Csatatéri Sokadalom

A XVII. Honvédfesztivál kiemelkedő tömegrendezvénye ebben az évben is a Csatatéri Sokadalom elnevezésű program kavalkád volt. A Mészeg-hegy tó felőli oldala, a csatatérnek nevezett sík terület erre a napra valódi hadtörténelmi és kulturális fesztiváltérré változott, melyet nagyon sok érdeklődő és közreműködő töltött meg. Az 1848/49-es időszakhoz kötődő lovas huszárok, gyalogos és tüzér honvédek és nemzetőrök mellett több történelmi korszak hagyományőrzői is statikus és dinamikus bemutatókkal gazdagították és tették hitelessé, látványossá a programot. 

A rendezvény megnyitóján, Somogyi János vezérőrnagy úr, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnoka méltatta a 178 évvel korábbi eseményt és annak főszereplőit, az akkor formálódó magyar honvédség fiatal, a harci tapasztalatlanságukat lelkesedésükkel pótolni képes tagjait. Megköszönte a reményt adó győzelem emlékének méltó ápolását és ünnepélyesen megnyitotta a XVII. Honvédfesztivál Csatatéri Sokadalom programját.

A program szakmaiságát erősítette professzor Dr. Hermann Róbert úr, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka tudományos helyettese személyes jelenléte, aki bemutatta a „Pákozdtól Schwechatig” című könyvét, mesélt a korszakról és narrálta a huszárok és honvédek dinamikus csatajelenetét.

A Baráti Körünk 12 tagja működtette a gyermekjátszó pontot, a hadtörténelmi játékokat és az erre a napra kidolgozott 9 gyakorlati pontból álló feladatot, melynek sikeres teljesítői névre szóló, egyedi emléklapot is kaptak.

A hadtörténelmi előadások, beszélgetések, kiállítások mellett katonai toborzópont, RC mini tankok, közelharc és felderítő bemutatópontok, War Game játék, UAZ autós körök, az egykori rakétabázis hagyományőrzői és sok-sok egyéb kiegészítő program tette teljessé a napot, azt a napot, melyet az időjárás is csodás napsütéssel köszöntött.

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Számháború – 2026 Hadijáték

A XVII. Honvédfesztivál nyitórendezvénye a Számháború-2026 hadijáték volt, melynek keretében Székesfehérvárról, Érdről, Sárisápról és Velencéről érkezett diákok népesítették be a Katonai Emlékparkot és szép földrajzi környezetét. A hadijáték során a számháború klasszikus szabályai ötvöződtek játékos feladatokkal, és a 178 évvel ezelőtt történtek emléke a napjaink fiatalos és ö⁶nfeledt versengésével. A

Tovább olvasom

Elkezdődött a tanév a Hazafiság Iskolájában is

A Baráti Körünk által kidolgozott, s ezidáig több mint 200 alkalommal megvalósított pedagógiai program újabb tanéve kezdődött meg szeptember 23-án, a Katonai Emlékparkban. A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola teljes felső tagozata részvételével zajlott, ismereteket és élményeket adó program hivatalosan nem képezi részét a XVII. Honvédfesztiválnak, de tartalmában és szellemiségében

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

Számháború – 2026 Hadijáték

A XVII. Honvédfesztivál nyitórendezvénye a Számháború-2026 hadijáték volt, melynek keretében Székesfehérvárról, Érdről, Sárisápról és Velencéről érkezett diákok népesítették be a Katonai Emlékparkot és szép földrajzi

Tovább olvasom

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!