„SÜVEGEMEN NEMZETISZÍN RÓZSA”

a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete,

a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely,

és a nagyváradi Tanoda Egyesület

hadtörténelmi, honvédelmi témájú, Kárpát-medencei gyermekrajzpályázata

2019.

 A szervezők immár hetedik alkalommal indítják el a magyar nemzet hadtörténelméhez, a honvédelemhez kapcsolódó, Kárpát-medencei gyermekrajzpályázatot, mely ez alkalommal is lehetőséget kínál a gazdag hadtörténelmünk felfedezésére, és az ahhoz kapcsolódó egyéni, vagy csoportos alkotásra.

Ebben az évben Arany János egyik költeménye kezdő sorát választottuk a rajzpályázatunk címének.  „Süvegemen nemzetiszín rózsa” – szól az 1848 tavaszán írt vers első sora.

A nemzetiszín a magyarságra, a süveg pedig a katonai egyenruhára utal, s ezzel kínálunk lehetőséget arra, hogy az alkotni vágyók a magyar hadtörténelem bármely időszakából, bármilyen (a korszaknak megfelelő) egyenruhát viselő – ismert vagy ismeretlen – katonát, katonákat, hősies tetteiket megjelenítsék.  

Az előző hat évben összesen több mint 6.000 diák ragadott rajzszereket és a Kárpát-medence szinte minden tájáról küldtek pályamunkákat. A szervezők annak reményében indítják el az idei felhívást, hogy méltó folytatása lesz a korábbi évek sikeres pályázatainak, és ezúttal is sokan bizonyítják, hogy nem merülhet feledésbe a magyar hadtörténelem.

A pályázatunk fő célja, hogy népszerűsítsük nemzetünk hadtörténelmét, lehetőséget teremtsünk az egyéni és közösségi alkotásra, s a pályázathoz kapcsolódó rendezvényekkel erősítsük a különböző közösségek, területek, települések kapcsolatát.

Pályázatok benyújtása: 2019. március 10-ig

A pályázat fővédnöke
Dr. Benkő Tibor úr,
Magyarország Honvédelmi Minisztere

A 2013 óta folyamatosan megrendezett pályázataink fővédnökei
excellenciás Spányi Antal úr,
Székesfehérvár Megyés püspöke
Dr. Cser-Palkovics András úr,
Székesfehérvár MJV polgármestere
Pásztor Sándor úr,
Bihar Megyei Tanács elnöke

Védnökök:
Székesfehérvár MJV Képviselő testületéből
Deák Lajosné képviselő asszony
Buth Sándor képviselő úr
Horváth Miklós Csaba képviselő úr

 HA LERAJZOLJÁTOK,
MEGELEVENEDIK A MAGYAR HADTÖRTÉNELEM!

További információ:

Oláh László, pályázatszervező:  rajzpalyazat.htbk@gmail.com

 „SÜVEGEMEN NEMZETISZÍN RÓZSA”

Kárpát-medencei, hadtörténelmi témájú, képzőművészeti pályázat

2019.

R É S Z L E T E S   K I Í R Á S

A 8-16 éves fiataloknak szóló képzőművészeti pályázat kiírásával lehetőséget kívánunk teremteni az iskolai, baráti közösségeknek, családoknak arra, hogy témává váljon a nemzetünk hadtörténelme, a honvédelem, a magyar katona, s ehhez kapcsolódjon az alkotás öröme. A pályázat kiegészítő rendezvényei is azt fogják segíteni, hogy a résztvevő gyerekek, tanulóközösségek izgalmas, élményszerű formában találkozhassanak a pályázatunkhoz kapcsolódó témákkal.

A pályázatunknak ebben az évben sincsenek szűk formai keretei, hiszen a szándékunk továbbra is az, hogy a fiatalok minél kreatívabb, ötletesebb és korosztályukhoz illeszkedő formában és módszerrel jelenítsék meg a magyar katonát.

Célja:

  • a történelmi-, hadtörténelmi érdeklődés felkeltése,
  • a 8-16 éves korosztály és pedagógusaik mozgósítása nemzetünk gazdag történelme megismerésére és annak alkotói megjelenítésére,
  • lehetőség megteremtése a pályázathoz kapcsolódó kiegészítő rendezvények szervezésére, a határon túli kapcsolatok kialakítására és erősítésére.

Célcsoportja:

  • 8-16 éves diákok, vagy ebből a korosztályból szerveződő (maximum 4 fős) alkotócsoportok, a Kárpát-medence bármely pontjáról és akár távolabbi területekről is.

Időpontja:

a pályázat meghirdetése: 2019. január 22.  –   a Magyar Kultúra Napján

Pályázatok (alkotások) benyújtása: 2019. március 10-ig

 A díjazottak kiértesítése: 2019. április 20-ig

Eredményhirdetések:

2019. májusában, a Festum Varadinum keretében, Nagyvárad

2019. június elején, a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódóan, Székesfehérváron.

A benyújtott pályamunkák száma és területi eloszlása alapján keressük a lehetőséget, hogy más helyszíneken is szervezzünk kiállításokat, eredményhirdetéseket.

A pályázat tartalma és benyújtásának formája:

 Az értékelt pályamunkákat a bírálatot követően több helyszínen fogjuk kiállítani, mely elsősorban függőleges falfelületeken történő kiállítást tesz lehetővé. Tekintettel arra, hogy felhívásunkra a történelmi Magyarország minden részéről várunk pályamunkákat, a postázási lehetőség, s így az egyenlő esélyek biztosítása érdekében csak maximum A/2 méretű, (420mmx594mm), vagy kisebb, elsősorban papíralapú pályamunkákat várunk.

