Szent László király ünnepe

2025. június 29-én tartották Pákozdon, a Katonai Emlékparkban Szent László király ünnepét. A rendezvény immár hosszú évek óta a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a tábori lelkészi szolgálatok, a Történelmi Vitézi Rend és a Katonai Emlékpark közös szervezésében valósul meg.

Az esemény térzenével egybekötött ünnepi menettel kezdődött a szervezők zászlóinak bevonulásával, melyet a Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar kísért. A megnyitó után Görög Viktória, a Katonai Emlékpark ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket.

Az ünnepség imádságos gondolatokkal folytatódott, melyben közreműködütt Mészáros László dandártábornok, protestáns tábori püspök és Horváth Kornél őrnagy, katolikus tábori lelkész. Beszédükben Szent László király katonai és erkölcsi örökségét méltatták, kiemelve hadvezéri tehetségét, igazságosságát és keresztény értékrendjét, mely mind a mai napig példaként szolgálhat a katonai hivatás képviselői számára.

A rendezvény zenei betéteiről a Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar, valamint Németh Irma népi énekes gondoskodott.

Az ünnepség a Vitézi kőnél folytatódott, ahol a résztvevők néma koszorúzással rótták le tiszteletüket Szent László király és a magyar katonai hagyományok előtt.

Oszd meg a bejegyzést:

Kapcsolódó hírek

Egy Úr az űrből

Pótszékekkel telt ház előtt kezdődött a Fecsegő, avagy arcok, harcok, emberek, életek beszélgetőest sorozat a Nyitrai úti Közösségi Házban.  László Tibor házigazda köszöntő beszédét követően a szezonnyitó est vendége, Farkas Bertalan az első magyar űrhajós majd 20 perces filmben mutatta be az útjukat, közben elmondta mi, miért történt a képeken.

Tovább olvasom

50. Alpini Találkozó a Monte San Michele hegyen

2026. szeptember 13.-án került megrendezésre az 50., jubileumi Alpini Találkozó a San Martino del Carso közelében fekvő Monte San Michele hegyen, ahol az I. Világháború Isonzó környéki vérzivataros csatáira évente közösen, a megbékélés jegyében emlékeznek a résztvevő nemzetek, Olaszország, Ausztria, Szlovénia és Magyarország hagyományőrző szervezeteinek képviselői. Sajnálatos módon az idei

Tovább olvasom

Kapcsolódó hírek

Egy Úr az űrből

Pótszékekkel telt ház előtt kezdődött a Fecsegő, avagy arcok, harcok, emberek, életek beszélgetőest sorozat a Nyitrai úti Közösségi Házban.  László Tibor házigazda köszöntő beszédét követően

Tovább olvasom

KAPCSOLAT

8000 Székesfehérvár Malom utca 2.

+36 22 311 255

htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!

KAPCSOLAT

  • 8000 Székesfehérvár Malom utca 2.
  • +36 22 311 255
  • htbkszfvar@htbkszfvar.hu

ADÓSZÁM

18484126-1-07

SZÁMLASZÁMUNK

11736116-20140452-00000000

Copyright 2025. | Made by Csitáry Stúdió | Minden jog fenntartva!