Közgyűlés 2020

Tisztelt Tagtársam!

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete 25. éves tevékenysége elszámolására és a 26. évére tervezett feladatai meghatározására készül. A világjárvány okozta nehézségek okán úgy látszik, hogy a régi rendben nem tudjuk megrendezni szervezetünk legnagyobb jelentőségű alkalmát, a Közgyűlést!

Az elnökség áttekintette a lehetőségeket és úgy döntött, hogy a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezésekről szóló 102/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdésének b) pontja alapján – összhangban a közgyűlésünk bölcsességével megalkotott alapszabályunk 12.8. pontjával – a szervezet 2019. évi beszámolói, valamint a 2020. évi tervei vonatkozásában közgyűlés tartása nélküli határozathozatalt rendel el.

A határozathozatal részletszabályait külön eljárásrend (IDE kattintva is elérhető) tartalmazza, amely a szervezet honlapján (www.htbkszfvar.hu) kerül közzétételre. Az elnökség által megalkotott eljárásrend célja, hogy minden tagtársunk időben megkapja a szervezetünk 2019-20 évben végzett munkája beszámolóját és a 2020-21 évre tervezett feladataink terveit, ami alapján véleményt tud alkotni és azt szavazat formában el tudja juttatni a szervezet részére.

A határozathozatal tárgykörei:

(Az egyes menüpontokra kattintva olvashatóak az anyagok!)

1) A Baráti Kör Elnökségének 2019. évi beszámolója a szervezet munkájáról.

2) A Baráti Kör Elnökségének 2019. évi gazdasági beszámolója, vagyoni helyzete, éves közhasznúsági jelentése.

3) A Baráti Kör 2020-21. évi cselekvési terve.

4) A Baráti Kör 2020. évi költségvetési terve.

Szavazásra jogosult a Baráti Kör minden teljes jogú tagja. Nem jogosult a szavazásra a Baráti Kör tiszteletbeli és pártoló tagja. Az elnökség a szavazásra tekintettel 2020. április 20-tól a szavazásra megállapított határidő leteltéig szünetelteti a tagfelvételt.

A tag szavazati jogát írásban levél útján, valamint elektronikus üzenet (e-mail) útján is gyakorolhatja.

Levél útján a tag kizárólag a szervezet hiteles pecsétjével ellátott szavazólapon szavazhat. A szavazat érvényességének feltétele továbbá a név és lakóhely feltüntetése. A szavazólapokat a szervezettnek címzett, „SZAVAZÁS” jeligével ellátott borítékokban kell eljuttatni a szervezet székhelyére, a 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. címre a szavazásra megállapított határidőig.

E-mail útján történő szavazat érvényességének feltétele, hogy az tartalmazza a tag azonosíthatósága érdekében a nevét és lakóhelyének címét, valamint abból egyértelműen megállapítható a szavazásra bocsátott határozattervezet megjelölése, a határozattervezetetek sorszáma, valamint az arra adott szavazat. A szavazatot e-mail útján a szervezet htbkszfvar@htbkszfvar.hu e-mail címére kell megküldeni a szavazásra megállapított határidőig.

A szavazás határideje: 2020. május 8. 16.00 óra.

A szavazatokat a szervezetünk tagjaiból korábban megválasztott jelölő bizottság tagjai bontják és összegzik. A szavazás eredményéről a honlapunkon tájékozódhat. Az elnökségünk által elfogadott beszámolójelentéseket teljes terjedelemben április 20-tól a honlapunkon (www.htbkszfvar.hu) olvashatja.

Tájékoztatom továbbá, hogy a tagság egészségének megóvása érdekében az elnökség a levelek postai feladása, valamin a beérkezett szavaztok feldolgozása során higiénia rendszabályokat állapított meg.

Tudatában vagyunk annak, hogy a közgyűlésünk most személytelen, és nélkülözi a közösen végzett munka örömét, de bíztasson bennünket az a tudat, hogy rövidesen a szervezetünk 25 éves alapítását megünneplő ünnepi közgyűlésen találkozhatunk!

Kérem Önt, hogy szavazzon és ezzel is támogassa szervezetünk fejlődését!

Székesfehérvár, 2020. április 15-én

Tisztelettel:

Dr. Karsai Béla elnök

További anyagok:

Felügyelő bizottság beszámolója (IDE kattintva elérhető)

Elnöki levél (IDE kattintva elérhető)

Tekintse meg 2019. évi Galériánkat, mely betekintést ad szervezetünk munkájába! A galéria megtekintéséhez kattintson IDE!