Kedves sorok és lelkes alkotások Debrecenből

Nagy örömmel olvastuk a Debreceni Dózsa György Általános Iskola pedagógusának üzenetét, amelyhez egy igazán lelkes kis közösség rajzai is megérkeztek hozzánk. A 4.b osztály 11 tanulója vett részt pályázatunkon, és ahogy a levélben olvashattuk, „nagyon lelkesen készítették a munkáikat”. Külön öröm számunkra, hogy a gyerekek egyik kedvenc témája az 1848–49-es forradalom és szabadságharc és ezt a lelkesedést nemcsak a rajzokban, hanem egy saját kis műsorban is megmutatták, amellyel az iskola legkisebbjeit örvendeztették meg. A sorokból egy igazán támogató, elfogadó közösség képe rajzolódik ki, ahol „a befogadás és az elfogadás elsődleges”, és ahol minden gyermek lehetőséget kap arra, hogy a saját útján bontakozhasson ki. Számunkra különösen értékes, hogy ilyen szemléletű közösségek is csatlakoznak pályázatunkhoz. 

Köszönjük a kedves levelet, a gyönyörű munkákat, és a sok-sok belefektetett energiát!

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Szent László nap

Június 27-én, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark valamint a Vitézi Rend közös rendezvényén emlékeztünk meg Szent László királyról, a hit, a hazaszeretet és a helytállás örök példaképéről. Az ünnepségen egyházi énekek, imádságos gondolatok, történelmi visszaemlékezések és koszorúzás segítségével idéztük fel lovagkirályunk alakját és örökségét. A megemlékezésen

Tovább olvasom

Vendégünk volt Topor István ezredes

A Fecsegő, avagy arcok, harcok, emberek, életutak beszélgető est sorozat májusi utolsó keddi eseménye rendhagyó módon június 1-én, hétfőn 18 órakor került sor a Nyitrai u. 13 alatti Közösségi Házban. Ismét érdekes vendég, izgalmas téma várt az érdeklődőkre. A címben is olvasható tárgy volt terítéken: a NATO szerepe, fontossága Európa, Magyarország,

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

Szent László nap

Június 27-én, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark valamint a Vitézi Rend közös rendezvényén emlékeztünk meg Szent László királyról, a hit, a

Tovább olvasom

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!