Hazafiság Iskolája 2026

Március 12-én és 13-án a Katonai Emlékparkban ismét pezsgett az élet. A két nap során több mint 250 fő részvételével zajlott a Hazafiság Iskolája program, melynek célja, hogy gazdagítsa a fiatalok hadtörténelmi ismereteit és felkeltse érdeklődésüket a hazafias értékek és a honvédelem iránt. Örömmel láttuk, hogy a fiatalok aktívan vettek részt a programokban, és nyitottan fogadták a történelmi ismereteket. Baráti körünk önkéntesei most is szívvel-lélekkel vezették a foglalkozásokat, bemutatva, hogy a múlt megismerése mennyire fontos a jövő generációi számára. A Budakeszi Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulói a Katonai Emlékpark XVII. évadnyitó ünnepségébe is becsatlakoztak. Igazán különleges pillanat volt, amikor a Nemzeti Dalt Pogány Ádám, az iskola 8. osztályos tanulója szavalta el, tisztelegve a nemzeti hagyományok előtt. Március 13-án a Németvölgyi Általános Iskola diákjai látogattak el hozzánk, és egy tartalmas, élményekkel teli napot tölthettek a Katonai Emlékparkban. Mindkét esemény napján a csodálatos, napsütéses időjárás hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevők kellemes és felejthetetlen élményben részesüljenek. Számunkra kiemelten fontos, hogy a fiatalok ne csak halljanak a történelmünkről, hanem át is éljék azt.

A Hazafiság Iskolája program 2026-ban is nagyszámú lelkes csoporttal indult útjára, és örömmel tapasztaltuk a gyerekek érdeklődését és aktív részvételét. A foglalkozásokon kérdeztek, figyeltek, aktívan közreműködtek. Fontosnak tartjuk, hogy a múlt ismerete és a hazafias értékek átadása élményközpontú formában történjen, mert így maradandó és ösztönző hatással lehet a fiatalokra. Büszkék vagyunk arra, hogy a Katonai Emlékparkban nemcsak a múlt emlékei és hagyományai őrzése, hanem a jövő generációjának nevelése is teret kap. A fiatalokkal töltött napok újabb bizonyítékai annak, hogy a hadtörténelmi alapú hazafias nevelés, a történelmi ismeretek átadása és a közösségi élmények összekapcsolása mennyire értékes. Köszönjük minden résztvevő iskolának, diákoknak és önkéntesünknek, hogy részesei voltak ezeknek a különleges napoknak.

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

XIV. Ifjúsági Honvédelmi Tábor

Immár 14. alkalommal rendezzük meg a nyári Balaton-parti honvédelmi táborunkat, mely ezúttal új helyre költözik, ahol ideális feltételek várnak Bennünket. A megnövekedett férőhelyes táborunk programjában ezúttal is Raptor lézerharc játék, lézeres céllövés, számos hadtörténelmi előadás, verseny, vetélkedő, sport, fürdés és játék várja mindazokat, akik egy fegyelmezett, tartalmas és izgalmas honvédelmi

Tovább olvasom

Hadtörténelmi Napközis Tábor Pákozdon 

Élmény, kaland, tudás egy helyen! A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete és a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely idén nyáron ismét megrendezi népszerű Hadtörténelmi Napközis Táborait négy turnusban. Táboraink célja, hogy a gyermekek számára a nyári szünet idején élményekben gazdag, mozgalmas és tartalmas programokat biztosítsunk, miközben játékos

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

XIV. Ifjúsági Honvédelmi Tábor

Immár 14. alkalommal rendezzük meg a nyári Balaton-parti honvédelmi táborunkat, mely ezúttal új helyre költözik, ahol ideális feltételek várnak Bennünket. A megnövekedett férőhelyes táborunk programjában

Tovább olvasom

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!