Élményekkel teli csapatlátogatások Szolnokon

2014-06-29

Élményekkel teli csapatlátogatások Szolnokon

Két csapatlátogatással ért véget a középiskolások és egyetemisták részvételével rendezett „15 éve a NATO-ban” vetélkedő, amikor a győztes és dobogós csapatok tagjai a Magyar Honvédség szolnoki alakulataihoz látogattak 2014 júliusában. Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának felajánlása nyomán és a szolnoki Béketámogató Kiképző Központ, illetve az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj támogatásával ismerkedtek meg a fiatalok az alakulatok tevékenységével, a katonai hivatás mindennapjainak részleteivel.

A Magyarország 15 éves NATO-tagságára emlékeztető vetélkedőt a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Pákozdi Katonai Emlékpark, az Antall József Tudásközpont, a Magyar Atlanti Tanács és a Biztonságpolitika Portál NATONETto rovata a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának szakmai támogatásával szervezte 2014 tavaszán. A február 24-i első, online fordulóból, amelyben 51 csapat vett részt az ország számos középiskolájából és felsőoktatási intézményéből, a 6-6 legjobb csapat jutott tovább kiemelkedő eredménnyel. A legjobb hat középiskolai csapat március 12-én, a magyar NATO csatlakozás évfordulóján a Pákozdi Katonai Emlékparkban mérhette össze tudását a végső győzelemért; míg a legjobb hat egyetemi csapata Budapesti Corvinus Egyetemen találkozott a döntőben április 4-én, a NATO megalapításának 65. évfordulóján. A vetélkedőn az első három helyet megszerzett csapatok tagjai a szervezők és támogatók által felajánlott értékes könyvjutalom mellett a Magyar Honvédség két szolnoki alakulatánál tehettek látogatást.

Július 19-én az egyetemi hallgatóknak nyílt lehetősége megtekinteni a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban zajló Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam (IMOC) zárógyakorlatának egyes részleteit.

A szolnoki látogatás résztvevői és Apáti Zoltán ezredes, a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központ parancsnoka.
Fotó: Galambos Sándor

A nyerteseket a Béketámogató Kiképző Központ parancsnoka, az Afganisztánból nemrég hazatért Apáti Zoltán ezredes fogadta, aki röviden bemutatta a Központ kiemelkedő jelentőségét és feladatait, valamint ismertette a Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam menetét és a zárógyakorlat részleteit is. Mint elmondta: az ENSZ által akkreditált tanfolyam elvégzése után a résztvevő katonák az ENSZ, az EU és az EBESZ fegyvertelen katonai megfigyelő misszióiban teljesítenek majd szolgálatot. Apáti ezredes tájékoztatója után sor került a zárógyakorlat vezetési pontjának megtekintésére is, ahol a hallgatók áttekintő képet kaptak a katonai megfigyelői feladatokról és az ezek sikeres ellátását célzó felkészítésről.

A látogatás következő állomása a Szolnoki Repülőmúzeum volt, ahol a gyakorlat mellett szemügyre vehették a múzeumban kiállított haditechnikai eszközöket, amit a kísérőknek az egyes repülőeszközökhöz kapcsolódó történetei és személyes élményei színesítettek.

A szolnoki látogatás résztvevői és kísérőjük.
Fotó: Galambos Sándor

A Központba visszatérve a szakmai program szimulációs feladatokkal folytatódott, amelyek a katonák tárgyalási és problémamegoldó képességeit mérték fel olyan helyzetekben, amelyek missziós feladatvégzésük során valós körülmények között is előfordulhatnak. Ennek során szimulálniuk kellett olyan körülményeket is, amikor többnemzeti csapatban helyi szereplőkkel tárgyalnak, vagy menekültügyi konfliktushelyzeteket kell kezelniük. A vizsgázó tisztek feladatát nem csak a korábban tanult elméleti ismeretek felidézése és helyes alkalmazása, illetve a tolmács használata bonyolította, hanem a tárgyaló felek is, akik hatékonyan és hitelesen képviselték a szimulációban szereplő településen lakók érdekeit – feladatukat pedig az értékelést végző felügyelő tisztek figyelő tekintete mellett kellett végrehajtaniuk.

A színes és érdekes programok után a Központ ebédre is vendégül látta a nyerteseket, amelyet a finom fogások mellett Apáti Zoltán ezredes személyes missziós beszámolói és szakmai kérdésekről alkotott szakértői véleménye tett teljessé. A számtalan kérdés megválaszolása után Apáti ezredes megköszönte a résztvevők jelenlétét, valamint ajándékcsomagokat adott át számukra.

A középiskolás csapatok szolnoki látogatására július 26-án került sor, amikor az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj mindennapjaival, tevékenységével és eszközeivel, fegyvereivel ismerkedtek meg szakértő kísérőik segítségével.

Vargáné Kocsis Gabriella százados asszony fogadta a látogatókat Szolnokon
Fotó: Csajbók József

A csoportot Vargáné Kocsis Gabriella százados asszony fogadta, aki mellett Csajbók József zászlós kísérte a csapatot a nap programjai során, humorukkal fűszerezve a különleges programokat. A résztvevők megismerkedtek az alakulat bázisával, ahol először különböző fegyvereket mutattak be nekik: ezeket a kísérők felügyelete mellett kézbe foghatta bárki, valamint egy BTR harcjárművet is megismerhettek kívül-belül. Ezt követően különleges, érdekes, aktív és emlékezetes programokkal folytatódott a nap, melynek során találkoztak a Bercsényi Különleges Műveleti Zászlóalj tagjaival, majd paintball puskákkal lőhettek célba a vállalkozó szellemű győztesek.

„Bevetésre készen” – a vetélkedő győztesei megismerkedtek a Könnyű Vegyes Zászlóaljjal
Fotó: Csajbók József

Az ebéd utáni rövid pihenéssel a délutánra energiát gyűjtve következhetett a nap következő fénypontja, amikor civilekként Magyarország leghosszabb katonai akadálypályájának egyes elemeit próbálhatták ki a résztvevők. Miután kísérőik bemutatták az akadályok leküzdését, akik elég bátrak voltak, kipróbálhatták magukat is a pályán.

A program ezúttal is a szolnoki Repülőmúzeumban ért véget, ahol Lente Zoltán százados kalauzolta a fiatalokat a helikopterek, utasszállítók, vadászgépek és különféle alkatrészek, valamint a hozzájuk kapcsolódó történetek, emlékek között.

A szervezők ezúton is szeretnének gratulálni a nyertes csapatoknak az elért eredményhez, valamint kifejezni köszönetüket az Összhaderőnemi Parancsnokságnak, a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központnak és az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóaljnak, akik támogatása nélkül az események nem jöhettek volna létre!