsra és a szabadságharc hőseire. Beszédet mondott Mihócza Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnokság törzsfőnöke. Imát mondott Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök és Takács Tamás ezredes. a Katolikus Tábori Lelkészi Kar vezetője. Közreműködött Székesfehérvár Helyőrség zenekara.

2020. szeptember 29. – A zárónap jelentőségét három esemény is jelezte. Simicskó István a Honvédelmi Sportszövetség elnöke emlékező beszédében méltatta Dr. Gyuricza Béla vezérezredes, örökös elnökünket, aki kiváló hazafi, katonapolitikus és nyitott személyiség volt Felismerte az idők szavát a társadalom felé történő nyitásra, tevékeny részt vállalt a HTBK megalapításában.

Spányi Antal megyés püspök megáldotta a 20 éve állított emléktáblát, amit koszorúzás követett.

Megemlékeztünk a szabadságharc 172 évvel ezelőtti első csatájára, koszorút helyezve az obeliszk talapzatára. Tolcsvay Béla Kossuth-díjas énekmondó sajátos – nagyszerű stílusban előadott – dalaival, a Military Girls az 1848-as szabadságharc szellemiségét tükröző koncertjével, Csengey Dávid szavalatával emelte a rendezvény színvonalát. Baráti Körünk megalakulása negyedszázados jubileuma alkalmából Dr. Karsai Béla elnökünk 25 évet összegző beszédét követően Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter méltatta Szervezetünket. Hangsúlyozta, hogy jó munkát végzünk a fiatalok hazafias honvédelmi nevelése terén, bemutatva hőseink harcát, a haza iránti elkötelezettségüket. E munka nagyszerű helyszíne az Emlékpark, mely méltó emléket állít elődjeinknek, közöttük azoknak, akik 1848 őszén „átsegítették a forradalmat a szabadságharc időszakába”.

Említésre méltó még, hogy elkészült Silye Sándor tollából a jubileumnak emléket állító „Arcok, harcok, emberek, életutak” c. képekkel gazdagon illusztrált könyv, mely a 25 évet 25 emberi történetben tekinti át. A könyvet minden tagunk megkapja, csakúgy, mint a jubileumra készült kitűzőt. Végül a HTBK egy szelet tortával köszönte meg a köszöntést.

2020. október 1. – Kiadvány jelent meg, mely bemutatja a 10 éves Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyet, a létesítmény történetét, valamint a hazafias és honvédelmi nevelésben végzett munkáját. A szépen illusztrált színes kiadvány Oláh László szövegével és művészi grafikai munkájának köszönhetően méltón szemlélteti az elért eredményeket.

2020. október 1–3. között került megrendezésre a XIII. Képzés- és gyakorlat konferencia. Az előkészítés során a szervezők elfogadták a Baráti Körünk által kidolgozott hazafias és honvédelmi nevelést támogató programokat és azok szakmai tapasztalatait bemutató előadások tervezett témáit. Az on-line formában megtartott konferencián Dr. Görög István és Oláh László is lehetőséget kapott, hogy széles körben, szakértőknek bemutathassa az ilyen jellegű tevékenységünket.

2020. október 6. Megemlékezést tartottunk gróf Batthyány Lajos miniszterelnök és az aradi vértanúk kivégzésének 171. évfordulóján. A rendezvényen részt vettek a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium diákjai és kis műsorral is hozzájárultak a méltó emlékezéshez.

2020. október 9. – Az őszi időszak egyetlen Hazafiság Iskolája rendezvényét tartottuk, melyen a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Váci MihálySzakképző Iskolájának 95 tanulója vett részt.

2020. október 13. – Részt vettünk a Krajczáros Alapítvány által „Az emlékezet hangja” projektben a Fekvő katona emlékművénél 400. alkalommal szervezett megemlékezésen.

2020. október 15. – A KEMPP területén bejárás során tekintettük meg a MH 37. műszaki ezred és a Székesfehérvár helyőrség alakulatai bevonásával augusztus 30-tól végzett harcárok felújítás elkészült munkáit, mely néhány kiegészítő, befejező mozzanat után, megújult külsővel ismét látogatható lesz. Az objektum bemutatja az első és második világháború során használt harcárok funkcióit, és fegyver modellek segítségével megidézhetővé teszi az egykori harcokat. Megköszöntük a katonáknak a kedvezőtlen időjárás ellenére végzett színvonalas munkát.

2020. október 18. – A korábbi évek hagyományaihoz híven részt vettünk Budapesten, a 15. NATO-Futáson, melyen ismét NATO tájékoztató pontot üzemeltettünk, s ahhoz kapcsolódóan bemutathattuk Baráti Körünket és a Katonai Emlékparkot.

2020. október 20. – A járvány terjedése miatt, a rendszabályok szigorú betartásával, szűk körben tartottunk meg rövid rendezvényünket az 1956-os forradalom évfordulóján vitéz Hajdú Szabolcs az ’56-os események egykori résztvevője emlékező gondolataival, majd koszorúzással.

Az eseményről készült filmes beszámoló honlapunkon megtekinthető.

2020. október 22. – A Győri Nicsi Judo Club felkérésére és a Honvédelmi Sportszövetség pályázati támogatásával az Ifjúsági Tagozat segítette a Győri Örömhír Általános Iskola honvédelmi és sportnapja sikeres megrendezését. A nap során 37, egyenként 30 perces foglalkozást tartottunk az iskola 1-8. évfolyamos tanulói számára. Az Ifjúsági Tagozat nyolc tagjának tevékenysége hozzájárult hírnevünk öregbítéséhez. a fiatalok hadtörténelmi, honvédelmi érdeklődése felkeltéséhez, és az iskolával való kapcsolat kiépítéséhez.

2020. október 23. – Ugyancsak a Győri Nicsi Judo Club felkérésére és a Honvédelmi Sportszövetség pályázati támogatásával az Ifjúsági Tagozat közreműködésével valósult meg az Őszi Cserkésztábor Héregen, ahol a Tagozat hét tagja vezette foglalkozásokon a táborozó fiatalok lelkesen vettek részt.

2020. október 2627.  – A pandémiás időszak Katonai Emlékpark látogatottságára való negatív hatásának ellensúlyozására, az Ifjúsági Tagozat elvállalta, hogy erre a két napra, önkéntes munkában megszervezi, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesülete Pákozdra látogató tagjai, a belépőjegy megvásárlása esetén, érdekes és vonzó interaktív programokat kaphassanak, ezzel növelve az Emlékpark látogatottságát. Mindkét napon 5-5 fő segítette a színes programelemek megvalósulását, melyre összesen 85 fő érkezett, akik valamennyien nagyon elégedetten és az újbóli látogatás ígéretével távoztak.

2020. október 29. – A temetőben megemlékeztünk a HTBK elhunyt tagjaira.

2020. november 2. – Halottak napján Pákozdon a Don-kanyar Emlékkápolnánál Spányi Antal megyés püspök engesztelő szentmisét tartott az I. és a II. világháborúban elesett katonákért és hozzátartozóikért. Katonai tiszteletadást szerveztünk azokért, akik hazai vagy idegen földön haltak meg, életüket adva a magyar nemzetért, a közös eseménnyel kifejezve a katonahősök iránti megbecsülésünket.