177 év emlékezete

A Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen szeptember 29.-én 10.00 órakor került sor a győztes Pákozd-Pátka-Sukoró földrajzi háromszögében zajló csata 177. évfordulójának ünnepi megemlékezésére.

Az eseményen Törő Gábor országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, felidézve a magyar honvédsereg bátorságát és a szabadságért vívott küzdelem dicsőséges pillanatait. A beszédet és a Nemeskócsag Általános Iskola diákjainak műsorát követően koszorúk kerültek elhelyezésére az emlékműnél. A megemlékezést a Szózat zárta. A zenei betétekről a Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar gondoskodott.

A mai nap méltó zárása volt a . XVIHonvédfesztivál programjainak – a hősök iránti tisztelet, a hazafiság és az összetartozás jegyében.

Tisztelettel köszönjük minden résztvevőnek, akik velünk emlékeztek a dicsőséges győzelem napjára.

Képek: Kovács Kornél

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Szent László nap

Június 27-én, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark valamint a Vitézi Rend közös rendezvényén emlékeztünk meg Szent László királyról, a hit, a hazaszeretet és a helytállás örök példaképéről. Az ünnepségen egyházi énekek, imádságos gondolatok, történelmi visszaemlékezések és koszorúzás segítségével idéztük fel lovagkirályunk alakját és örökségét. A megemlékezésen

Tovább olvasom

Vendégünk volt Topor István ezredes

A Fecsegő, avagy arcok, harcok, emberek, életutak beszélgető est sorozat májusi utolsó keddi eseménye rendhagyó módon június 1-én, hétfőn 18 órakor került sor a Nyitrai u. 13 alatti Közösségi Házban. Ismét érdekes vendég, izgalmas téma várt az érdeklődőkre. A címben is olvasható tárgy volt terítéken: a NATO szerepe, fontossága Európa, Magyarország,

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

Szent László nap

Június 27-én, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark valamint a Vitézi Rend közös rendezvényén emlékeztünk meg Szent László királyról, a hit, a

Tovább olvasom

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!