Évadzáró ünnepség a Katonai Emlékparkban

2015-11-18

Évadzáró ünnepség a Katonai Emlékparkban

2015. november 15-én befejeződött a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely hatodik évada, pontosabban annak a mindennapos nyitva tartási időszaka, hiszen a következő hónapokban is, péntek – szombati napokon szeretettel várjuk az érdeklődőket.

A zárónap egyben a felderítő katonák előtti tisztelgés is volt, hiszen nemrég, Szent Márton – a felderítők védőszentje – napján volt ennek a tradicionális fegyvernemnek az ünnepe. Ehhez kapcsolódóan az évadzárón a felderítő katonák álltak a program fókuszában és a nagyszámú látogató érdeklődésének középpontjában.

A rendezvény nyitásaként Dr. Görög István úr, az Emlékpark ügyvezetője és a rendező Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezet elnökhelyettese köszöntötte a megjelenteket. A párizsi dráma áldozatai előtti néma főhajtást követően az Ügyvezető úr elmondta, hogy a zárónap alkalmat ad a felderítő katonák történetének és tevékenységének bemutatására, a 100 éve történt első világháború 3. isonzói csatáját megismerésére, számos gyermekprogram kínálta lehetőség kipróbálására, a Katonai Emlékpark hatodik évadának közös zárására.

A rendezvény fővédnöke, Tánczos László nyá. vezérőrnagy úr is köszöntötte a megjelenteket, s megköszönte, hogy a Katonai Emlékpark ilyen figyelmet fordít a felderítőkre. Rumi Zoltán ezredes úr, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság felderítő főnöke szólt a felderítő katonák mai életéről és aktuális feladatairól. A megnyitót színes program követte, melyben az MN-MH Ejtőernyős Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör tagjai mutatták be gyűjteményüket és tudásukat.

Pintér Tamás úr, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány elnökének a 3. Isonzói csatáról szóló, tartalmas előadása a doberdói pokolba vezette vissza a nagyszámú érdeklődő gondolatait.
Az ebéd előtt, kicsit szemerkélő esőben, került sor a Felderítő Baráti Kör dinamikus bemutatójára. Az eső nem szegte az érdeklődők kedvét, akik izgalommal követték a látványos bemutató mozzanatait.
A HTBK szeptember végén átadott kemencéjében Kerekes Babi készítette el a közreműködők és az Emlékpark vendégei számára adományként érkezett csirke combokat, melyet jóízűen fogyasztott el a társaság.
A felderítő programot egy film közös megtekintése és Fricz Sándor nyá ezredes vezette beszélgetés zárta.

Az esti szürkület már a nap, s egyben az évad zárását is jelentette. A hatodik évad utolsó perceiben Fucsku Sándor vezérőrnagy úr a MH ÖHP parancsnoka értékelte és méltatta a KEMPP munkáját. A Takarodó hangjaira leereszkedő zászló egyszerre jelezte és jelentette a hatodik évad befejezését, a téli időszak jelentős feladatainak, a következő évadra történő felkészülés kezdetét, illetve a 2016 márciusáig tartó, péntek-szombati nyitvatartási időszak bevezetését.
A jelenlévők valamennyien azt érezhették, hogy az egész évi nagyszerű munka méltó zárása volt ez a vasárnapi program.