Kérjük, hogy a pályamunkák hátoldalára, fehér alapú területre, szíveskedjenek nyomtatott betűkkel felírni az alkotó(k) nevét, települését és életkorát. A hátoldalon lehetőségük van az alkotás címének megjelenítésére is, illetve az alkotó, vagy alkotó közösség rövid bemutatására. Kérjük, hogy a pontos beazonosíthatóság és olvashatóság érdekében ezt felkészítő tanárok, vagy szülők segítsék.

A szervezők és a pályázók közötti kapcsolattartás E-mailen keresztül történik. Ennek érdekében kérjük, hogy pályamunkát beküldők (vagy szüleik, tanáraik) a pályamunka hátoldalán, alkotásonként legalább egy E-mail címet megadni szíveskedjenek. Ennek hiányában nincs lehetőségünk értesítést küldeni az eredményekről, valamint a kapcsolódó rendezvényekről. Az előző évek tapasztalatai alapján, tisztelettel kérjük az E-mail címek és nevek olvasható megadását.

Abban az esetben, ha egy tanintézményből több pályamunka is érkezik, szívesen vesszük, ha az iskola elérhetőségét, valamint a pályázatra történő felkészülést segítő pedagógus(ok) elérhetőségét is megadják részünkre.

Amennyiben az alkotás hátoldala nem alkalmas a szükséges adatok megadására, akkor, kérjük, hogy azokat egy mellékelt lapon szíveskedjenek megküldeni.

A pályamunka elkészítésének módszerét, technikáját nem határozzuk meg, abban lehetőséget kívánunk biztosítani az egyedi, kreatív megoldásoknak, fiatalos ötleteknek, azonban kérjük, vegyék figyelembe, hogy az alkotásokat – a postai szállításon kívül – több esetben is mozgatni, szállítani fogjuk, s a kiállításokon pedig szinte kizárólagosan csak függőleges fal- és paravánfelületek állnak rendelkezésre.

A pályamunkák beküldését azzal is segíteni kívánjuk, hogy Székesfehérváron és Nagyváradon is működtetünk egy-egy befogadó helyet, ahová 2019. március 10-ig postai úton eljuttathatják, vagy személyesen leadhatják alkotásaikat.

HTBK Székesfehérvári Szervezete

   Székesfehérvár, Malom u. 2.

 H-8000

vagy az

Asociatia Tanoda

410001  ORADEA

str. Academiei  Nr. 17.   jud Bihor

ROMANIA

Értékelés, díjazás: 

Pályázatunk 8-16 éves diákoknak, illetve maximum 4 fős alkotóközösségeiknek szól.

Az értékelés szempontjából nem teszünk különbséget a lányok és fiúk között.

Az alkotóközösségek szerveződésének nem feltétele, hogy azonos tanintézménybe járjanak a diákok. Szeretettel várjuk testvérek, alkalmi közösségek jelentkezését is, de ebben az esetben kérjük, hogy egy pedagógus, vagy felnőtt segítse a nevezést, a pályázati anyag beküldését és díjazás esetén legyen a csapat kísérője az eredményhirdetés során. Iskolai csoport esetén felkészítő/kísérőtanár közreműködését is kérjük.

Egy tanintézményből több diák, diákcsoport is nevezhet, illetve lehet részese vegyes alkotócsoportnak. Egy alkotó, alkotóközösség több pályamunkát is beadhat, de az értékelésnél csak a legjobbat vesszük figyelembe, azonban kiállításokon egy alkotó, alkotócsoport több pályamunkáját is bemutathatjuk.

Az alkotásokat neves szakértőkből, képzőművészekből álló zsűri bírálja el, melynek elnöke Prof. Dr. Hermann Róbert hadtörténész.

Az alkotás, a közös alkotás, a történelmi kalandozás és felfedezés öröme mellett természetesen más díjazást is biztosítunk nyertes pályázóinknak, melynek egyik formája az ünnepélyes eredményhirdetéseken, s az ahhoz szervezett programsorozatokon való részvétel. Díjazottjaink – a tárgyjutalmakon kívül – az elmúlt években népszerűvé vált, egyedi tervezésű okleveleket is megkapják.

Az előző években az „Arany Ceruza”, „Ezüst Ceruza” és „Bronz Ceruza”, valamint a „Különdíjas Alkotás” minősítéseket alkalmaztuk, melyeket a jelen pályázat során is folytatunk.

Valamennyi résztvevő – függetlenül az értékeléstől – egyedi tervezésű emléklapot kap.

Jogi kitétel:

A pályázók – illetve képviselőik (szülő, pedagógus) – a pályamunka benyújtásával egyben ahhoz is hozzájárulnak, hogy a pályamunkáikat a szervezők a jövőben kiállításokon, honlapokon és kiadványokban, szabadon felhasználhassák. Az alkotások a szervezők tulajdonát képezik, akik arra törekszenek, hogy azokat a lehető legtöbb helyen bemutassák, kiállítsák vagy megjelenítsék. A pályamunkákat nem adjuk vissza, azokat minimum 2 évig megőrizzük. A pályamunka benyújtása automatikusan a jogi kitétel elfogadását és az alkotás mindennemű jogáról történő lemondást jelenti.

A pályázók a pályamunka beadásával együtt hozzájárulnak ahhoz, hogy a Honvédség és Társadalom Baráti Kör a pályamunkák beazonosítása érdekében megadott személyes adatokat, a pályázattal kapcsolatos tevékenysége során nyilvántarthassa.

A Szervezők vállalják, hogy az így kapott személyes adatokat más részére nem adják át, s azokat a rajzpályázat lebonyolítását követően – az E-mail cím kivételével – törlik.

Az E-mailban történő körüzenetek során mások címei nem lesznek láthatóak!

 

Örömteli és eredményes alkotást kívánunk!

Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete

Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely

Tanoda Egyesület, Nagyvárad