Csatatéri Sokadalom

A XVII. Honvédfesztivál kiemelkedő tömegrendezvénye ebben az évben is a Csatatéri Sokadalom elnevezésű program kavalkád volt. A Mészeg-hegy tó felőli oldala, a csatatérnek nevezett sík terület erre a napra valódi hadtörténelmi és kulturális fesztiváltérré változott, melyet nagyon sok érdeklődő és közreműködő töltött meg. Az 1848/49-es időszakhoz kötődő lovas huszárok, gyalogos és tüzér honvédek és nemzetőrök mellett több történelmi korszak hagyományőrzői is statikus és dinamikus bemutatókkal gazdagították és tették hitelessé, látványossá a programot. 

A rendezvény megnyitóján, Somogyi János vezérőrnagy úr, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnoka méltatta a 178 évvel korábbi eseményt és annak főszereplőit, az akkor formálódó magyar honvédség fiatal, a harci tapasztalatlanságukat lelkesedésükkel pótolni képes tagjait. Megköszönte a reményt adó győzelem emlékének méltó ápolását és ünnepélyesen megnyitotta a XVII. Honvédfesztivál Csatatéri Sokadalom programját.

A program szakmaiságát erősítette professzor Dr. Hermann Róbert úr, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka tudományos helyettese személyes jelenléte, aki bemutatta a „Pákozdtól Schwechatig” című könyvét, mesélt a korszakról és narrálta a huszárok és honvédek dinamikus csatajelenetét.

A Baráti Körünk 12 tagja működtette a gyermekjátszó pontot, a hadtörténelmi játékokat és az erre a napra kidolgozott 9 gyakorlati pontból álló feladatot, melynek sikeres teljesítői névre szóló, egyedi emléklapot is kaptak.

A hadtörténelmi előadások, beszélgetések, kiállítások mellett katonai toborzópont, RC mini tankok, közelharc és felderítő bemutatópontok, War Game játék, UAZ autós körök, az egykori rakétabázis hagyományőrzői és sok-sok egyéb kiegészítő program tette teljessé a napot, azt a napot, melyet az időjárás is csodás napsütéssel köszöntött.

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Október 6. – örökké érezhető fájdalma

Október 6-án, a nemzeti gyásznapon, a Baráti Körünk is megemlékezést rendezett a Katonai Emlékparkban. A megemlékezés elsősorban a 177 évvel ezelőtt kegyetlenül kivégzett gróf Batthyányi Lajosról és a 13 aradi vértanúról szólt, de szólt a megtorlás többi, név szerint ismert és ismeretlen áldozatáról is, hiszen a Haynau által vezényelt bosszúhadjárat

Tovább olvasom

Márton Áron Emléktúra és Zarándoklat 2026

2026 év első hónapja a Piski csata emlékműve avatása előkészületeivel telt. Ekkor vettük fel a kapcsolatot a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum tanulóiból alakult „Örökségünk Őrzői” csoporttal, akik nagyszerű munkájuk elismeréseként a Nemzeti Örökség Intézete és a HTBK meghívására április végén ellátogathattak a Katonai Emlékpark Pákozd-Nemzeti Emlékhelyre. Az emlékhelyen szervezetünk

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!