Örökségünk őrei

A Romániában található Piski emlékhely kialakításában érdekelt a szervezetünk, így örvendetes hír számunkra az, hogy az erdélyi RMDSZ kezdeményezésére létrejöttek az Örökségünk Őrei ifjúsági csoportok! A csoportok felmenő rendszerben vetélkednek és az általunk is segített dévai csoport az országos vetélkedésen első helyezett lett!  Nagyszerű eredmény, amit mi kiemelt jelentőségűnek tartunk és bátorítani kívánjuk a csoportmunka folytatását!

Reményünket fejezzük ki, hogy a csoport fennmarad, lesznek követőik is, így további lehetőség van a piskii emlékhely gondozására és a fejlesztésére is.

A csoportot reményeink szerint hamarosan Pákozdon is köszönthetjük és akkor ők is megértik mit jelent az apró, szorgalmas fejlesztő munka, ami előbb utóbb akár idegenforgalmi nevezetességgé is válhat.

A nagyszerű eredményről Menyhárt Renáta tudósított, név szerint megemlítve a támogatókat:

„Március 28-án lezajlott a verseny országos szakasza, ahol csapatunk hatalmas sikert aratott, hiszen megnyertük az első helyezést!

 Idén is rendesen odatette magát csapatunk és látszik, hogy a sok munka meghozta gyümölcsét. Harmadik éve vágtunk bele a versenybe, viszont idén sikerült végre bebizonyítani, hogy képesek vagyunk a legjobban teljesíteni és haza hozni a nyereményt. Ezuttal is köszönjük nagyon szépen hatalmas támogatóinknak: az Oszinak, Csaba testvérnek, szüleinknek, a tanárainknak, az országon kívüli támogatóinknak: Dr. Görög István, Vizi László Tamás, Berlinger Gábor, Zolya Levente, Gubián Dániel és Moczár Gábor úraknak, illetve akiket a versenyre való felkészülés alatt ismertünk meg, és mindvégig segítettek, mellettünk álltak és bíztak bennünk.”  

Korábbi kapcsolódó cikkünk: https://htbkszfvar.hu/2026/02/egy-folyamat-vege-amely-remenyeim-szerint-egy-uj-kapcsolat-kezdete-lesz/

Képek forrása: https://www.piski.hu/oroksegunk-orei-verseny/

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Élményekkel teli nyár a hadtörténelmi napközis táborokban

Idén nyáron ismét megtelt élettel a Katonai Emlékpark Pákozd. Négy turnusban összesen 68 gyermek vett részt a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete által szervezett hadtörténelmi napközis táborokban. A résztvevőket ezúttal is olyan programok várták, amelyekben a történelem, a honvédelem, a játék és a közösségi élmények egymást erősítve kaptak

Tovább olvasom

110 éve ürítették ki a Doberdó-fennsíkot

1916. augusztus 10-én ért véget a magyar hadtörténelem egyik legmegrázóbb fejezete. Hősies védekezés után a Monarchia csapatai kiürítették a Doberdó-fennsíkot. A döntés katonai szükségszerűség volt, amelyet a görzi áttörés következtében kialakult helyzet kényszerített ki. A visszavonulás egy olyan hely elvesztését jelentette, amely több mint egy éven át volt a magyar

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!